Tétován álldogáltam a hármas elágazás előtt. Olyan riadtan járt a szemem, a három utat vizsgálva, mintha az életem múlna rajta. Majd – az előző percek megerőltető hegymászása után -, inkább a lihegéssel törődtem, elodázva ezzel a rám váró döntést. Pedig tudtam, túl sokáig már nem húzhatom az időt, mert ha nem határozom el magamat gyorsan […]

Read more

A göröngyök, dübörögve gurultak alá, ahogy zihálva másztam felfelé a meredek domboldalon. Hiába álltam meg erőtlenül botomra dőlve, a magányos, Andalúz tölgy árnyékában, veszettül tűzött a késő déli Nap. Nem találtam enyhet sehol. A forró sugarak, áthatoltak a gyér lobkoronán és kíméletlenül ostromoltak. Már vagy négy napja, hogy elindultam Sevilla óvárosából, de még mindig nem […]

Read more

Az öreg, magányosan üldögélt, a terasz félreeső sarkában. A félig telt pohárban megállt az idő. Arca, régi kopott térkép, tele árkokkal, utakkal, amin áthalad a tétova idő. Mutatta élete szigorú mintáit. Közönyösen nézte a sivár teret. Talán ez nem is közöny… – gondoltam, az élettel megbékélt ember tud így nézni. Ahogy ott ült, részévé vált […]

Read more

A falu, utolsó magányos fényeit elhagyva, körbe ölelt a sötét, A hideg szél, tolvajként lopta be magát a pulóverembe, hogy minden porcikám beleremegjen érintésébe. Felverte az út porát is előttem, ahogy a távoli hegyek felől lecsapott az Andalúz fennsíkra. Fejlámpám homályos fénycsíkjában tapogatóztam előre. Milyen furcsa, csak az utat látom, semmi mást. Tényleg ez lenne […]

Read more

‌Kislány koromban a mongol sztyeppén éltünk. Ulán-bátor-tól nyolcvan kilométerre, Câgân-dâvân falucska közelében. Csak úgy a pusztán, a dombok tövében. Először jurtákban laktunk, majd aprócska faházakban. Jól emlékszem a vad és mégis lágyan gyönyörű, színes természetre. A legelésző csordákra, a jurtában élő, folyton költöző mongol családokra, akik szegénységük ellenére, a legnagyobb szeretettel fogadták a hozzájuk betérőket. […]

Read more

Olyan fáradt és törődött volt köröttem a hajnal, akár önnön magam. Kart, karba öltve álldogáltunk kettecskén, én és a búbánat. Szomorkás álmossággal, csendben, a nagy szemekben csöpörgő esőben. A szél dühödten kapott bele az esőkabátom bő szárába, hogy letépve rólam, magával rángassa. Mivel nem bírt vele, régi, hű társamat a hajnalt kapta fel, hogy messzire, […]

Read more

Szeretem a mozit. Mindig is szerettem. Na nem, a mostani, elfajult, együnk-igyunk, csörgős-zörgős, plázás hangoskodást. Nem. Én az igazi, hagyományos értelemben vett mozit szerettem, ahol az emberek még összenevettek a közös poénokon, vagy együtt izgultak, félve a látottakon és ahol a filmek nem a látványelemekre lettek kiélezve csak, hanem a tartalom és a mondanivaló volt […]

Read more

Alig kelt fel a Nap és hosszú idő után, ismét egyedül voltam az úton. Csodát várva, nehéz szívvel álltam meg, a faluból kivezető út legvégén. Mögöttem, Granja utolsó, elhanyagolt házai is elmaradtak. Néztem a tájat, és a fák között vékonyan távolba vesző ösvényt. A hajnali köd, paplanként terült szét és mesebeleivé tette, az őszbe hajló […]

Read more

A falun átvezető út, meredeken kaptatott felfelé. Derekasan megküzdöttem a következő pár száz méterrel, és igyekeztem a házak árnyékában lépdelni. A falu végén megálltam egy apró, óriási gesztenyefák által ölelt téren. Álltam egyszer már itt. Néztem már ezeket a falakat, jutott eszembe a múlt. A templom sötéten ásító bejárataemlék eket hozott felém. A lemenő napban, […]

Read more

A szél, versenyt üvöltött a sziklákon megtörő habos hullámokkal. Sikoltva vágódott, a templom, sima, esőtől csillogó, szürke kőfalának. A falak némán tűrték az ostromot. Messze, az óceán felett, a felhők, szürkés és feketén torlódtak fel az égen, így jelezve a közeli vihart. Mély, sötét színük még inkább kiemelte a hullámokkal szabdalt vízfelszín, rikító kékségét. Szemben […]

Read more