Az ajtó nyikorogva nyílott ki. Mikor lenyomtam a kilincset, halk, semmivel sem összetéveszthető csilingelés csendült fel a porillatú helység távoli sarkából. Oly ismerős, és annyira tiszta volt a hangja, mintha angyalok szólaltak volna meg a Mennyek bejáratában. Beléptem nem keltett nagy ovációt. Sőt, az asztal mögött ülő idős, őszes bozontú férfin kívül senki sem reagált […]

Read more

Állok a hóban, már olvad roppan a lábam alatt játszik a fény egy vízcsepp épp előttem koppan a szívem meg halkan színeket rajzol lassan álmokat sző hogy új élet sarjad a hideget sarokba űzve illatok szállnak ébred a Föld nyílik a szem, majd körbetekint élnek a vágyak kéz szívre hajol erőt merítve messzire nézek kék […]

Read more

Beleszerettem a múltba, valahol a gesztenyefák alatt hagytam el. Hűtlenűl. Könnyeztem az úton, a hídon át Pestről Budára tartva. Megszakadt egy kicsit a szív. De nem szakadt a szál. Kötött álmomban oda, ahol apró lépteim napról-napra még könnyen haladtak. Gyermekből, nő felé. Szerettem játszani akkor. Ahogy most is elemem. Hittem felnővők, de sosem nőttem fel. […]

Read more

Nézem az ablakomból a kertben játszó napfény különös árnyait. Mintha nem is a jelenben lennék, hanem valamely különös világ határán, ahol a múlt és jelen ködszerű képei egybeolvadnak, és akár pajkos gyerekek játszanak, kergetőznek egymással. Át, meg átvillannak egymáson, hol egybemosva az elmúlt időszakot az eljövővel, hol meg új alternatívákat festenek a kerti bokor, kopasz […]

Read more

Meddő talajra ért kívánság nem ver gyökeret. Egy új év közeleg. Koccan pohár. Kíván a szív. Lélek sző álmokat. Szem, szembe néz. Kéz, kéz után nyúl. Marokra fog elcsúszó sóhajtásokat. Fordul a világ, állandó körben. Végtelen elnyújtott időben. A sors szorgos keze nem áll meg. Ki tudja miért vetett, saját mesénkből másoknak ágyakat. szöveg Bélay […]

Read more

Emlékszem mennyire nem szerettem gyerekkoromban a Karácsonyt. A szüleim valahogy nem tudtak ünnepelni, és az egész ünnep átcsapott valami muszájba, kellemetlen rokonlátogatásokkal fűszerezve, és csupa olyan ajándékot kaptam, aminek nem lehetett örülni. Aztán persze végre felnőttem és elkezdtem kialakítani a saját ünnepi szokásaimat. De felnőttként újra kellett azzal szembesülnöm, hogy ünnepelni nehéz. Elszoktunk tőle, nincsenek […]

Read more

Egy ágyon, egy kenyéren, szemünkbe hulló fényben, tétovázó sötétben, szerelem fenyvesében, egy földön, egy hazában, égve egyforma lázban, hidegben, nyári lángban egyforma szó a szánkban, torkot fájdító perben tanúként egymás ellen, homlokod melegében, homlokom melegében, zárva eleven kőbe, lélekben összenőve, gyönyörű csecsemőnkre, ráhajlunk az időre. kép Pataki Takács Edit emtévé

Read more

Vannak csendek, mikor a percet átüti a szó. Nyiss ki ajtót és ablakot, Isten a látogató. Hagyd minden dolgod, a szóra figyelj. Oly ritkán hallható. Átömlik rajtad mint egy ölelés, mikor Isten meglátogat. Te vagy a hang, a szó. kép Pataki Takács Edit emtévé

Read more

Úgy adnám a végtelent – az egész világnak, a nyugalmat, mi bennem tengerként árad. Úgy adnék egy halk mosolyt, egy szelíd érintést, egy jó szót, igaz szavakat, csak adni szeretnék! Adnék ragyogást, hol a szín megkopott, tüzet a szemekbe, ezer fénylő pontot. Adnék égi fanfárt, úgy adnék madárfüttyöt, napkorong aranyát, holdszőtte ezüstöt… Hűsítő harmatot, egy […]

Read more