Te hiszel az angyalokban? Titkosan járnak a nyomodban fölfogják estedet könnyeidre port hintenek ne lássa más a gyöngeségedet hogyha fázol betakarnak melegben szellőt kavarnak hűsítve homlokod s az álmodban kacagva terelnek csillagot csillogó vágyként rejtik fejedbe s hogy elérhesd, felemelve tartják törékeny lelked szöveg Bélay Krisztina emtévé

Read more

Halkan megálltam az alvó szikla előtt. Figyeltem nyugalmat árasztó arcát. Ahogy ott álltam egyszer csak beengedett álmába. Megreccsent egy ág a lábam alatt. A hegy egy pillanatra kinyitotta kőszemét. – Vártalak – mondta. – Mióta? – Nem tudom. Nincs időérzékem. – Unalmas lehetett. – Sosem unalmas várni valamit. – És ha soha nem jövök el? […]

Read more

Vigyázz mit kívánsz, sose akard, simogasd a bőrőd alatt elsuhanó óhajokat szedd marokba mint virágszírmokat a tavaszból kösd zsebkendőbe őrizd teleken át ne törjön színét se veszítse illata álmodban kisértsen majd ébredj vele ha kell minden reggelen türelmet tanulj az ébredésből a mindenség nagyságát se feledd érezd apró léted haladj az utadon ne térj le […]

Read more

Már hallani a fák sóhaját a napfény felé nyúlnak ujjuk végén rügy fakad azzal írnak Szeretőknek zöld levelet Virág pecséttel Harmattal zárva küldik messze Madárdalt kívánnak benne fészkeket fészekben lakó életet Esőt a földnek Folyónak hullámot ágaknak lombot Neked, engem, Téged, nekem… Elénk szórták az éveket Csillaggal játszó éjeket Hajnalt a hűs füvön Ölembe hullt […]

Read more

Az ajtó nyikorogva nyílott ki. Mikor lenyomtam a kilincset, halk, semmivel sem összetéveszthető csilingelés csendült fel a porillatú helység távoli sarkából. Oly ismerős, és annyira tiszta volt a hangja, mintha angyalok szólaltak volna meg a Mennyek bejáratában. Beléptem nem keltett nagy ovációt. Sőt, az asztal mögött ülő idős, őszes bozontú férfin kívül senki sem reagált […]

Read more

Állok a hóban, már olvad roppan a lábam alatt játszik a fény egy vízcsepp épp előttem koppan a szívem meg halkan színeket rajzol lassan álmokat sző hogy új élet sarjad a hideget sarokba űzve illatok szállnak ébred a Föld nyílik a szem, majd körbetekint élnek a vágyak kéz szívre hajol erőt merítve messzire nézek kék […]

Read more

Beleszerettem a múltba, valahol a gesztenyefák alatt hagytam el. Hűtlenűl. Könnyeztem az úton, a hídon át Pestről Budára tartva. Megszakadt egy kicsit a szív. De nem szakadt a szál. Kötött álmomban oda, ahol apró lépteim napról-napra még könnyen haladtak. Gyermekből, nő felé. Szerettem játszani akkor. Ahogy most is elemem. Hittem felnővők, de sosem nőttem fel. […]

Read more

Nézem az ablakomból a kertben játszó napfény különös árnyait. Mintha nem is a jelenben lennék, hanem valamely különös világ határán, ahol a múlt és jelen ködszerű képei egybeolvadnak, és akár pajkos gyerekek játszanak, kergetőznek egymással. Át, meg átvillannak egymáson, hol egybemosva az elmúlt időszakot az eljövővel, hol meg új alternatívákat festenek a kerti bokor, kopasz […]

Read more

Meddő talajra ért kívánság nem ver gyökeret. Egy új év közeleg. Koccan pohár. Kíván a szív. Lélek sző álmokat. Szem, szembe néz. Kéz, kéz után nyúl. Marokra fog elcsúszó sóhajtásokat. Fordul a világ, állandó körben. Végtelen elnyújtott időben. A sors szorgos keze nem áll meg. Ki tudja miért vetett, saját mesénkből másoknak ágyakat. szöveg Bélay […]

Read more