Saksuk

 

A mai Izrael konyhája, oly színes, mint az ott élő nemzetek kavalkádja. ezen a területen egyé mosódik, Arab, Török, észak Afrika, és a Zsidó ízek színessége, az itt együtt élő nemzetek szokásaival és a különböző vallásokkal. Az ide bevándorolt népek, magukkal hozták saját szokásaikat és receptúráikat és egyesítették, a helyben kiválóan megtermő zöldségeivel, gyümölcseivel és különleges fűszerezésükkel. Ugyan úgy használják az uborkát és paradicsomot, vagy éppen az okrát, mint a tiszta és selymes olívaolajat, vagy éppen a citromot, vagy éppen a tengeri halakat, mint bármelyik mediterrán térségbe tartozó népcsoport. Nagy szerephez jutnak a különféle hagymafélék és az articsóka is a sokféle babbal, padlizsánnal, ugyan úgy mint gránátalma, füge, datolya is fellelhető a zsibvásárszerű piacaikon. Előételeikben felfedezhető a csicseriborsó, szezámmag és a különböző olajos magvak garmadája. fűszereik között, felfedezhető a római kömény, a chili és a helyi keverék a sumac.

Csak nektek

Ma kiválasztottam, a magyar lecsóhoz sokban hasonlító, eredetileg Tunéziai egytálételt, a saksuk-át. Ezt a különlegességet készítik reggelire, vagy ebédre főételként, de feltálalják ugyan úgy, a meleg éjszakákon hidegen, hogy enyhet adjon az elviselhetetlen forróságba. Nincsen más hátra, mint hogy elővegyünk egy forró serpenyőt és az illatozóan forró olivaolajra, rádobjuk a vastagabbra vágott fehérhagymát, majd, a rusztikus darabokra vágott paprikát és a paradicsomot. Ha úgy tartja kedvünk és miért ne tartaná, tegyünk hozzá padlizsánt és gyorsan pirítsuk kellő állagura. fűszerezzük sóval, frissen darált feketeborssal, chilivel és római köménnyel és egy csepp friss citromlével és a belemetélt héjával együtt. Csapjuk a tetejére egy egész tojást, majd az illatozó félig sült zöldségekkel telt tálat, tegyük sütőbe, néhány röpke percre, amíg a tojás meg nem sül. Ajánljon mellé hideg krémes humuszt és a párás falu poharakba csurranjon aranyló, frissen facsart narancslé.
Jó étvágyat és szeretetteli főzést kívánok mindenkinek.

Régeni János a világ második legjobb chef-je
emtévé