És ti, akik fentről figyeltek, és vigyázzátok minden léptemet, hozzátok szólok. Legyetek velem, ez út alatt is. Ti kik tudjátok és látjátok minden rezdülését a lelkemnek, kérlek, segítsetek, és vigyetek igaz, és jó útra engem most is. Köszönök nektek mindent, mit eddig kaptam, és kérlek titeket, hogy lépjétek ti is meg minden léptemet majd, ott […]
Read moreHelyszín: a konyha. Félig nyitott ajtaján, felirat: IDEGENEKNEK BELÉPNI TILOS! Alatta, újabb felirat: SZOCIÁLIS HELYiSÉG Hely. Hely-telen. Kissé szűkös, levegőtlenségig zárt rendszer. Idő. Realatív. Van úgy, hogy órákon keresztül nem mozdul, csak áll némán. Gondolatok. Szárnyalnak. Már ha a plafon, és az örökké üvöltő elszívó, nem állja útját. Események. A normális, és az őrület határán. […]
Read moreHosszú, néma, soha elmúlni nem látszó, ólmos pillanatok. Vannak, voltak és lesznek is. Ezek a pillanatok, olyan erővel nehezednek ránk, akár Atlasz nyakára és a vállára, az elhordozott földgolyó, tehetetlen súlya. Elnyomnak, megbénítanak, görcsössé rombolnak, úgy, hogy érzékek alattivá válok tőlük, és ilyenkor képtelen az ember fia, bármely cselekvésre és értelmes gondolatra. Aztán, ezek a […]
Read more– Mit parancsol? – nézett rám a kocsmáros, unottan ásítozva, a délutáni álmossággal küszködve, miközben a pultot törölgette, egy kétes tisztaságú nedves konyharuhával. – Una cortado porfavor. Dobáltam felé, a spanyol-portugál szavakat keverve, miközben elgondolkodtam, mikor is kedveltem meg a bivaly erős, rövid, és sűrűn csordogáló, keserű, feketekávét. Mindegy is, a lényeg, hogy finom. Hely: […]
Read moreVidám énekem, jókedvűen száguldott a Galicia erdőben, olykor a fák mohos törzsének ütközve, majd kacagó gyermekként suhant tovább, hogy végleg elnyelje a kósza aljnövényzet. Nemcsak a dalom, én is vidám voltam, már hosszú napok óta. Akár egy örvény, úgy szippantott magába, repítve hegyeken és völgyeken át. Oly sokszor voltam komor, vagy gondokkal terhes az elmúlt […]
Read moreJöttömben, jártamban azon gondolkodtam, Igazság e, amit magamról gondoltam, Az vagyok, ki a tükörből visszanéztem, Vagy csak parányi rész az oldhatatlan egészben? S mi a tükörből, olykor visszanéz, Tükröződés, akár a Nap a Holdban? S vajon ha igen, mégis az én hol van? És van-e jó, a feltörő rosszban? Hogyha van egy Isten, akkor mégis […]
Read moreSötét van a szobában. Csak a laptop képernyője világítja meg, furcsa, különösen álomszerű árnyakat rajzolva a falra. Nézem a filmet. A filmet, ami az útról, a Caminoról szól. Arról az útról, amit én is többször végigjártam már. Könnyek csorognak végig az arcomon. Nem azért, mintha annyira megható lenne. Nem. Szemem vakon néz a múltba, fel […]
Read moreÜlök az asztalnál, és az őszi estét bámulom, a meleg étterem ablakán keresztül. Az eső nagy szemekben kopog a terasz kövezetén, apróbb-nagyobb tócsákba gyűlve össze. Vasárnap van. A késő délutáni zsongás és a konyha felől áradó illatok, támadást intéznek az érzékszerveim ellen, de állom a sarat. – Köszönöm, csak egy kávét kérek – válaszolom, a […]
Read moreA fájdalom, olyan élesen hasított belém, akár a villámot kísérő mennydörgés, az ólmosan sötét éjszakába. Hirtelen, de úgy hogy számít rá, az embernek a fia. Készül rá előre, hiszen a vihart is meg szokták előzni, az összegyűlő, sötétlő fellegek. A fájdalom hullámaitól, melyek az arccsontomba nyilalltak, szemem álmosan pattant fel. Sötét. Sötét, és néma csend […]
Read moreAz éjszaka, fekete lepelként borul rám. A hajnali ködöktől nedves köveken koppan a lábam a kihalt, derengő fényben úszó utcán. Irun. Olyan régen vágytam már rá, hogy idejére sem emlékszem, mikor hívott magához először az Északi út. Dehogynem emlékszem! Emlékszem bizony! Soha nem fogom elfelejteni azt a régvolt őszi estét, amikor mámorosan bódult fejjel álldogáltam […]
Read more