Hetek óta motoszkál bennem az kérdés, hogy életem dereka mitől is sajog?
Igazából nincs semmi okom a panaszra. Van otthonom, munkám, kenyerem, gyermekem, szüleim, testvéreim.
Szigorú számadásra szólítottam fel magamat.
Tagadhatatlan, hogy öregszem. Sokmindent másképpen látok. Ez a kor előrehaladásának járuléka. Ha nagyképű akarok lenni, hívhatjuk életbölcsesség kialakulásának.
Vitathatatlan, hogy a világ is megváltozott. Szükségszerű, de nem feltétlenül jó.
Az univerzum irányítói úgy döntöttek, kiszakítanak egy több évtizedes rutinból.
Sorsszerű, de kiszámíthatatlan. Megrendíti és mély számadásra készteti az embert.
Ha ezen halmazok közös metszetét kialakítom, máris közelebb kerülök a problémám megoldásához.
Életem dereka majd leszakad, ennek a felszínes, hazug világnak a terhétől. Mindaz, amiben én felnőttem és mindaz, amiben most 47 évesen élek, köszönőviszonyban sincs egymással.
Ez egy meghasonlott állapot.
A megváltozott anyagi helyzetemet tudom kezelni, a fejlődést tisztelem és elfogadom.
Az idő múlása előtt fejet hajtok és alázattal megköszönöm, hogy – ki tudja meddig- haladhatok vele, míg el nem szólítanak.
A birkasorba viszont nem tudok beállni.
Ez minden problémám gyökere.
Nagy az igazságérzetem és túlfejlett a becsületem.
Ars poeticámat ha szetetném megfogalmazni, akkor az a ma emberének egy ósdi, szánalmas
ember arcát mutatná.
Drága, jó mesterem olyan értékekkel indított el a kozmetikus pályán, ha azokat megszegném, bemocskolnék mindent, ami számomra szent.
A hozzám betérő vendégek, nekem a batáraim.
A barátaimat nem csapom be.
Nem kínálok nekik drága, illékony, hamis szépséget.
Megérintem a megtépázott lelküket, hogy megszépíthessem a fáradt bőrüket.
Ez a nehezebben járható út.
A sok fájdalom és nehézség nem kímél senkit.
Szinte beletorzul az arcunk.
Ki kell húzni a bánat méregfogát, hogy simulhassanak a ráncok.
Ez bizony nem olyan egyszerű.
A kozmetikámban (ez nem szalon), itt a falu legszélén, sokszor sírunk, sokszor nevetünk.
De a legfontosabb, amennyit csak lehet, még ha kínos is, de beszélünk.
Hiszen mindenki tudja, beszélni kell, mert a hallgatásnak egész fészekalja rút, fekete kisgyereke születik: a félreértés, a sértődés, a megbántott önérzet, a kétely.
A hajlandóság is távol áll tőlem, hogy modern, erőszakos módszerekkel, a trend világának elcsábuljak.
Sok új vendég jelentkezett nálam. A kellemetlenségek és félreértések elkerülése végett írtam meg ezt a kis monológot.
Engem is felzaklat és bánt, hogy folyton magyarázkodnom kell a telefonba.
Mély tisztelettel szeretném jelezni, hogy nem ragasztok semmit, ami mű,nem rajzolok és nem csinálok semmi olyat, amivel én nem értek egyet.
Úgy érzem nem sajog a lelkem dereka, ha ezt őszintén tisztázom mindenkivel.
Kérem szépen, csak az keressen, aki testi-lelki szépülésre vágyik!
szöveg Kopiári Nelli
emtévé
