Lélekhangok

 

Ülök a Balaton parton a késő estébe olvadó hangokat hallgatom becsukott szemmel.

Nem tudom megmondani pontosan hány hangszer hangját hallom, és azt sem milyen a dallam, nem tudok gondolkozni, csak érezni tudok. A zene magába szív, magába ölel, mintha ezernyi csillag muzsikálna egyszerre a mindenség hangjain, ami tulajdonképpen egy hang, csak elmémben válik szét részekké. De most az egészet hallgatom. Nem is hallgatom, benne vagyok, a részévé váltam, és egyetlen egy dolgot tudok biztosan, nem akarom, hogy megszűnjön ez a zsongás bennem.

Nincs tér és nincs idő, valami folyton változó állandóság van, aminek kegyelmi állapot a részévé válni.

Aztán egyszerre csönd lesz. Az utolsó hangot is elnyeli a víz, és felcsattan a taps. A zenészek meghajolnak, s a zeneszerző, félszeg kisfiús mosollyal áll a sikerben a nagy víz előtt, mely elmossa kontúrját a halvány fényben.
Naná, hogy azonnal meg akarom ismerni őt. Mindenre rákattanok, ami különleges, és ez a zene határozottan az. Meg is beszéljük, hogy interjút készítek vele, ide a magazinba.

Mindenki lelkes, én is, ő is.

Aztán valahogy tolódott a dolog, és húzódott a beszélgetés. Sok idő elteltével meghívott egy másik koncertre, egy barokk kamaraestre, amire azonnal igent mondtam. Délután felhívott, hogy sajnos műsorváltozás van, mert a zongorista lebetegedett, és kénytelen saját készülő művét, Dante Isteni színjátékát előadni, de ha nem bánom, jöjjek.
Nem bánom?
Hogy bánnám!
Neve számomra védjegy a jóra és a különlegesre.
És az Isteni színjáték egy szál fuvolával? Több mint izgalmas.

Várakozással telt szívvel ültem le a nyikorgó székbe. A térben csak egy pici lámpa világított a kottaállványon. Mögötte zeneszerzőm egy fuvolával, az elmaradhatatlan félszeg, kisfiús mosolyával. És megszólalt a baljóslatú, szivetszorító zene, de nagyon halkan. Olyan halkan, mint amikor lélekzetet se mer venni az ember félelmében. Halk, nyugodt hangon olvasta a szöveget, és a mondatok között felsikoltottak a lélekhangok. Igazi mélyből törtek fel, az emberi lélek legmélyéről.
Eddig sem volt kétségem, de most még inkább megerősödött bennem, MATUZ GERGELY nevét meg kell jegyezni, mert nem mindennapi tehetségű ember.

emtévé Kevés olyan zeneszerzőt ismerek, aki a zenéjében a világmindenség nagy kérdéseit boncolgatja. Amit eddig hallottam tőled, mind ilyen mű. A kozmosz éneke például külön megérdemelne egy beszélgetést. Mi irányította erre a figyelmedet, hogy ilyen mindent átölelő témákat jeleníts meg e zene segítségével?

Matuz Gergely A kozmosz éneke Simon Dávid kollégám költeménye. Valószínűleg nem irányult volna rá a figyelmem, ha nem szakmabeli lenne, de ez a kombináció így rendkívül különlegesnek tűnt. Azóta is szívesen olvasom a világhálón közzétett írásait.

emtévé A fuvola igazi lélekhangszer. Amíg hallgattam az Isteni színjátékot, végig az volt az érzésem, hogy ezek lélekhangok. Tudod, azokra a hangokra gondolok, amiket az ember öntudatlanul, formálatlanul enged felszínre törni a lelke mélyéből, szó szerint hangot ad az érzéseinek.

Matuz Gergely Egyik kedvenc filmjelenetem a Kill Bill második részében található. A főszereplő japán fuvolajátékát meg-megszakítva mesél el egy történetet egy távol-keleti mesterről. Ez a történet szolgál majd tulajdonképpen szó szerint,szívbemarkoló fináléjaként e közel 4 órás filmeposznak. A végletekig feszített cinizmus és erőszak-orgia közepette ez az egyszerű japán fuvolás jelenet sokak számára maradt emlékezetes. Bennem is sok mindent indított el, többek között a narrációval kombinált koncertek ötlete is részben innen ered.

emtévé Az egyik legnagyobb zenei élményem Edita Gruberova volt. Hihetetlen az a drámai erő, amikor szinte alig hallhatóan halkan énekli Gilda áriáját, más koloratúrokkal ellentétben, akik kieresztik a hangjukat, hadd hallja mindenki milyen zseniálisak. De ő nem. Ő annyira zseniális, hogy mer halkan énekelni, és közben ettől megáll a szíved, mert olyan erővel hat. Ez az érzés jött elő bennem, amikor valami egészen halkan játszottál a fuvoládon. Olyan volt, mintha a lelked mélyéről küzdelem árán jutna felszínre a hang a tested akadályán. Félelmetes volt és gyönyörű egyszerre.

Matuz Gergely Ez a rendkívül halk játékmód a fuvola legújabb-kori történetének vívmánya. Wistle-tone-ként, azaz fütty-effektként hivatkoznak rá, egyik legprofibb alkalmazója édesapám. Rendkívül ellazult szájszerkezet kell hozzá. Azért mondom így, mert a klasszikus értelemben vett tudatos hangképzés itt esetleg nem működhet. Rendkívül jó koncentrációs gyakorlat. Tartalmilag, úgy érzem, jól funkcionálhat pillanatok kimerevítésére, konzerválására.

emtévé Ma nagyon keveset foglalkoznak az emberek a halállal. Úgy tesznek, mintha ezzel ki lehetne zárni végzetszerűségét. Percemberekként vegetálnak.

Matuz Gergely Egyszer megkérdezték tőlem az uszodában, mire gondolok úszás közben. Azt válaszoltam: mindig tervezgetek, vagyis a jövőre. Az úszómester szerint ez hibás megközelítés, úszni a jelenben kell. Nem kizárt, hogy sokak véleményét osztotta, akár az élet teljes egészét tekintve. Azóta is gondolkodom a szavain…

emtévé Nem kérdezem meg miért pont az Isteni színjáték, szerintem soha nem volt aktuálisabb ez a mű mint most, de arra kíváncsi vagyok, hogy szerinted képesek-e a mai emberek befogadni az üzenetét? Bár a zenéd sokat segít benne. Mégis volt a koncert után, aki azt mondta, lehetett volna harmonikusabb a hangzás. Én visszakérdeztem, hol? A pokolban? Mire megállt csodálkozva. Értik ma szerinted a pokol fogalmát, átvitt és konkrét értelemben?

Matuz Gergely Bár a kérdés valóban megkerüli, miért éppen Dante Pokla lett a választás, mégis kissé ki kell erre térnem. Elsőként Ludovico Ariosto Eszeveszett Orlando című verseposa lett volna az alapanyag, de oly mértékben bonyolult a történetvezetése, hogy le kellett erről tennem. Régebbi tervem, hogy megtanulok olaszul, ez mostanában felerősödött, mivel az általam legtöbbször hallgatott műfaj jelenleg az “opera seria”. De ha már olasz nyelv, érdemes egészen a legrégibb irodalmi gyökerekig visszamenni, így jött a képbe az említett két óriási szellemi teljesítmény. Ariosto egyébként annyira nagy becsben áll olasz nyelvterületen, hogy sokan egyenértékűnek tartják Dantéval

emtévé A másik műved, amibe beleszerettem, maga az Isteni harmónia. Soha nem éltem meg a teljesség, az Istenhez, a mindenséghez tartozás érzését olyan mélyen, mint miközben a zenédet hallgattam. Én, mivel hallottam, tudom mit gondolsz Istenről, de aki nem hallotta, annak szeretném ha elmondanád szavakkal.

Matuz Gergely Nem vagyok gyakorló vallásos, de amennyire időm engedi, foglalkozom a kérdéssel. Éppen Húsvét van, tehát a művelődni vágyók egy része passiót hallgat, vagy a Wagner Parsifal-ját nézi meg, esetleg kombinálja a kettőt. A Parsifal talán az emberiség egyik legizgalmasabb kultúrtörténeti kincse, mivel a Megváltás ürügyén, pontosabban egy konkrét megváltástörténet ürügyén valamiképpen képviselve vannak benne a világvallások. Ez annyira igaz, hogy Wagner eredetileg Buddha megszemélyesítését is tervezte művében, de beszédes maga a főhős neve is: Parsifal, Fal-parsi, ami arabul annyit tesz: tiszta balga. Úgy érzem, időnként mindenkinek érdemes végiggondolni, akár ilyen ünnepek apropóján, hogyan viszonyulnak egymáshoz az istenhitek, hogyan, miként asszimilálták az idők folyamán egymást…

emtévé Íróként sokat gondolkoztam azon, hogy minden gondolatot, minden érzést leírtak már más írok, és milyen nehéz újszerűen, egyedi hangvételt, stílust találva újat alkotni. Ez a zenére is igaz, adott hangokat lehet variálni. A nyugalom, hogy én szeretem című opusodban mégis úgy érzem olyat alkottál, amit eddig még senki. Nem is a zenére gondolok elsősorban, hanem a rezgésére, arra a rettenetesen bonyolult és összetett érzelmi tartományra, amit beleszőttél hallhatatlanul, de nagyon is érezhetően a hangok közé. Tulajdonképpen ez tartja össze a hangokat.

Matuz Gergely Ez a művem tulajdonképpen legrégebbi zeneszerzői tanulmányaimig nyúlik vissza: Szunyogh Balázs inspirációja volt, hogy minimális eszközök segítségével komponáljak. Ez jelen esetben úgy funkcionált, hogy a tizenkét temperált hangnak a felét használtam. Az eljárás nem új, főleg amerikai szerzők alkalmazzák a legnagyobb sikerrel. Az effajta monotonitás aktívabb agyműködést idéz elő, pontosan a mozdulatlanság és statikusság okán. A filmművészetben az eseménytelenségben rejlő izgalmakat talán Kubrick az Űrodüsszeiában és Sergio Leone a Volt egyszer egy vadnyugat-ban használta ki. Lényegében a darab egy kérdést tesz fel, mi tekinthető nyugalomnak?

emtévé Említetted a koncerteden, hogy az Ezeregyéjszaka meséivel is foglalkozol. Ez elég izgalmasan hangzik, de sejthető, hogy ez sem lesz egy mindennapi mű, a te olvasatodban. Ebben a történetben mi indította be az alkotó fantáziádat?

Matuz Gergely A történetet eddig kétszer olvastam el. Sokszor föltűnt benne, hogy olyan, számunkra ismeretlen kora-középkori, arab tudosókra hivatkoznak benne, akiknek félelmetes memóriájuk volt. Megjegyzendő, hogy iszlám történetmesélés jellegzetessége, hogy ezeket a rendkívül bonyolult történeteket hangsúlyosan szájhagyomány által örökítette tovább. Így lehetett az akkori tudósok agykapacitása valószínűleg más azokénál, akik ragaszkodtak a lejegyzéshez. Ami viszont leginkább megfogott a zseniális Prileszky Csilla általi fordításban, hogy valószínűleg élethosszig tartó elfoglaltságot biztosít számomra, ha a közönség is úgy akarja. Igazából úgy lenne az előadás autentikus, ha mind a szöveg, mind a zene emlékezetből szólalna meg. Utolsó szempontként még említeném a végtelen iránti vonzalmamat, ez valóban olyan mű, melynek befejezése egyelőre enyhén szólva is utópisztikus, és ez rendkívül tetszik nekem…

emtévé Hová lehet ma eljutni zeneszerzőként egy szál fuvolával a világban? Mi számodra a siker? Ezt azért kérdezem, mert borzasztóan sok fiataltól hallom életcél megjelölésként, hogy sikeres akar lenni, híres és gazdag, miközben halvány fogalmuk sincs róla miről beszélnek. Te akartál sikeres lenni valaha?

Matuz Gergely Mostanában már nem igazán szempont számomra, hogy a fuvola hová visz el, egész egyszerűen azért mert nem szeretek utazni. Szerintem jól vagyok ott ahol vagyok. A legnagyobb siker számomra az úszóedzőm dícsérete.

szöveg Pálfalvi Dorottya
emtévé