Puding a hűtőben avagy nem élek csak működök

 

Azt mondják a nagy bölcselők, mindent lehet csak akarni kell.

Mindenre jut idő, csak szervezés kérdése.
Felkelek. Kutya, macska, kávé, gyerek, kávé, bevásárlás…

Ó, ez az egyik kedvencem.

Soha, de soha nem tudod egy helyen megvenni azt a pár dolgot, amit szeretnél. Minimum három helyre kell elmenned érte. Logisztikai útvonaltervezős funkcióban lefutod az idegölő keresgélős, pénztárnál sorban állós köröket.

Könyvelő, gyógyszertár, posta. Főzés, mosogatás, takarítás.

Mindezek fakultatív kiegészítői életed legtöbb idejét kitöltő gerincének, a hivatásodnak.
Mert ugyebár boltba nem tudsz menni, ha nem dolgozol éjt nappallá téve. De az sem elég, mert, ha baj van az autóddal, vagy elromlik egy háztartási berendezésed,bevezeted a huszonötödik órában való dolgozósdit. Ja , és még nem is voltam olyan luxusnak számító helyeken, mint például fodrász.

Ez mind idő, sok idő.

Életkorunk száma pedig , ha szerencsések vagyunk, akkor idővel nő. Az ember ereje viszont véges. Tehát lassítani kellene! Ahogy öregszünk, lassulunk is magunktól. De a teendő nem lesz kevesebb. Mitől lenne az? A fű nő, a gyom hajt. Fűnyírás, kapálás, permetezés.

Akkor most, hogy is van?

Az erőm kevesebb, az életkorom több, a munka ugyanannyi. Hagyjam a fenére,MAJD meglesz! De, majd is nekem kell megcsinálni, ergo torlódást okozok a saját kontómra. Azaz, a nehezen beosztható időmbe, forgalmi dugókat generálok.
A nagy kapkodásban, ma azt vettem észre, hogy a pudingot a hűtőbe tettem.
Ezzel nem is lenne gond. Csak én a pudingport tettem oda.
Szóval, én a biorobot nem élek csak működök.
A mellékelt ábra szerint, ráadásul igen szarul.

szöveg Kopiári Nelli
emtévé