Az élet alternatívái

 

Nincs is annál szebb érzés, mint amikor az ember egy új zsákmánnyal tér haza.

Persze, szembejött vele, mint mindig. Az ilyen először észrevéteti magát, majd ellenállhatatlan erővel vonzani kezd, végül örökbe fogadtatja magát. Ha nem is örökre, de elég hosszú időre ahhoz, hogy helyet kapjon egy jól megtervezett lakásban. Sőt, már eleve megvan a helye, az észrevétel pillanatában.

dsc_0011x_atmeretezve-2

A zsákmány persze ezt nem tudja.

Ettől függetlenül, amint hazaér vele az ember, és leteszi a helyére, azonnal kényelmesen befészkeli magát, úgy mintha mindig is ott lett volna.

dsc_0035x_atmeretezve-2

Az igazi meghitt otthonok az ilyen zsákmányoktól lettek azok amik, szerethető, kellemes terek, és pont ezek a zsákmányok különböztetik meg az otthont a lakástól.

_dsc5437_atmeretezve

BÖJTÖS KINGA az ilyen otthonokat kedveli. Az ország szinte valamennyi lakberendezéssel foglalkozó magazinjába írt már, vizitkártya címmel saját rovata van, ahol izgalmasabbnál izgalmasabb belső terekkel kápráztatja el nagyon nagy számú közönségét.

bojtos-kinga-portre

A saját stílusú, egyéni hangvételű „enteriőr-Dj” idén tíz éve járja az országot és a nagyvilágot, hogy olyan otthonokat mutasson meg nekünk, amik valami miatt figyelemre méltóak.

vizitkartya-banner

Fotói, bár jól komponáltak, soha nem túlzók, a terek, amiket lencsevégre kap, valóban ilyen hangulattal bírnak. Ehhez, hogy híven tudja tolmácsolni az ottani élményeit, meg is kell merítkeznie bennük, úgyhogy Kinga nem villámriportokat készít, hanem komótos, ismerkedős, fényekkel és hangulatokkal játszó napokat tölt egy-egy helyszínen, így minden során érződik az ottani atmoszféra, és olvasói cikke során úgy érzik, mintha valóban ott jártak volna vele együtt.

_dsc8653x_atmeretezve

dsc_0365_atmeretezve

dsc01416_atmeretezve

emtévé Nem fárasztó ennyit utazni?

Böjtös Kinga Nekem a helyváltoztatás maga az életmódom, amihez családom és barátaim is hozzászoktak már. Még ha a hétvégére, vagy egy fárasztó hétköznapra esik is a munka, tudom, hogy az út végén ott vár az élmény, egy új ismeretség, az izgalmas kihívás. Ez egy olyan muníció, ami nélkül szegényebb lenne az életem. Ilyenkor maga a kaland érdekel és szinte elhanyagolható tény, hogy végül megjelenik-e a riport nyomtatásban, tetszik-e a szerkesztőknek, illetve hogy mennyien olvassák majd. A tét – maga a felfedezés öröme, ezért szívesen írok olyan helyekről, emberekről, akikről még előttem senki, csak majd utánam mindenki.

dsc02099x_atmeretezve

dsc_0096_atmeretezve

emtévéTíz év irtó hosszú idő. Valamit nagyon tudsz, ha ennyi ideig sikerült megőrizni a vizitkártyát minden viszontagság ellenére…

dsc_0007_atmeretezve

dsc_0016_atmeretezve

dsc_0023_atmeretezve

dsc_0043x_atmeretezve

Böjtös Kinga Kitartás és sorsszerűség. Talán e hétköznapi hozzávalók miatt él még a rovat, illetve attól, hogy ez teljesen saját brand, azaz a cikkek nem megrendelésre készülnek, hanem saját kútfőből. Hiszem, hogy nem véletlenül találkoztam Szűcs Eszter főszerkesztővel, aki a Lakáskultúrában teret engedett saját ötletemnek, ami akkor már évek óta lezsírozva készen állt a fejemben. Bízott bennem és a témaválasztásaimban, így a rovat első darabja 2006. nyarán jelent meg és nyolc évig volt a magazin szerves része. Az olvasóknak hamar nyilvánvaló lett, hogy a cikkek nem hagyományos lakásbemutatások, hanem az élet alternatíváit feltáró történetek, művész, és kézműves portrék, tanulságos embermesék, mindez személyes hangú tálalásban. Majd a lap tulajdonosváltásával és gyökeres átalakulásával azonnal átköltözött a hazai tulajdonú Széplak magazinba. Sorsszerű fordulat az is, hogy első lakásbemutató cikkeimet – saját házamat – épp a fotós-főszerkesztő, Berényi János mutatta be a lapjában, még 1994-ben és ’98-ban, amikor még közöm nem volt az újságíráshoz. Grafikus-dekoratőrként épp lakberendeztem és üzleti arculatokon dolgoztam akkor. Az évek egyébként észrevétlenül szállnak, ha az utadon vagy. Nálam hét-nyolc évente van ilyen periódus, majd muszáj váltanom, hogy le ne lassuljak. Rajztanári évek után voltam reklámgrafikus, kirakatrendező-dekoratőr, látványtervező, lakberendezési üzletek marketingese és kultúr-kocsmárosné is. Az összegyűlt tapasztalat most az „enteriőr-dj” virtuális hivatásban sűrűsödik, amibe a cikkek mellett a blogolás, az enteriőrtervezés és más alkotók „marketingelése” is belefér. Lényeg a függetlenség és az értékrend, melyeket megtartani nem mindig egyszerű mutatvány.

dsc00222_atmeretezve

dsc_0104_atmeretezve

dsc_0128_atmeretezve_2

emtévé Én úgy érzem nagyon sok ember fogékony a szépre, de csak kevesen tudják megvalósítani maguk körül a hangulatos enteriőrt.

Böjtös Kinga A szép környezet kialakítását gyakran mérik a pénzzel. Cikkeimben szeretem megmutatni, hogy az ösztönös kreativitás, az inspiráló szükség és a bátor egyéni stílus többet ér a milliós berendezésnél. Nagyrészt olyan riporthősöket hoz elém a sors, akik saját alkotású mikrokörnyezetben élnek. Ők amellett, hogy rendszerint a barátaimmá válnak, nagyban inspirálnak engem is. Ez az együttható jön át a cikkeimen és találkozik olvasóim érdeklődésével, s így lesz kerek a kör… Gyakran kapok leveleket, amikben lakások, sőt emberi sorsok változnak meg egy-egy írás kapcsán és ez több, mint felemelő számomra. De vannak cikkeim, melyben a szakemberek által tudatosan megtervezett otthonokról mesélek, hisz óriási bravúrnak tartom, amikor igények, tervek és a példás kivitelezés testet ölt egy klassz lakásban. Legkedvesebb írásaim azok az „értékmentős” sztorik, melyben egy drámai állapotú, szebb napokat megélt épület találkozik hozzáértő tulajdonosával és innentől új fejezet kezdődik ember és ház életében egyaránt.

_dsc7198x_atmeretezve

dsc01854_atmeretezve

dsc_0110_atmeretezve

dsc02861x_atmeretezve

emtévé A te otthonod is híresen gyönyörű volt, most a nagy házadból egy jóval kisebbe költöztél, és jóval beljebb a fővárosban. Nem volt ez nagy váltás? Nem lett szűk a tered? Tapasztalatból tudom, aki megszokta a nagy teret, nagy kertet, fuldoklik a kis lakásban.

Böjtös Kinga Az optimális az volna, ha megváltozott élethelyzeteinket követné az otthonaink változása is. Sem a túl szűk, sem a túl tág élettér nem szerencsés, sőt lehet akár kapcsolati vagy anyagi konfliktusok forrása, ha nem ránk szabott a saját környezetünk. Én az utóbbi tizenöt évemet számoltam fel a házammal együtt, mert idővel úgy éreztem, hogy a ház már nem kiszolgál, inkább mi, a benne lakók szolgáljuk őt. Nem volt könnyű menet az elengedés – emlékbe megmaradt pár újságcikk a szobákról – hiszen boldog éveket töltöttünk itt és a nagy épület jó terep volt kreativitásom kiélésére… Cserébe megtaláltam azt az otthont, ami sokáig jó lesz nekem. Mondhatnám, hogy álmaim kicsi házikóját, egy fiatalos százévest, mely aprócska belső kertjével és vidéki stílusával egy kis oázis a nyüzsgő fővárosban. A sors vezérelt ide, egy idegen néni képében, aki leszólított abban az utcában, ahová már régóta vágyakoztam. Behívott az eladásra szánt házába, ahol nagyjából minden tetszett, bár természetesen a saját ízlésemre formáltam azt. Az ingatlankeresés vicces fordulatairól, a fillérekből újraszületett fürdőszobából szintén született már egy-egy írásom, sőt azóta gyakran vállalok az eladást segítő home-staginget és lakásfotózást is.

dsc00164_atmeretezve

dsc07697x_atmeretezve

dsc07592x_atmeretezve

emtévé Nagy szerelmed a Balaton. Ott töltöd a nyarakat. Nem gondoltál arra, hogy végleg leköltözz a kedvenc vidékedre?

Böjtös Kinga Sokkal könnyebb kibírni a nagyvárost, ha a vidék szépségeivel, nyugalmával feltöltődik az ember. Szerencsés vagyok, hogy évente kétszer lakhelyet válthatok, bár az átállás nem kis szervezést igényel. Nyár elején felpakoljuk a fél házat, a macskát, az internetet és leköltözünk a tóhoz, ahonnan a türkíz szobámból, az ágyamból látni a csillogó víztükröt. Látszólag úgy tűnik, hogy nyaralok ott a szőlőhegyen, de a nyári cikkeimből kiderül, hogy szinte mind a Balaton partjáról tudósítanak, azaz sok felfedezéssel és munkával telnek a nyári hónapok. Sok olvasóm szerint ezek az írásaim a leghangulatosabbak, talán nem véletlenül… Aztán ősszel mégiscsak elkezdenek hiányozni a város fényei és visszatérek Budapestre, bár eltelik jó pár hét, mire aklimatizálódom. Az életmódváltás éves ritmusa frissen tart és alkalmazkodóvá tesz, remélem sokáig megadatik nekem.

dsc09201x_atmeretezve

kepek-085_atmeretezve

dsc05666x_atmeretezve

dsc05748x_atmeretezve

emtévé Mennyivel igényesebbek az angol, vagy francia otthonok miket bemutattál? Van zavarba ejtő különbség a külföldi és a magyar lakások között?

Böjtös Kinga Halványul a kontraszt, de nem lehet azonos mutatóval mérni. A történelmi háttér, a szocializáció, az anyagi lehetőségek, a kortárs művészetre való nyitottság, az ösztönös értékmentés és még sok minden az, ami a különbséget jelenti. Kellemes átmenetet képeznek számomra a nálunk élő külföldiek otthonai, melyekben gyakran forgolódom. Sokuk életterét bemutattam már, mert érdekel a kettősség, melyben saját kultúrájuk keveredik a miénkkel. Azt látom, hogy ezt, az általam bemutatott „realitit”- mely a lakberendezési stílusoktól független – legalább annyian kedvelik, mint ahányan az aktuális trendeket követő otthonokat lapozgatják a magazinokban. Mert azoknál sokkal színesebb maga a valóság.

dsc02867x_atmeretezve

dsc02159x_atmeretezve

dsc08857x_atmeretezve

emtévéMelyik ország lakberendezési kultúrája áll hozzád a legközelebb?

Böjtös Kinga Annyi helyen nem jártam még, a válasz egyenlőre nem teljes…Eddigi tapasztalataim szerint a franciák viszik a pálmát a lezser eleganciájukkal, a decens eklektikájukkal, melyben a háromszáz éves kúriába high-tech berendezést, kortárs műveket illesztenek, vagy egy afrikai utazás emlékére szobát rendeznek be, lazán… Itt láttam a legfilmszerűbb enteriőröket, melyeket aztán csak nagy nehezen tudtam publikálni a hazai lapokban. Máig sajnálom, hogy a sokak által kedvelt, néhai „szabad szellemben, szabálytalan otthonok” rovat (lakáskultúra) nem éledt fel valamelyik magazinban, mert hiszem,hogy sokan „jönnének velem” távoli kultúrákba, külföldi otthonokba.

soma-025_atmeretezve

dsc02917x_atmeretezve

dsc01393x_atmeretezve

emtévé Ha lenne öt lakásod, különbözőképpen rendeznéd be őket? Melyik a kedvenc színed?

Böjtös Kinga Feltétlenül kiélném magam és bátran kísérleteznék, ahogy azt kisebb-nagyobb lakberendezési megbízásaimnál is teszem… Nekem a téralakítás egy játékos kísérlet, melyben az otthonosság a legfőbb cél, de azon belül szinte bármi megengedett. Előző lakásaim is abszolute eklektikusak voltak és ez a nyitottság alapozza meg jelenlegi munkáimat. Most épp egy kiadásra szánt csúnyácska garzon szépítésén dolgozom, egy cikkben el is mesélem hogyan. A színek tekintetében változó a képlet, de a karakteres és a sötét színek izgatnak leginkább. A fehér falaktól kórházi élmények jutnak eszembe. Évekig a türkíz volt a favorit, azon jó mutatott az aranykeretes szentkép-gyűjteményem és a régi rusztikus fabútorok is illettek hozzá. Most a fürdőszobámba mentettem át e hangulatot, míg az egyik szobám burgundi bordó, sötét antik bútorokkal, a nálam dolgozó szobafestők szerint olyan, mint egy régi imakönyv. Új kedvencem a szürke több árnyalata, mely rendkívül alkalmazkodó kolor. Passzol hozzá a fekete krétafal, a fémesen csillogó vagy a rozsdás retró cuccok, vagy épp a tarka etno-színek és a sokféle festményem. A nappali-konyhám most szürke alapokon alakulgat. Tehát a bohém eklektikából nem tudok kigyógyulni, valószínű ez belülről jön.

dsc03129_atmeretezve

dsc03180_atmeretezve

dsc03254_atmeretezve

dsc03260_atmeretezve

emtévé Mi a véleményed az ultramodern lakberendezésről?

Böjtös Kinga Sokszor ér a kritika, hogy anyagaim „túl rusztikusak, valóságosak ”… Ez így igaz, hisz ezek állnak közel hozzám, így ritkán találkozom kifejezetten minimál lakással…ugyanakkor a redizájn, az ipari retró, a steampuk hangulata nagyon tetszik, az ilyen otthonokat szívesen bemutatom.

dsc03424_atmeretezve

dsc_0079_atmeretezve

emtévé Szerinted egy lakásnak időnként meg kell újulnia, vagy jobb, ha egyfajta megnyugtató állandóságba merevedik.

dsc04973x_atmeretezve

Böjtös Kinga Az eddigi válaszokból is körvonalazódik, hogy szerintem időről-időre kell a változás, mert különben érezhetjük úgy, hogy a múltban élünk és ez az állapot csak látszólag megnyugtató, inkább visszatartó erő. Ahogy sejtjeink cserélődnek, az magukkal hozza a változtatás belső igényét. Persze fontos az általam gyakran ünnepelt otthonosság is, melynek egyik ismérve az ismerős állandóság, ami elringatja a stresszes külvilágból hazaeső családtagokat és biztos pontot jelent. Valahol középen és ott is a mértékletességben leledzik a válasz, azt hiszem.

dsc_0162_atmeretezve

dsc_0054_atmeretezve

dsc_0029_atmeretezve

dsc_0033_atmeretezve

dsc_0056_atmeretezve

emtévéSokan félnek falura költözni, mert azt hiszik, nem tudnak megbírkózni a kerttel, a házzal. Te mit gondolsz erről? Vidéki vagy városi enteriőröket mutatsz be szívesebben? Hol lehet az írásaiddal a legtöbbet találkozni?

dsc_0128_atmeretezve

dsc_0259_atmeretezve

Böjtös Kinga Mindnyájunk életében szerepel a vidék, akár egy ott leélt életszakasz, akár egy falusi nagymama, egy vidéki nyaralás emléke miatt. Ha nosztalgiát érzünk iránta, nosza, tegyünk próbát akár egy aprócska kert vagy hétvégi ház formájában. Ha végül beszippant a hangulata, itt az ideje a vidéki életnek! Én élvezem a vidék és a nagyváros előnyeit is, így egész életemben próbáltam úgy helyezkedni, hogy jusson mindkettőből. Egykori vidékiként a főváros emberi arcait, élhető helyeit keresem, de ha a nyüzsgés vonz, bevetem magam a city sűrűjébe. Nyaranta falusivá válok és beolvadok a helyiek életébe és élvezem azt. Cikkeimet is ez a változatosság hatja át, ezért vállalom a független szerző rizikós státuszát, hogy ne kelljen egyfajta stílust ragoznom. A négyféle magazin (Széplak, A mi otthonunk, Otthon &kert, Otthonok és megoldások), akiknek jelenleg dolgozom, megadja ezt a sokszínűséget, de a függetlenség csúcsa idővel egy saját netes magazin, vagy csatorna lenne, valamint saját könyveim publikálása. Ahogy gyakran emlegetem: én a csodákra vagyok berendezkedve.

dsc08602_atmeretezve

szöveg Pálfalvi Dorottya
kép Böjtös Kinga vizitkártya

emtévé

Ha érdekel a téma, itt jutsz több információhoz
http://vizitkartya.blogspot.hu/