Szívás

 

Előre bocsájtom, hogy én soha nem használom, sőt ha vendéglátó helyen vagyok, kifejezetten kérem, hogy ne tegyenek az italomba szívószálat.

A szalmaszál – ami akkor még valóban szalma szálból készült, valamikor az 1960-as években jött divatba. Plusz pénzért árulták az üveges Bambi nevű üdítő, és az ennél sokkal közkeletűbb háziszörp mellé.
Aztán hozzánk is betört az amerikai életérzés mérgező üdítőivel, és a műanyag szívószállal..
Mára közelezővé vált, és mindenki használja nyakra főre, mintha élni sem lehetne nélküle.
És ezzel elszabadult a pokol! Szalma ugyan ma is lenne erre a célra, de az nem érdeke a műanyag lobbinak

Én meg nem értem, miért nem képes valaki egyszerűen a szájához emelni a poharat, és belekortyolni?

Egy kis adalék, hogy miért okozol hatalmas gondot a világnak, ha nem vagy képes simán inni, mint más élőlény.

Egy átlagos szívószál használati ideje körülbelül 20 perc, míg lebomlási ideje 500 év. A Washington Post szerint csak Amerikában naponta 500 millió szívószálat használnak fel és dobnak el, ennyi szívószállal két és félszer körbe lehetne tekerni a Földet.
Magyarországon 52 ezer vendéglátóhely van, ha átlagosan havi 800 darab szívószállal számolunk vendéglátóhelyenként, az 499 millió 200 ezer darab évente. Tehát a magyarországi vendéglátóhelyek évente annyi szívószálhulladékot termelnek, mint a Föld kerületének két és félszerese. Ebbe nem számoltunk a háztartásokban és a fesztiválokon használt darabokat.
És tudod hová kerül ez a rövid életű luxuscikk?
Jó esetben hulladéklerakókba, néha a szelektív kukán keresztül újrahasznosítják, de a legtöbb a folyókban, tengerekben, óceánokban, tavakban végzi, ahol súlyos károkat okoz a vízi élővilágban.
Az általában polipropilénből előállított, szuperkönnyű szálat a legkisebb szellő is könnyen felkapja, és mivel lebeg a vízen, a csatornákon, folyókon keresztül jut el a tengerekbe. Kínjukban, más táplálék híján, megeszik a halak és tengeri madarak is.

drinking-straw-2170403_1280-1280x640

És akkor most föl lehet tenni a kérdést: tényleg ennyire idióták az emberek, vagy ennyire nem számít semmi, csak a pillanatnyi komfortérzés?
Lehet napi szinten pánikolni a világ ökokatasztrófa felé sodródásán, de helyette célszerűbb lenne mindenkinek a saját hatáskörében tenni valamit a megakadályozására.

Ne mondd, hogy rajtad nem múlik, mert minden szívószál, amit használsz a te szemeted, és a te felelősséged, nem a másé.

A szelektív szemétgyűjtés, és újrahasznosítás nem környezetvédelem, hanem tüneti kezelése egy halálos betegségnek.
A megoldás az lenne, ha nem használnánk környezetpusztító tömegtermékeket.
Csak ehhez mindenki kell.
Te is!

Tenni akarsz valamit a világért?
Tegyél!
Soha többé ne használj se szívószálat, se rágógumit. Utóbbiból ugyanis szintén hegyeket lehetne emelni.
Ha csak ennyit megtenne mindenki, már sokkal jobb hely lenne a világ!

szöveg Pálfalvi Dorottya
emtévé