Ha már nem ember leszek;
leginkább a felhők fognak hiányozni,
miközben a kávémat iszom, bámulom,
habbá dagadva, milyen céltalanul úsznak
az esőre hajló szürke égen.
Valaki úgy festette oda, ahogy
alvó csecsemő arcára a lepke szemöldököt,
csukott szájára szépséges, duzzadó vonalat.
Könnyeden súlyosra kanyarított még,
egy sóhajnyi gondolatot rólad,
hogy vajon a messze milyen hosszú,
és a mindig, meddig tart nekünk.
De addig jó, míg van kire vágyni,
kortyolok nagyot.
Hiányozni fog a kényszer, ami
gépbe íratja az ilyen reggeli pillanatot.
Csak úszom majd, fehér-kövéren,
és lenézem a céltalanul,
hajnalban kávéivókat.
emtévé
