• 10 dkg 70%-os étcsoki
• 1 dl kókusztej
• 10 dkg nyírfacukor
• 3 tojás
• 15 dkg mandulaliszt
• 2 db érett kövér avokádó húsa kb. 25 dkg
• 1 kk szódabikarbóna
• 5 dkg étcsoki a tetejére
• 0,5 dl kókusztej

A kókusztejet felforrósítjuk, levesszük a tűzről, beledobjuk a csokit, és addig kevergetjük, amíg teljesen el nem olvad.
Ekkor hozzáadjuk a nyírfacukrot, a tojásokat és az avokádóhúst, a mandulalisztet és a szódabikarbónát, majd az egészet botmixerrel pürésítjük.
A sütőt előmelegítjük 180 fokosra, egyúttal elővesszük a muffin-tepsit. A mélyedésekbe helyezzük a kis papírformákat, majd mindegyikbe öntünk a masszából. 180 fokon 25-30 perc alatt megsütjük a muffinokat.
Ha kihűltek, csokival díszítjük a tetejüket: ismét kókusztejet forrósítunk, majd elkeverjük benne a csokit. Ezzel a fényes sötétbarna masszával megkenjük a sütik tetejét.

kép Edit Álomvilága
emtévé

kép Edit Álomvilága
emtévé

Utak…

És megint az utak. Úgy futnak velem, akár elmúlt, vagy jövendő életek.
Mert lássuk be, ahogy az utaknál, ugyanúgy az életek között, is léteznek párhuzamok.
Vannak könnyű és nehéz, göröngyös vagy sima életek, és utak is.
De persze ez nem ennyire egyszerű.
Olyan inkább akár egy nap, itt a caminón.
Elindul az ember, és fogalma sincs, hogy aznap mivel, és hogyan fog találkozni, vagy szembesülni. Csak megy nagy boldogan, majd hirtelen kaptatóba csap át az ösvény, hogy az izzadság patakokban folyik le, az arcról, akár a hulló könnyek az élet nehéz pillanataiban. Nemsokára, persze ez is csak múlt lesz, és a járt út, hirtelen lefelé indul el, ahol oly sebesen visz a lábunk, hogy elmosódik köröttünk a táj, akár az életünk felpörgött, sodródó önfeledt pillanataiban.
Időnk és erőnk sincs a teljes megéléshez, hisz a sebesség oly nagy, hogy felfoghatatlannak tünnek a körülöttünk vagy bennünk lüktető érzések.
Majd a sebességből, egyszer csak hoppsz – akár az élet, akár az út -, elgáncsol egy kő, vagy kavics formájában, és arra eszmélünk, hogy térdelünk.

Térdelünk.

Először pontosan azt sem tudjuk miért, vagy hogyan kerültük ebbe a helyzetbe. Aztán, ha néha nehezen is, a lelki-fizikai fájdalmakat félretesszük, és lassan újra talpra állunk.
Nem mindig könnyű.
Persze semmivel sem jobb az önsajnálatban ragadni, mint elöről kezdeni mindent.
De ez is elmúlik, és az életünk, akár egy tekergőző, óriáskígyó, út formájában fut velünk tovább.
Hoz magával mindent, vihart, esőt szelet. Mindent amit kívánunk, érdemlünk. Olykor olyat is, amire nem számítunk.
Az erdő csendje és a zöldellő lombok, körbefon minket. A patak halk csoboga, örömteli, szinte földöntúli, nyugodt harmonikus világba repít minket.

Kellenek az ilyen utak és pillanatok.

Kellenek, hogy az élet szárazan kemény, vagy unalmas, kies pusztáiban, legyen miből erőt meríteni.
A boldogság, nem egy hosszan elterülő szőnyeg, ami süppedősen marasztal minket. Inkább rövid, de nagyon intenzív percek, órák, napok, pillanatok halmaza, amik ha hagyjuk, sokáig kihatnak életünkre.
Van úgy, hogy eltévedünk, akár a magas hegyek között, vagy a rosszul jelzett, poros síkságokon, ahol eltűnnek szemünk elől, a biztos, tájékozódáshoz szükséges, vezérlő pontok és a szilárd elhatározások.

Sok könnyel, fáradsággal és bosszúsággal járjuk ezeket az utakat.

Milyen nehéz és kemény az út, míg visszatalálunk a járt ösvényre, úgy akár a helyes életükhöz, amit élni rendeltetett. S hányszor hoz kísértést magával az út, mely szebbnek, könnyebbnek, akár csábítóbbnak tűnik annál, mint ahol a helyünk igazából lenne. Csábító és sima, de idővel, vándorlásaink során, rájövünk, hogy vagy sehová, vagy helytelen, számunkra élhetetlen és előnytelen helyre visznek, amik, a legjobb esetben egy falba, vagy megkerülhetetlen sziklába ütköznek.
És itt, ennél a pontnál, az első figyelmeztetésnél a legjobb visszafordulni, mert utána csak minden rosszabbra fordul.
De innen, ezekről az utakról is van visszatérés.
Ha sikerül, az ember szilárdabb, szebb és erősebb lélekkel tud visszacsatlakozni oda, ahová való.

És az utak csak mennek, akár elmúlt és jövendőbeli életeink.

Hol csillagfényes ég alatt, hol esőben, szélben, metsző hidegben, párákkal telt őszi délutánokon, mikor a sárgálló avar jajongva sikít a lépteink alatt, ugyanúgy mint a nyári, zöldellő fövenyen, a rét virágai között.
Mindegyik út és élet olyan, amilyet mi választunk magunknak. Persze előre ki is van jelölve nékünk, de a szabad akarat, mit ajándékul kaptunk fentről, bármit felülírhat útjaink, életeink során.
Mily szép és igaz a mondás: ez az Életünk útja, az életutunk.

kép és szöveg Régeni János
emtévé

Nem lehet betelni a fülöpházi buckákkal és szikes tavakkal…
Annyit írtam már a hajnali kristályszőnyegről, a minden fűszál tetején pihenő, gyöngyfátyolba öltözött tündérszerű szitakötőkről, a dermedt pókokról, akik már este kivetették hálóikat, hogy kábult, még kissé tétova röptű rovarokat fogjanak reggelire.
A mező ősziesedő illatait, a búbos banka énekét, a csorda kolompjának felcsendülését sajnos nem lehet lefotózni vagy elmondani, azt át kell élni…

kép és szöveg Újvári Zsolt
emtévé

kép Edit Álomvilága
emtévé

• 20dkg finom liszt
• 10 dkg hideg vaj
• 1 nagy csipet só
• 1 ek tejföl
• 2ek. hideg víz
• 1 felvert tojás a kenéshez (én ezt elfelejtettem)

Hozzávalók a töltelékhez

• 3 nagy zöldalma
• 60 dkg sütőtök
• 1 tk őrölt fahéj
• 1/4 tk szerecsendió
• 1/4 tk só
• 3 ek liszt
• 1/3 csésze barna cukor
• 1/5 csésze kristálycukor
• fél citrom leve
• 2 evőkanál whiskey

A felkockázott hideg vajat gyors mozdulatokkal összemorzsoljuk a liszttel, hozzáadjuk a sót, tejfölt és a vizet. Gombóccá gyúrjuk, fóliába csomagolva fél órát hűtőben pihentetjük.
A tököt meghámozzuk, szeleteljük és 10 percre közepesen meleg sütőben elősütjük.
Az almákat meghámozzuk, szeleteljük.
Keverjük össze a liszttel, a sóval, a cukorral, citrommal, a whiskey-vel és a fűszerekkel, majd a tököt is adjuk hozzá.
A tésztát kerek formára nyújtjuk, s a közepére halmozzuk a gyümölcsöt.
Széleit hajtsuk fel, kevés vízzel ecseteljük meg hogy ne váljanak el egymástól.
75 perc alatt süssük készre.
Hagyjuk kicsit hűlni mielőtt felvágjuk.
Finom vanília fagylalttal tálalhatjuk!

kép és szöveg Edit Álomvilága
emtévé

Szerelmes karolópókok meghitt pillanatának lehettem tanúja az ártéri bozótos rejtekében. A nőstény puha érintésével csábította a hímet az érzékiség ösvényére…

… mondaná a költő vagy az Animal Planet narrátora, de én azt mondom:

végre egy képkockába sodort az élet egy nőstény és egy hím alakoskodó karolópókot (Ebrechtella tricuspidata), így remekül látszik, mennyire kifejezett az ivari kétalakúság.

Egymás közelségét a párzáson felül elég nehezen viselik, az a képen is látszik, hogy a nőstény már fonalat ereget, hogy a szél kicsit messzebbre libbentse a másik példány talán fenyegető közelségéből.
Ki látja a halálfejes mintázatú utótestet?.
Mindazonáltal inkább a nőstény jelent fenyegetést a hímek számára, épp ezért párzáskor a dobolás vagy tánc útján történő óvatos becserkészés után azért gondosan meg is kötözik a nőstényt, nehogy idő előtt vacsorába torkolljon az aktus.
A képen az a pillanat látható, amikor a nőstény egész véletlenül megérinti a hímet, aki erre válaszként a kép elkészülte után azonnal, pánikszerűen vetette magát a mélybe.

kép és szöveg Újvári Zsolt
emtévé

Felmegyek a hegyre, könyvvel vagy anélkül, a forrásból vizet hozok, megkapálom a krumplit, az epret vagy a szőlőt. Ha valaki nézne, azt mondaná, a világ legszorgalmasabb embere vagyok.
Pedig játék.
Nyáron homokvárat építek.
Nemigen akarok hasznot abból, amit teszek, legtöbbször nincs is belőle.
A jövőre nemigen gondolok.
Nincs rá fantáziám.
És ez az, amit klasszikus életmódnak nevezek, nem szívom ki előre a pillanatok mézét.
Azt teszem, amihez éppen kedvem van.
Ha szokásaim mégis alakulnak, azokat nem a gond formálja, hanem az öröm.
Ami előre irányul, az mindig baj.
A pillanat részegsége a legmagasabb.
Álltál már az erdőben a fák lombján átszűrődő remegő fényfolt előtt?
Akkor tudod, mi a pillanat.

szöveg Hamvas Béla
kép Edit Álomvilága
emtévé

A történet szülinappal, meg bakancslistával, meg ajándékkal kezdődik.

Ajándék Tandemugrás…
…hát na!
Választhattam, kozmetikai ránctalanítás és ugrálás között.
Nem volt kérdés, szeretem a ráncaim és vonz a magasság.
Ugrok! Igazából vegyes érzelmekkel közeledtem a téma felé, mert ugye izgulni illik.
Hát izgultam illedelmesen.

Na, ez a rész nem érdekes. Mindennapi. Viszont gyorsan térjünk a fellegekbe!

Repülni szeretek. Nagyon is.
Viszont szabad testtel még sosem próbáltam.
Ajtón ki és zuhan, ráadásul egy ismeretlenre bízva az életem.
Egyszer élünk.
Belefér.
Mármint hogy valaki helyettem cselekedjen.

Szóval ugrottunk.

Fantasztikus!
Ötven másodperc szabadesés, 200-230 kilométer per óra sebességgel.
Azt hinnénk pillanat, de mindeközben pörög az agy, ezerrel.
Füldugulás megoldása…
Hideg van…
Hasít a levegő…
Ó de szép…
Naplemente…

Mi a fenéért egy órás az út Érdtől Balatonig, amikor itt egy vonalzó át érné…

Dehogy küldök szívecskét, aki számít átölelem bármikor…
Megint szép, sőt gyönyörű…

Aztán ránt az ernyő, és csend, hat perc további lassúbb esés.

Csendes csoda.
Azt mondják az adrenalin az egekben.
Lehet.
Nyugalmas szemlélője voltam saját estemnek.

A NŐ ZUHAN…

Érdekes történet. Félelem nyoma sincs. Kiszámítható, reális dolog. Választott szituáció. Veszélytelenebb mint gyalog elmenni a postára, minap majdnem elütöttek minket a lánykámmal.
Veszélytelenebb mint az eddig megélt életem.

Azt hiszem annyi adrenalint termeltem életem során, ide már csak a csodálkozás öröme jutott.

Választott extrém időtöltés megélni a fizika törvényeit.
Átélni az időtlenség szentségét. Ég és Föld között a nő nem fél, mert tudja hogy az igazán veszélyes dolgok, másoktól erednek. a kiszámíthatatlanoktól.
Hamvas Bélától olvastam írást, a nő érzés-lénységéről, idézek belőle, mert megérintett.

Mert az átélt sors érzékenyebb lényt érint, és amit átél végzetesebben befolyásolja.

Végzetesen befolyásolva vagyok.
Tervezem a következő ugrásom.
Már tudom hogy kell kidugítani egy pillanat alatt a fülem.
Ez sem lesz zavaró tényező a teljesség egy percében.

szöveg Bélay Krisztina
emtévé

szöveg Bélay Krisztina
kép Póth Judit
emtévé