Sertés szűzpecsenye sültpaprikával, és padlizsánnal

 

A szűzpecsenye a sertés legértékesebb része. ezért kíméletesen kell vele bánni, a sütésénél szintén vigyázzunk, nehogy túl menjen, mert akkor ugyanúgy, mint a többi hús száraz, és rágós, szíjas lesz. sorsa egy kukában kell, hogy befejeződjön.
Először a körettel foglalkozunk kissé. Kaliforniai paprikákat – ha lehet minél színesebb legyen -, 220 fokos sütőbe tesszük a padlizsánnal együtt. Ne ijedjünk meg, hogy már kezd feketedni, hagyjuk még bent továbbra is. Amikor már jó fekete mindenhol, akkor bebugyoláljuk egy konyha ruhával, vagy egy zacskóba tesszük, és várunk, a gőz hagy tegye meg áldásos hatását. Tíz perc múlva a héj részek teljesen könnyedén lefejthető állapotban lesznek.
Ekkor, a teljesen tiszta héj nélküli zöldségeket besózzuk, borecettel, szőlőmagolajjal, vagy olivaolajjal megöntözzük, frissen vágott bazsalikommal megszórjuk, és hűtőbe rakjuk.
Aki szereti a fokhagymát hajszálvékonyra vágva szintén tehet hozzá.
A húst teljesen letisztogatjuk, ami azt jelenti, hogy a hártyás résztől megszabadítjuk. sózzuk, borsozzuk, majd forró serpenyőben, kevés zsiradékon szépen körbe sütjük.
Amikor megfelelőképpen kérges, azonnal kivesszük, és finomra vágott kakukkfű és tárkony keverékében jól meghempergetjük.
Ezután előmelegített sütőben tíz perc alatt megsütjük. tíz perc pihentetés után szeleteljük, és a salátával tálaljuk.
Csúcskonyhákon ahány percig sütöttünk valamit, annyi ideig kell pihentetni is.
De mivel változnak az idők, új technológiák lépnek a régiek helyére, és már vákuumban készülnek ezek az ételek.
A megtisztított szüzet pl. 6%-os sóoldatba tesszük 1 órára. Utána alaposan lemossuk, finomra vágott kakukkfűbe, tárkonyba forgatjuk, műanyag fóliával felgöngyöljük, 40 percre 60ºC fokos vízfürdőbe tesszük. Tálalás előtt körbesütjük.
Így is kiváló. Egyelőre nincs még meghonosodva a háztartásokban, de ez is csak idő kérdése.

Balogh Rudolf aki szeretettel főz
kép Edit Álomvilága

emtévé