Gyülekeznek a felhők.
Némán állok,
magamba szívva a párától nehezült létet.
Gondokodom.
El kellett volna essek.
Fájdalmasan sírva,
hogy lásd, mennyire törékenyen védtelen vagyok.
Már tudom.
Helyette, félelemből szült hanyagságból dobtam feléd
a rettenthetetlen hazug képét.
Megriasztottalak a győztesek mosolyával.
Összezavartalak éles tekintetemmel.
A tekintettel,
ami a könnyes valót rejti titokban.
Hibáztam, most már tudom.
Beleengedtelek a könnyű gondtalanságba.
Cipelve súlyomat.
Hangot,
képet,
érintést hozó álmokba száműztelek.
Lakatot tettem a jövődbe épített bizalmakra.
El kellett volna esnem…
Felmenteni mindkettőnket
sorsunk befejezetlen epizódja alól.
kép Lara Zankoul
emtévé
