Mikor százötven napi vemhesség végén a kisbárány megszületik, olyan jámbor és békés, mint egy ma született bárány.
Anyja letisztogatja róla a gyötrelmes világrajövetel nyomait és a kisbárány remegő lábakkal feláll.
Támolyogva elindul, úgy tűnik céltalanul, de anyja szelíd terelgetésével hamarosan megtalálja célját, az éltető tej forrását, vagyis anyja tőgyét. A kezdeti ügyetlenkedés után nagyon gyorsan megtanulja használni is ezt a forrást, amely az elkövetkezendő néhány napban érdeklődésének egyetlen tárgya lesz.
A második napon anyjával kimerészkedik a legelőre, ahol egy merőben új világ tárul elébe. Izmai, ízületei ekkor már rendeltetésszerűen működnek, és lábai is oda viszik ahová szeretné.
Elindul hát felfedezni a világot. Mindent megnéz, megszagol, megkóstol. Ekkor már nem tűnik olyan ártatlannak mint egy ma született bárány, de ez érthető is, hiszen már három napja megszületett.
Meglátja a tyúkokat és kíváncsian közeledik feléjük. A tyúkok körében ez természetesen riadalmat okoz, hiszen honnan is tudhatnák a tyúk eszükkel, hogy egy vad vágtában közeledő négylábú csupán megvizsgálni szeretné őket?
A bárány tehát rohanva közeledik, a tyúkok pedig éktelen rikácsolással menekülni kezdenek előle.
És ekkor különös dolog történik. A kisbárány üldözni kezdi az egyik tyúkot. Talán azt hiszi a kis balga, hogy az evolúció egyik állomásán a békés növényevőkből alakultak ki a ragadozók?
Úgy tűnik, egyre jobban beleéli magát a ragadozó szerepébe, mert nem tágít, körbe-körbe kergeti a rémült tyúkot a legelőn. Az pedig menekül, hiszen a tyúkok még az ÁBC-t sem ismerik, így aztán hogyan is tudnának megkülönböztetni egy ártatlan bárányt egy vérszomjas ragadozótól?
A kutya izgatottan feláll a pásztor lába mellett és nem érti, miért nem lép közbe a gazda? Hiszen mikor ő annak idején ilyesmivel próbálkozott, akkorát kapott a hátára a juhászkampóval, hogy még most is sajog a helye.
Az ember azonban csak mosolyog a bajsza alatt. Ő már látott ilyet nem egyszer, sejti a folytatást.
És valóban. A kimerült tyúk a harmadik kör után a ganédomb felé veszi az irányt, ahol a hatalmas kendermagos kakas hűsöl a háremével. A magáról megfeledkezett bárány berohan a tyúkok közé, a kakas pedig úgy felrúgja, hogy hármat is hemperedik.
A tegnapelőtt született és a kakas által helyreállított identitású bárány pedig ijedten szalad a mamához, ahol finom langyos tejjel nyugtatja meg felzaklatott lelkét.
Anyja pedig szelíden odahajol, megszaglássza, mintha azt mondaná.
– Tanuld meg fiam, ha báránynak születtél soha ne próbálj farkas módjára viselkedni!
kép és szöveg Zsoldos Árpád
emtévé
