Aromaterápia a mindennapokban

 

Mitől eredményes és mitől holisztikus gyógymód az aromaterápia

Induljunk ki abból, hogy az ember test, lélek és szellem. A testben megjelenő fizikai tüneteket egy energetikai diszharmónia váltja ki, azaz minden fizikai problémát pszichoszomatikusnak tekinthetünk.
Az illóolajok azért csodálatosak, mert miközben egy konkrét fizikai tünetet kezelünk, a növény energetikai hatása csendben érvényesül és a lélek köré is védőburkot vonunk.
De ez a folyamat oda-vissza is működik, azaz ha az olajoknak a lélekre, pszichére irányuló hatását használjuk, akkor ezzel fizikai tüneteket is oldunk, illetve elérhetjük, hogy testi tünetek nem jelennek meg.
Egyszerűen fogalmazva az illóolajok emelik a rezgésünket, ami felgyorsítja a testi-lelki tünetek enyhülését.
Az általános jó közérzet és egészség megőrzésé az elsődleges célunk.
Lássunk pár gyakorlati példát az aromaterápia alkalmazására a mindennapokban.

Párologtassunk

Az aromamécsesek és elektromos diffúzorok nem csak kellemes illatot varázsolnak a szobába, de egészség megőrző hatásuk is felbecsülhetetlen.

Kedvenc párologtató olajaim

  • CITROM (citrus limonum) hatásos légtérfertőtlenítő, illata jókedvre derít, nyugtatja az idegeket, miközben a szellemre serkentően hat
  • MANDARIN (citrus reticulata) és LEVENDULA (lavandula super)1:1 keveréke: mámorító illatán túl csodálatos nyugtató hatással van a felpörgött gondolatokra, segíti a pihentető alvást, gyerekeknél a rémálmok leküzdésében is eredményes, oldja a szorongást és a téli depressziót
  • ROZMARING (Rosmarinus officinalis ct. cineol): frissítőleg hat a szellemre, nagy segítség a tanulásban, vizsgák előtt

Inhaláljunk

Nem kell megvárni a náthát egy jó gőzöléshez! A gyöngyözve forró fazék vízbe 2-5 csepp illóolajat cseppentünk, törölközőt borítunk a fejünkre és a gőz fölé hajolunk pár percre. Mélyen belélegezzük a gőzt orron és szájon át is. Csodálatosan fertőtleníti a garat, orrjárat területét, ezzel a felsőlégúti betegségek megelőzésében és kezelésében hatásos eszköz. Ezen kívül élénkítő, tisztító hatással van az arcbőrre.
Inhaláló keverék 6 éves kor fölött:

  • TEAFA (melaleuca alternifolia) 2csepp + EUCALYPTUS radiata 2 csepp

A gyermeket a szülő mindig átölelve fogja, hogy a forró edénytől biztonságos távolságban legyenek.

Masszírozzunk

A masszázs az egyik legeredményesebb egészség megőrző, gyógyító módszerünk, mert az illóolajok hatását megsokszorozza az emberi érintés és a segítő szándék. Nem kell profi masszőrnek lennünk ahhoz, hogy besimogassunk, bedörzsöljünk egy finom illóolajos keveréket akár magunknak, akár valamelyik családtagunknak.

Esti masszázsolaj nyugtalanság és alvászavar ellen

  • 1 evőkanál hidegen sajtolt növényi olaj (édesmandula, oliva, kókusz)
  • 1 csepp ylang-ylang (cananga odorata extra)
  • 2 csepp majoránna (origanum majorana)
  • 2 csepp édesnarancs (citrus sinensis)

Fürdés után az enyhén nedves bőrbe masszírozzuk, simogassuk be.

Téli időszakban fertőzésgátló, védő, váladékoldó keverék hát bedörzsöléséhez

  • 5 csepp szegfűszeg (eugenia caryophyllus)
  • 20 csepp eucalyptus radiata
  • 5 csepp édesnarancs (citus sinensis)
  • 3 csepp ciprus (cupressus semprevirens)
  • 3 csepp tömjén (boswelia carterii)

30ml hidegen sajtolt növényi olaj nagyjából egy hétre elegendő mennyiség.
Reggelente elindulás előtt dörzsöljünk be egymás hátába, a köldökünk alá és fölé pár cseppet.

szöveg Aroma Pára
kép Edit Álomvilága

emtévé