Lamberto Gardelli, a csodás karmester ma lenne százegy éves
Nagy rajongója voltam régen is. Sok más mellett, számomra felejthetetlen volt az Ernani produkciója. Korai Verdi opera , nem a legsűrűbben játszottak közül való. Nem emlékszem pontosan hányban tartották a magyarországi bemutatót Gardellvel, rémlik egyetemi éveim kezdetén, vagyis nagyon régen…
Óriási reveláció volt nekem a darab, teljesen beleszerettem, olyannyira, hogy később a szakdolgozatomnak is egyik témája lett. A Gardelli által fémjelzett bemutató szereposztása is pazar volt. Kincses Veronika, B. Nagy János, Miller Lajos, Kováts Kolos. A szép hangok orgiája. Nagyon sokszor láttam az előadást. Az egyiken, mikor Gardelli kijött meghajolni, egy kisebb csoport olasz, előreszaladt a nézőtéren és azt kiabálták “Sei l’unico'” (Te vagy az egyetlen). Lehet, hogy rokonok voltak, nem tudom, de tisztán emlékszem a jelenetre.
Sok évvel később, mikor az Operaházba kerültem – mit kerültem, mindenáron ezt akartam – megismertem személyesen. Pont abban az évben készült az Otello produkció, amit ő vezényelt. A próbákba is sokszor belenéztem. Nagy élmény volt. Ebben is a legnagyszerűbbek énekeltek, számomra a reveláció Lukács Gyöngyi és Bándi János párosa. Vágni lehetett a feszültséget köztük a színpadon. Igazi “krimi”.
Több énekestől halottam akkoriban, hogy Gardelli “lelassult”, lassú tempókat vett. Én nagyon szerettem így is.
Nézni őt vezénylés közben, a legnagyobb élmények közé tartozott
Híresen szép ember volt még 80 évesen is. Miközben vezényelt még szebb lett. Többször tolmácsoltam neki különböző helyzetekben, jóba lettünk. Elég jól kezeltem a hisztijeit. Mert az volt neki bőven…
Persze nekem könnyű volt, az énekeseknek kevésbé. Mikor megtudta, hogy van egy fiam – 5 éves lehetett akkor Marcello – aki beszél olaszul, nagyon lelkesen mondta, hogy meghív minket ebédelni a kedvenc helyére, az Operettszínházzal szemben lévő étterembe. Kollegáim vigyorogtak nagyon, mert – mint kiderült – már mindenkit meghívott, szóban. Aztán valójában senkit nem vitt ebédelni, azt mondták róla, hogy kicsit fogához verte a garast az édes ember.
Nos, minket valóban meghívott. Egy szombat délben együtt ebédeltünk hármasban! nagyon tetszett neki Marci fiam, irtón élvezte, hogy olaszul beszél vele. Ebéd után azt mondta, szeretne valamit adni nekünk. Írt egy szimfóniát, és egy kazettán megkaptam a felvételét. (Azóta kétszer költöztem, biztos megvan valahol, de most hirtelen nem tudnám elővenni sajnos.)
Igazi muzsikus volt, abból a tipusból, akinek az ereiben is muzsika folyik és akit komolyan a világon semmi más nem érdekel az életben, csak azok a kis fekete bogyócskák a vonalakon, amiket hangjegyeknek hívnak.
emtévé
