Sorsfordító napok

 

Életem során kaptam már hideget-meleget, mint minden ember, aki akar is valamit tenni az életben és nem csak lézeng sodródik. Nincs bennem ítélkezés, hisz a lézengésnek is megvan az előnye. De én akarok kezdeni valamit az életemmel, és teszek érte is érte minden nap.

Közben figyelek. Jelen vagyok az életemben.

Sokan nem tudják mit jelent jelen lenni. Hallanak ezt hallanak azt, figyelnek, de nem a saját megfigyeléseiket veszik alapul hanem, amit innen onnan rájuk erőltetnek, és nem látják, hogy ez mekkora hiba.
Kiterjed egész életükre a befolyás, mit egyenek, milyen ruhát kell venni, azaz mire mennyit kell költeni, hiszen fogyasztói társadalomban élünk. Az alap és legegyszerűbb dolgokat már nem is vesszük észre, mert azt mondják az nem lényeg.
Sokan azt gondolják így Könnyebb, hisz nem kell gondolkodnunk, nem kell a felelősséget vállalnunk a tetteinkért.

És akkor belépnek a sorsfordító napok.

Mindenki életébe belépnek időről időre. És amikor ez megtörténik, azt érzed, hogy tenned kell valamit. Muszáj, de jön egy akadály és kétszer akkora energiába kerül megtenni még a pici lépéseket is.
Mivel én folyamatosan figyelek és jelen vagyok az életemben, könnyebb észrevennem ezeket a napokat, és előre tudom, hogy a nehézségek ellenére is végig fogom csinálni. Hajt a csakazértismegcsinálom érzés.

Kevés az erőm, de annál több az akaratom.

Most már tudom, hogy olyan dolgokra vagyok képes, amit korábban el sem hittem volna. Sok esetben eszembe jutnak olyan emberek, akik végtagok nélkül is teljes életet élnek, pusztán az akaraterejük miatt. Ők az én hőseim, a példaképeim.
Amikor egy-egy nehéz időszak után visszanézünk, mi minden van mögöttünk akkor kell végiggondolni, hogy a sorsunk merre vitt volna ha nem így döntünk, és hol volt az a pillanat, amikor megváltoztattuk a sorsunkat a döntésünkkel.
Akkor abban a pillanatban nem tudhatjuk előre, hogy hosszú távon a döntésünk jó vagy rossz, de mégis érezzük, hogy meg kell hoznunk.

Érezzük!

Nekem ilyen az egész további életemet meghatározó pillanat volt, amikor öt éve a lépcsőn felfelé mentemben eltört a nagylábujjam. Aznap egy új helyre mentem lovagolni, amitól a törött lábujj sem tarthatott vissza. Ennek a döntésemnek következménye közvetve, hogy ma van egy csodás kisfiam. Igaz van egy rosszul összeforrt lábujjam is, ami naponta emlékeztet a döntések jelentőségére.

Sajnos a döntéseink nem mindig tetszenek a környezetünknek.

Ha csak egy kicsit kilógsz a sorból már furcsa vagy, pedig a mai világban a sorral van a baj, meg a nézőponttal.
Általános iskolában a halmazelmélettel kezdik az oktatást, a körökkel. Van a kiskör a nagykör az egymásba érő két kör a közöttük lévő összeérő rész. Gondolom mindenki emlékszik ezekre.
Szerintem az emberi kapcsolatok is ilyenek. Van, aki az egyik körbe fér bele, van, aki a másikba. Néha emberek két kört is érinthetnek, vagy hármat is. De mi van azokkal az emberekkel, akik annyira egyediek, hogy egyik körbe sem illenek bele? Egyedi alatt most nem szélsőséges devianciát értek. Egyedivé tesz például a gyors problémamegoldó képesség, a mosolyogni tudás, a jókedv, a munkához való lelkes hozzáállás, esetleg az állatok iránti szeretet.

A többség dönt?

Szerintem nem mindig az egyénnel van gond. Lehet hogy a halmazzal, ahova éppen be akar illeszkedni. A valahová tartozás érzése minden emberben erős, és fájdalmas megélni a kirekesztettséget valahonnan. De lehet, hogy valaki pont az egyedisége miatt nem is oda való, ahol épp van, és ahova tartozni akar, csak azért erőlködik, mert még nem látja, hogy nem vele van baj. Egyszerűen nem illik oda, mert más, mint a többiek. Másként gondolkodik.

Merj élni, merj dönteni!

Merj kilépni a taposómalomból, ugorj ki a mókuskerékből, hogy meglásd a körülötted lévő csodát.
Vedd észre azt a napot, amikor megfordíthatod a sorsod és ünnepeld meg, mert ez olyan, mint egy újjászületés.

Két út vitt át a fák sűrűjén,
S a ritkábban járt lett az enyém,
A különbség ebben áll csupán

(Robert Frost)

szöveg Rika naplója
kép Hans Silvester

emtévé