Annyira rég voltam már otthon – Gyömrőn – hajnalban, hogy a marhalegelő melletti magas füvű kaszáló szegélyén gyönyörködjek az ébredő lepkékben és darázspókokban. Tegnap hajnalban, amikor végre visszajutottam, nem kellett csalódnom.
Egy-egy nagyobb növény olyan volt, akár egy karácsonyfa, kristályhálóinges boglárkákkal díszítve, de éjszakára belaktak ezek az apróságok egy térdig érő galagonyacsemetét is.
A dolog szépsége az volt, hogy ezt a galagonyát választotta nyár elején egy kardoslepke is utódai számára, és szép számmal legelésztek rajta a zöld, sárga, illetve barna foltokkal tarkított álcázott tankocskák, a felnövekedett hernyók.
Az egyik hátán ücsörgött ez a szép ezüstös boglárka, néhány másodpercig hagyta, hogy megcsodáljam szokatlan alvóhelyén, majd lassan elindult a hernyó feje irányába, aki azonban ijedtében kiöltötte és hátracsapta hosszú, sárga “szarvait”, így a boglárka kénytelen volt fejest ugrani a mélybe, a harmatos fű közé.
Az ilyen mesébe illő jelenetekért éri meg kimenni
és bőrig ázni a magas fűben…
kép és szöveg Újvári Zsolt
emtévé
