Ugye anya, ha már duzzog az jóóó?
A nyáron magunkhoz vett menhelyes kutyusunkat meg kellett műteni. Na mondjuk a kutyus szó nem állja meg teljesen a helyét, konkrétan egy borjú méretű, idős, sánta, süket ebről van szó.
Nem kellett szegény senkinek, nekem pedig mindig ez volt a gyengém.
Elesett, senkinek nem kell…
Erre a kódra Nellinél bekapcsol valami fura szerkezet. Gondolkodás nélkül megyek és begyűjtöm szegény párát.
Szó nincs arról, hogy ettől és lennék a világ elesettjeinek védőangyala. A kutyusok Teréz anyája sem vagyok. Csak azt hozom haza, aki megérint. Sajnos ennyi a kapacitásom.
Bocs, többi cica és kutya, bár megmenthetném mindnyájatokat!
Az emberi gonoszság még mindig halálra rémiszt!
Hová süllyedsz Homo Sapiens? Miért van ennyi elesett lélek és állat a Földön???
Pedig ezt mi magunk csináltuk!
Szóval, Brúnó kutyus azzal hálálta meg, amiért magamhoz vettem, hogy kis híján kievett minket a kocsiból, amíg hazaértünk vele.
No de mit ér az élet kihívások nélkül?
Persze nincs ezzel az ebbel semmi gond, csak az élete során ért sok trauma bizalmatlanná tette, teljesen érthető okokból. Őszinte leszek, szeretem az állatokat, gondoskodom róluk, minden tőlem telhetőt megteszek, hogy amíg dolguk van itt a földön, hogy jó körülmények között legyenek, ha már magamhoz vettem, de nem vagyok az a “majomszeretgetős” gazdi.
A Brúnó műtétje viszont most kiverte nálam a biztosítékot. Totál kétségbe estem, nagyon sajnáltam és rettenetesen féltettem. Próbáltam én tartani magamat, a még gyámoltalanabb lányom előtt, de nem igazán sikerült.
Aztán, mikor végre teljesen magához tért az altatásból, önérzetes, igazi férfi Brúnókánk bevágta a durcást. Egyértelműen a tudtunkra adta, hogy ezzel most egy baromi nagy fekete pontot kaptunk tőle és nagyon kapjuk össze magunkat, ha vissza akarunk férkőzni a kegyeibe.
Arany, drága kislányom könnyes mosollyal sóhajtott fel, Brúnó ezen drámai színjátékára:
– Ugye anya, ha már duzzog az jó?
– Az jó Dágám, az nagyon jó!
Sírás.
kép Töreky Ákos
emtévé
