Rendtől gyötört lelked újra kéne rakni. Máglyára, hogy égjen. Éghetnék vele. Vagy kötni zavaros bokrétát, egyenes gondolataidból, a játék miatt. Vázámba tenném. Látnálak nevetni, nem csak pillanatra, hosszú életen át. Forogj kérlek a szélben, mint az őszi avar. Magamból szivárványt fonok, fel a fellegekre. Fessünk ebből mintát a szürke ház falára. Bekúszik az ablakon át, […]
Read more
Fehérre festettél, pedig színes vagyok. Vörös bársonyfotelben, össze húzom magam. Egészen könnyűre, mint gombóccá gyűrt selyem kendő. Ha nyakadba kötnéd, rád fonódna, hangod sem maradna. Az én nyelvemen tudnál csak szólni mások felé. Finom lennél, illatos. Szeretnének téged is, elvesztenéd minden kérgedet. Nap ölelne, virágba borítanád az erdő mohos alját. Madár fészkelne tenyeredbe, új életet […]
Read more
Én nem tudtam sokáig hogy Istent hol keressem, merre induljak , csak figyeltem a zajló világot magamban,magam körül. Harminc év kellett, hozzád vissza szállni. Minden más lett, pont olyan mint régen. Pár könnycsepp, éles hiány a szívben, egy régi mosoly a régi hang, a fonál mi nem szakadt. Nápoly melege, Itália mit bizonyosan jókedvében teremtett […]
Read more
Rám ömlik a világ tébolyult zaja. Süket hozzá elmém. Csak saját szívdobbanásom visszhangzik tökéletesre alkotott magamban. Azt hallom, zakatol az álmaimtól. Ébren alszom napjaim. Haladni kéne a korral, lassan érni, majd pirosló almaként hullani alá. Avarban várni a dért. Csendben játszani halált. szöveg Bélay Krisztina emtévé
Read more
Remény sikolya a hegyre hósapkát lehelt. Januári nyár a szívben. Emlékek ollóval vágnak új képeket. Kezemben tartom még megcsúszott életed. Engedném, de gyökerek tartják csontig fonva testemet. Öröktől eredő indák suttogják, ki nem mondott nevedet. Mindig tudom merre jársz, térképet húzol a felhők alatt. Neked most nem süt nap, csak hiszed a kék eget. Egyszer […]
Read more
Párizsban jártam, akkor mutatta kezét az ősz. Ködbe fordult a Szajna partja, a fákon pár színes falevél mutatta csak a múló időt. A város él, nincs benne semmi lassulás. Hevesen dobban minden pillanatban, rendnek tűnik a hangos felfordulás. Itt lélegezni kell, befogadni minden illatot. Szeretni lehet csak, ölelni a pillanatot. Mert elragad, nem enged egy […]
Read more
döcögös gyerek lettem épp újra felnövök egyedül, nélküled… sejtemben a sejt arcomon a mosoly könnyemben az éltető erő mozdulatom minden hajlása eléd borul szeretni a végtelenig, a végesből lopott embeségem pillanataival… szöveg Bélay Krisztina kép Bélay Andrea emtévé
Read more
Te hiszel az angyalokban? Titkosan járnak a nyomodban fölfogják estedet könnyeidre port hintenek ne lássa más a gyöngeségedet hogyha fázol betakarnak melegben szellőt kavarnak hűsítve homlokod s az álmodban kacagva terelnek csillagot csillogó vágyként rejtik fejedbe s hogy elérhesd, felemelve tartják törékeny lelked szöveg Bélay Krisztina emtévé
Read more
A bohóc sír, az angyal nevet, Sorban álltam, térdre löktek a szófegyverek. fülem bedugva talpra állok Nem hallok többet, most már látok. Levél hullik Bőrig ázok Megrázom magam, tovább fázok Tűzet gyújtok átmelegszem Ruhám száraz, meg sem rezzen, őszi mezőn végig fekszem. Este lesz, majd nappal váltja, Fényt szórok a szivárványra, Kiabálok, néma szívvel Dobban […]
Read more
Vigyázz mit kívánsz, sose akard, simogasd a bőrőd alatt elsuhanó óhajokat szedd marokba mint virágszírmokat a tavaszból kösd zsebkendőbe őrizd teleken át ne törjön színét se veszítse illata álmodban kisértsen majd ébredj vele ha kell minden reggelen türelmet tanulj az ébredésből a mindenség nagyságát se feledd érezd apró léted haladj az utadon ne térj le […]
Read more