Rendtől gyötört lelked újra kéne rakni.
Máglyára, hogy égjen.
Éghetnék vele.
Vagy kötni zavaros bokrétát,
egyenes gondolataidból, a játék miatt.
Vázámba tenném.
Látnálak nevetni, nem csak pillanatra,
hosszú életen át.
Forogj kérlek a szélben, mint az őszi avar.
Magamból szivárványt fonok,
fel a fellegekre.
Fessünk ebből mintát a szürke ház falára.
Bekúszik az ablakon át, legyen bent is meleg, Abban pihenj,csendesen.
Álmodd hogy élsz.
szöveg Bélay Krisztina
kép Marc Thirouin
emtévé
