Az öregség mibenléte

 

Az ember lassan öregszik meg.

Először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik, tudod, lassan minden olyan valóságos lesz, mindennek megismered értelmét, minden olyan félelmesen és unalmasan ismétlődik. Ez is öregség. Mikor már tudod,hogy a pohár semmi más, csak pohár. S egy ember, szegény, semmi más, csak ember és halandó, akármit csinál is…

Aztán megöregszik a tested

Nem egyszerre, nem, először szemed öregszik vagy lábaid vagy gyomrod, szíved. Így öregszik az ember, részletekben.

Aztán egyszerre öregedni kezd a lelked.

Mert a test hiába esendő és romlandó, a lélek még vágyakozik és emlékezik, keres és örül, vágyik az örömre. S mikor elmúlik ez az örömvágy, nem marad más, csak az emlékek vagy a hiúság, s ilyenkor öregszel igazán, végzetesen és véglegesen.

Egy napon felébredsz, s szemed dörzsölöd.

Már nem tudod, miért ébredtél? Amit a nap mutat, pontosan ismered: a tavaszt vagy a telet, az élet díszleteit, az időjárást, az élet napirendjét. Nem történhet többé semmi meglepő, még a váratlan, a szokatlan, a borzalmas sem lep meg, mert minden esélyt ismersz, mindenre számítottál, semmit nem vársz többé, sem rosszat, sem jót…

Ez az öregség.

Valami él szívedben, egy emlék, valamilyen homályos életcél, szeretnél viszontlátni valakit, szeretnél megmondani vagy megtudni valamit, s tudod jól, hogy a pillanat majd eljön egy napon, s akkor egyszerre nem is lesz olyan végzetesen fontos megtudni az igazat, és válaszolni reá, mint ezt a várakozás évtizedeiben hitted.

Az ember lassan megérti a világot, s aztán meghal.

Megérti a tüneményeket és az emberi cselekedetek okát. Az öntudatlanság jelbeszédét…
Mert az emberek jelbeszéddel közlik gondolataikat.
Feltűnt neked?
Mintha idegen nyelven, kínai módon beszélnének a lényeges dolgokról, s ezt a nyelvet aztán le kell fordítani a valóság értelmére.

Nem tudnak önmagukról semmit.

Mindig csak vágyaikról beszélnek, s kétségbeesve és tudatlanul leplezik magukat. Az élet majdnem érdekes, mikor megtanultad az emberek hazugságait, s élvezni és figyelni kezded, amint mindig mást mondanak, mint amit gondolnak és igazán akarnak…

Igen, egy napon eljön az igazság megismerése.

S ez annyi, mint az öregség és a halál.
De akkor ez sem fáj már.

szöveg Márai Sándor
kép Csépány Erika

emtévé