Vándorló Chef

 

És ti, akik fentről figyeltek, és vigyázzátok minden léptemet, hozzátok szólok.

Legyetek velem, ez út alatt is.
Ti kik tudjátok és látjátok minden rezdülését a lelkemnek, kérlek, segítsetek, és vigyetek igaz, és jó útra engem most is.
Köszönök nektek mindent, mit eddig kaptam, és kérlek titeket, hogy lépjétek ti is meg minden léptemet majd, ott fent, Navarraban, fent, a Baszk hegyek között.
Nézzetek le rám szeretettel és fogadjatok magatok közé, úgy, ahogy azt már oly sokszor tettétek, hisz nagy szükségét fogom látni, most is.

Nem. Nincsen tervem.

Nem tudom, mit hoz számomra ez az út, de érzem, hogy szükségem van rá.
Csak várok.
Várok arra, hogy mit és milyen helyzeteket sodor elém az élet.
Várok és kinyitom a lelkem.
Kinyitom, hogy vissza tudjak találni az elveszetthez, vagy ahhoz, amit az életünk fellegei, olykor kitakarnak előlünk.
Ahhoz az Isteni mértékhez, ami az embert, emberré teszi.
Oda, ahol az ember és a lélek már nem értelmez félre, nem figyel, lát vagy hall, csak van, és befogad mindent, ami emeli.

Tisztítani és tisztulni vágyok, hogy a rend, ahogy kint, úgy bent is, újra tudjon épülni velem együtt.

Hisz értékeink és életünk rendje, ugyanúgy változik és alakul, időről időre, ahogy a testünk sejtjei is kicserélődnek életünk, hosszú útján.
A régit elhagyni vágyom, hogy szebbre, újabbra, értékesebbre tudjam cserélni az elhasználtat, vagy idejét múltat.
Fel, vagy ki kell cserélni az elhasználtat, hogy friss kerüljön a helyére.

El kell indulnom. Kell, hisz belül, szólított egy tiszta hang.

Az a hang, amely mindig jó, és friss utakra terel.
Nem ma hallottam meg a hangját először.
Évek óta vezet bármilyen útra lépek is.
Vezet, és ha hallgatok rá, soha sem oly útra, ami téves, vagy romlásba dönt.

Évekkel ezelőtt, első utamról hazafelé, megálltunk egy városban.
Abban a városba, ahol most utamat kezdem. Egy hang, azt mondta a lelkemben zengve, hogy innét induljak el.
Nem értettem, hogy miért, de éreztem, ezt kell tennem.
Majdnem öt év telt el azóta, de a hang, időről időre, újra szólt hozzám és nem halkult el, a hosszú napok elmúltával sem. Így most, sincs más vágy a lelkemben, mint elindulni, és megélni mindazt, amit az élet és az út nekem kínál.

Izgatott vagyok.

Izgatott, mert nem egy kiszámított, előre megszervezett hónap vár rám, hanem egy spontán, életszagú út. Az ismeretlen vár mosolyogva, széttárt karokkal.
De ezt ti, akik fentről figyeltek, pontosan tudjátok.
Érzem, velem lesztek, és vigyázzátok majd minden léptemet. És én – ígérem – a lelkembe fogadlak titeket, hogy együtt járjuk végig, a Camino del Nortet.

Indulok, hiszen indulnom kell.

Vár az út, és vár rám sok ismeretlen élmény, hogy sokkal gazdagabban, tele tarisznyával érjek az életem új, legújabb szakaszába.

kép és szöveg Régeni János
emtévé