Túrós pogácsa

 

Megmaradt egy kevés túró

Kb. 10 dkg túróm maradt, így hogy ne kelljen kidobni, kombináltam egy tejfölös – zsíros pogácsa receptjével.
Mi baj lehet belőle?

Hozzávalók

  • 40 dkg liszt
  • 3 dl tejföl
  • 1,5 dkg élesztő
  • 1 tojássárga + 1 a kenéshez
  • 1 evőkanál zsír
  • 10 dkg túró
  • 0,5 dl étolaj
  • minimális kristálycukor
  • tej

Elkészítés

Egy dl tejfölbe (+ egy kevés tejbe) belemorzsoltam az élesztőt, mokkáskanálnyi cukor és liszt hozzáadásával felfutattam.
Összedolgoztam a lisztet, a túrót, egy evőkanálnyi zsírt, sót, laposra kinyújtottam.
A maradék tejfölt jól megsóztam, egy kevés étolajjal elkevertem, és megkentem vele a lapot.
Párszor még áthajtogattam, minden hajtogatásnál ismét megkentem a tejfölös kenőccsel.
Fél órát meleg helyen kelesztettem, 2-3 cm vastagra kinyújtottam, a tetejét késsel becsíkoztam.
Szaggatás után sütőpapírral bélelt tepsibe pakoltam.
A sütőt 200 fokra forrósítottam
20 – 25 percig sütöttem.
Szerencsém volt, puha lett és omlós.

Jó étvágyat!

kép és szöveg Koncz Gyula Dunaegyházi remete
aki nagy ívben nem törődik a regnáló gastro irányzatokkal
csak egyszerűen
takarékosan
és lehetőleg finomakat főz!
Valamikor régen, még a múlt században “Séf úr”-nak szólítottak.
Az évezred vége felé már “Főnök úr” voltam.
Ma “Nemér” a nevem.
Az egykori szakmám mint háztartásbeli hasznosítom.
Végül is – most is egy konyhát vezetek.

emtévé