Az orromban érzem az illatát, kezemben ropogós héjú melegét.
Valahogy kiveszett a mindennapokból a kenyérillatú otthon, ahogy a házisüti illatú ünnepek is ritkulnak.
Régen természetes volt, hogy egy nő kenyeret sütött. Meg süteményt.
Akik még a Búr háború előtt születtek, talán még emlékeznek erre, a zacskós levesek korában.
De egy lakás akkor válik igazi otthonná, ha használják a konyháját, s a sütőből semmihez sem fogható kenyércsodák kerülnek az asztalra kovászból, lisztből, vízből, szeretetből.
szöveg Pálfalvi Dorottya
kép Pataki Takács Edit
emtévé
