Honnan ered ez az elapadhatatlan, ádáz gyűlölet?
Honnan az a dacos düh, mivel e faj a világot nézi? Miért akar mindent leigázni, maga alá gyűrni?
Talán a félelem, a gyengeség, mi rávette az embert, hogy örök harcot indítson minden ellen, mi körülötte létezik. Mert más értelmes, vagy értelmetlen okot nem látok arra, miért ölünk, pusztítunk, harcolunk mindig.
Bár kitalált isteneink szeretetre intenek, hőseink mindig fegyvert fognak kezükben.
Bár a természet, a Föld, mindennel ellát, mi mégis ellene vagyunk.
Kirekesztünk mindent, megölünk mindent, megváltoztatunk mindent.
Ami millió évek alatt formálódott olyanná, amilyen, ami százezer évek alatt alakított minket olyanná amilyenek vagyunk, most ellenség. Nem idomulunk, nem alkalmazkodunk.
A világot a mi, önző és gonosz képünkre akarjuk formálni. S, mivel a világ erre nem hajlandó, hát elpusztítjuk, kiirtjuk.
Talán, valahol belül a faj érzi, nem jó mit tesz, de nem mer változtatni magán. Már nem nyújtunk kezet, nem akarunk megismerni másokat, nem tanulunk másoktól, nem okulunk.
Talán érezzük néha, hogy mi is csak egy vagyunk a sok közül, de ez már nem érdekel, csak építjük a falat tovább. Mindenből és folyamatosan.
A falakért letaroljuk a környezetünket, mindent beleépítünk.
És a fal erős lesz, mert a gyűlölet tartja össze, minek ereje egyre nagyobb.
De eljön az idő, mikor már mindent és mindenkit legyűrtük és betettünk félelmeink falába, ami akkora lesz, mint a világ, mi adatott nekünk. Akkor ott fogunk ülni egy halott és bűzlő építményen, egyedül.
És mert semmi más nem hajtott, csak a gyűlölködés, ha már nem lesz kit gyűlölnünk, ott fogunk elpusztulni és elrohadni az emberiség nagy művén.
És csak bízni tudok benne, hogy a falba került magok egyszer, ha már nem leszünk, hogy letörjük őket, kihajthatnak. És talán, lesznek olyan erős gyökerek, mik széttörik a nagy falat.
Mert az élet nagyon erős. Erősebb, mint mi.
kép és szöveg Somlai Tibor
emtévé
