Amit szeretettel nem lehet elérni, azzal nem érdemes foglalkozni

 

Nem célom csak az önmagáért való birtoklás. Úgy érzem, hogy ennek a csodának – amit jelenleg az otthonomnak tekintenthetek – a megteremtése nem csak arról szól, hogy itt eléldegéljek. Az igazi érték a tudás, a megélés, amit ennek a létrehozásával megszereztem.

Az itt töltött húsz év, a természet intenzív lélekgyógyító hatására – én ezt nevezem természegyógyászati kezelésnek – a világszemléletem egészen megváltozott. Rájöttem problémáinkért, bajainkért mást hibáztatni teljesen fölösleges.

Tibor vizes

A világ körülöttünk olyan, amilyenné tesszük.

Minden összefügg mindennel. Minden azért történik velünk, hogy jobbá tudjunk válni. Egyedül születünk, egyedül halunk meg. Ha közben valaki csatlakozik hozzánk, örüljünk neki, és fogadjuk el olyannak, amilyen. Ne próbáljuk megváltoztatni, mert ha ezt tesszük, nem őt szeretjük, hanem önmagunkat.

14937313_1710304749289124_7559341273294604168_n

Felelősek vagyunk tetteinkért, bármit teszünk, a következményeket vállalni kell.

A gödörből csak saját hajunknál fogva rángathatjuk ki magunkat.
Én ezt, ami itt engem most körbevesz, soha nem álmodtam. Apró lépésekkel jutottam el idáig, mindig arra koncentrálva, amire hatással tudok lenni.
Egész életemben lázadó voltam, nem fogadtam el a társadalom, a fogyasztói világ által kínált lehetőségeket. Mindig a saját fejem után mentem. Amibe belefogtam, megpróbáltam magamhoz képest mindig a legjobban tenni. Ezért vagyok nyugodt lányaimmal kapcsolatban is – akiket hat éve nevelek egyedül – mert ők is bármibe fognak bele, maximálisan teljesítik.
13567310_1639035776416022_8148887496202029877_n

Minden napom zsúfolt, mert egy ekkora ház és kert folyamatos munkát ad.

De én pont ezt szeretem benne. A mai napom az állatok etetésével kezdődött, folytatódott a kertben, a paradicsomkarók elhelyezésével, utána levágtam egy kakast, előkészítettem a holnapi ebédet, a kakasgulyás már a tűzön, kisebbik lányom kedvence. A hagymás vér úgyszintén, és a jövő heti kenyér is be van dagasztva. A perec és a csokis keksz tegnap éjszaka tizenegy óra környékén lett kész.
Ma ezekre tudtam eddig hatással lenni.

13669127_1651987335120866_6258744115986021119_n

13227043_1611782965807970_3882761410450495723_n

13221654_1611543362498597_569662611867416479_n

13173746_1611782939141306_7090440391979725566_n

Elkezdtem egy játékot.

Én is változtatni akarok az életemen, mert vannak dolgok, amikkel nem vagyok megelégedve. Ha van kedvetek, játszhattok velem. Korábban írtam már egy általam elképzelt élet iskoláról.

15027872_1710303372622595_1321997044688860139_n

15036331_1710304202622512_2000428169281939580_n

15036558_1710303695955896_4136363217103698146_n

15036755_1710304515955814_1707783763208058654_n

Az első lépéseket szemléletváltással kellene kezdeni.

Pillanatnyilag az emberiség régi beégett, beégetett programokat követ. Ilyen minták alapján működik a gyereknevelés, a táplálkozás, és az egész élethez való hozzáállás.
Ezek a programok hibásak, ide juttatták az emberiséget, ahol pillanatnyilag tartunk.
Szeretném megmutatni, hogy lehet másképpn élni, a beégett sztereotípiák nélkül.
Ezért fogadok vendégeket, akik velem laknak, és így betekintést nyernek az én világomba.

13230103_1611782855807981_5944251966873106558_n

13164286_1611543542498579_5938407196424399979_n

13164488_1611543505831916_8486082873577937885_n

13227123_1611541409165459_3637452533766781928_n

A környezetem, a gyerekeim a referenciáim.

Ez az élettér nem egy turista központ, ez a családom lakóhelye. Húsz éve építgetem, és még nem került minden a helyére. De az elkövetkezendő éveimet is hasznosan, tevékenyen szeretném eltölteni.
Nem kívánok megfelelni senkinek.
Nagyon sok ember érzi úgy a mai világban, hogy nincs a helyén. Ennek egyik meghatározó oka, hogy a környezetük születésüktől fogva elvárásokkal fordul feléjük. Ahogy nőnek a gyerekek, ezek az elvárások sokasodnak. S a nagy többség próbál ezeknek megfelelni.
Felnőtt korra, a saját személyiség szinte már nem is létezik. Viselkedési formákat, és álarcokat öltünk magunkra. És a végén már magunk se tudjuk hogy kik vagyunk, nem igazán érezzük jól magunkat a bőrünkben.
S kezdődnek a különböző pótcselekvések, többek között (ideológiai drogozás) különböző könyvek, előadások magukat vezetőknek, guruknak kikiáltott előadók, akik nem úgy élnek, ahogy azt előadják.

Ha ide hozzám jön valaki, az álarcokat, viselkedési formákat a kapuban le tudja tenni, és reményeim szerint távozáskor ott is fogja hagyni.

El kell fogadni magunkat olyannak, amilyenek vagyunk, magunkhoz képest próbálni mindig egy kicsit jobbnak lenni. El kell dönteni mik az igazán fontos dolgok az életünkben.
Birtokolni csak annyit érdemes, amennyivel elbírunk. A többi csak megkeseríti az életünket.

14601057_347207898947344_3145466622454720743_n

A boldogsághoz, a szabadsághoz, a szükségletek minimalizálásán keresztül vezet az út.

Csak rajtunk múlik, akarunk e változtatni az életünkön.
Én itt vagyok, ha lesz erre igény, és önfenntartóvá tudom tenni ilyen módon ezt a helyet akkor maradok.
Ha nem, akkor eladom, és építek egy olyat – ezzel a tudással, amit itt szereztem -, ami teljesen leválik a rendszerről. Nagy telek, icipici ház.
Természetesen rengeteg ötletem van.
De azt biztosan tudom, elérkezett az ideje, hogy igazi értékrend alapú, a természettel harmóniában működő, szeretet alapó emberi közösségek jöjjenek létre.

Amit szeretettel nem lehet elérni, azzal nem érdemes foglalkozni.

kép és szöveg Szombathelyi Tibor
Életiskola Bárdudvarnok

emtévé