Ültem a pecóban, és nem tudtam mást, mint sírni.
Másfél éve hozom az erős férfi formát, küzdök, csinálom, nyomom, és egyszer csak ennyi. Nem bírom tovább. Kicsúszott a talaj a lábam alól…
Az egész egy – igazából – banális dolgon indult el. Hogy a feleségem elmegy este szórakozni. Partizik egyet egy rég nem látott barátnőjével. És valahogy abban a pillanatban összeomlottam. Elementáris erővel törtek rám az érzések.
Hogy persze, menjen, a világért sem fognám vissza. De hogyhogy nem veszi észre?
Hogy épp ma délután az egyik legfontosabb munka-változás ment végbe az életemben, legalábbis ebben a szakaszában. Hogy nagyon hosszú ideje mindent megteszek, amit csak tudok. Hogy emelt fővel viselem a “csapásokat”. Hogy akkor is küzdök a családért, amikor más már feladta volna.
És hogy mindezek ellenére ebben a pillanatban – amikor elveszítettem egyik fő megbízómat –, minden erőm ellenére sem vagyok több, mint egy kisfiú.
Egy talaját vesztett, bizonytalan, pici férfi-cske. Akinek csak arra van szüksége, hogy megsimogassák a fejét. Hogy a szeretett nő odahúzza a mellére, és azt mondja:
Minden rendben van. Te mindent megtettél. Büszke vagyok rád. Mindennél jobban szeretlek… Veled vagyok.
De ő elment…
Éreztem, hogy valahogy megtört bennem valami.
Minden erőm egyetlen szemvillanás alatt szertefoszlott.
Csüggedtté váltam.
Reményvesztetté.
Mert nincs miért, nincs kiért.
Két napig a földszinten aludtam. Összetörtem, szólni sem tudtam.
Aztán végre megbeszéltük. Sem én, sem ő nem bírta a hallgatást.
Olyan volt, mint só a sebben.
A beszélgetés alatt valahogy békés voltam.
De végtelenül üres.
Vágytam a megértésére, de nem akartam mindenáron. Csak jól esett volna. Nagyon. Mégsem érkezett el.
És egyszerűen már nem volt eszköz a kezemben.
Fájt.
Tehetetlen voltam.
Sírtam.
De tenni (vagy mondani) semmit sem tudtam…
Aztán nagy nehezen, vagy fél óra bőgést követően eljött a várva-várt pillanat. Megértette, hogy nem hibáztatom, csak jelezni szeretném, hogy nélküle elveszett vagyok. Hogy minden erős férfi mögött ott áll egy nő a gyenge pillanataiban. Amikor elveszett, és amikor annyira szüksége van a szeretetre.
Nincs erős férfi anélkül, hogy otthon, szeretetben, valakinek az ölelésében gyenge tudna lenni.
Sok minden megváltozott ezzel. Nem minden. De fontos volt ez a lépés… Újra visszakanyarodtunk az intimitásunk felé.
szerző: Pasivilág – Rozgonyi Zoltán
emtévé