Olvastam, hogy örökre szeret aki hozzád a legjobban tartozott Te sem gondoltad másként Életfogytig és tovább Kijelöltétek utatok a legszebb történetben Gondoltam feléd Égre néztem megint nevettem Mint sokszor életedben Tejszínbe tornyosultak az angyal lakta hófehér felhő habok Szerintem játszol bennük Néha erre nézel Rendezed a a testetlen gondolatokat Vigyázod az elhagyottak álmát Mosolyogtam rád […]

Read more

Három virág nőtt a mindenség kertjében. Semmiből a semmibe. Még akkor, mikor nem volt, senki se és semmi se. Lettek valahogy. Figyelték mi válik, mi hasad ebből a nincsből. Akkor láttak születni életet. Táplálta őket izzó szeretet. Száradt a lelkük ha érezte az egymást kioltó villanó életet. Össze kapaszkodva húzta őket a törvénytelen, örvény. Egyre […]

Read more

Álmodtam tegnap. Most féltelek. Törtem magam hogy összetőrjelek. Ragasszak újra becsből becsületet. Véremmel írjam a történeted. Tovább. Zokogtam, annyira hogy összedőlt a ház. Rámzuhant. Nehéz volt. Kerestem önmagam. A téglák közt. Olyan súlyokat téptem magamról. Húsig szakadt kezem. Fájt nagyon. Inaim látszottak. Gyöngyházban játszottak a zongorán, csak egykezest. Mélyen. Mogorván. Fáradt fáradhatatlanul. Alig volt mit […]

Read more

Testben maradni haláig lehet fémes érzetek, hideg merev, mint a falusi kocsma söntéspultja borcseppek teszik cseppfolyóssá, s a mosogatórongy bambán felissza mint a szódafröccsöt merev, mint a ravatalozó deszkája s hideg, mint a lelketlen halál az emlékek furcsa, tompa máza megélteké, meg nem élteké… simulhattam volna karodba, térdemen fűszálnyomok de nem simultam, s most sem […]

Read more

Miért gondolod hogy tilos a fájdalom Takarnivaló helytelen titok Én nem hiszem Ahogy azt sem, hogy ritka megélni a zuhant, szétszakadt, védtelenség kínjait Hasznodra válik Enélkül értelmetlen a tér, mely körbefog Hasztalan a boldog suttogás Nincs tétje a létnek. A lélek nem érett féktelen szárnyaira Csak van Bóhócruhában jársz egy szűk világban Festett mosolyod megolvadva […]

Read more

Húszéveskori önmagunkkal ha találkoznánk negyvenévesen: irigyelnénk, vagy megpofoznánk. Aki tegnap voltál ma már nem te vagy, Aki holnap léssz ma még nem te vagy. Csak az emlékezet csalása fűzi egy életté a folyamatos halált. Mert meghal szünetlen az én, meg az énre az én, a bennem sületlenebb én, a velem okosabb én, a rajtam kopottabb […]

Read more

Én írok levelet magának – Kell több? Nem mond ez eleget? Méltán tarthatja hát jogának, hogy most megvessen engemet. De ha sorsom panasz-szavának szívében egy csepp hely marad, nem fordul el, visszhangot ad. Hallgattam eddig, szólni féltem, és higgye el, hogy szégyenem nem tudta volna meg sosem, amíg titokban azt reméltem, hogy lesz falunkban alkalom, […]

Read more

Ha ezt a szót, e kurta szót Ki tudnám egyszer ejteni Egyszerűn, hangsúlytalanul, Ahogy ágról a zuzmara pereg, Ahogy az esőcsepp a mélybe hull… Ha tudnám egyszer ezt kiejteni Vigaszt nem várón, visszhangtalanul. Ha tudnám egyszer ezt úgy ejteni, Hogy nem kellene mögé rejteni Fájó lemondást, keserű dacot, Titkolt reményt, elfojtott haragot. Ha úgy ejthetném, […]

Read more

A kegyelem és öröm együtt ért azzal, amit nyomoruságnak neveznek általában. Szög és olaj lehetne címerem, mit írhatnék azonban szövegéül? Talán azt, hogy mindent megértek, felhők futását és disznók fejét rálapúlva a préskemény palánkra. De ez is mit jelent? Nekünk magunknak muszáj végül is a présbe kényszerűlnünk befejeznünk a mondatot. emtévé

Read more

fényszerpentin kígyózik a hegyen ezüstösen sugárzó levegő csorog a holdról házak között a sötétség tetőcserepét emelgeti a szél kertem faggatja a zápor kimossa a kövek alól a titkokat hunyorgó alakom alatt orgonabokor ágain szélsztaniol zörög rügyek zöld zárkáiból fehér virágok bomlanak zápor zajába hullatják szirmukat s mint hangfogó hó beterítik az utcát * fényfoltok száradnak […]

Read more