Ma láttam a boltban előttem egy embert, aki egy darab kiflit vásárolt!
Türelmesen kivárta a sorát, majd felhelyezte a szalagra a bezacskózott árut. Amikor ő következett már elő volt készítve a pénzérme, amit higgadt mozdulattal át is nyújtott a pénztárosnőnek, aki kissé mosolyogva fogadta a láthatóan számára is rendkívülinek számító eseményt. Még érdekesebbé tette a helyzetet az ahogyan a férfi viselkedett.
Nem volt a mozdulatában szikrányi türelmetlenség.
Jottányi önérvényesítési érdek sem. Az egész ottléte alatt – legalábbis amit én láttam belőle – egyfajta különös egybefüggő nyugalmat árasztott maga körül.
Elgondolkodtam.
Hát nem furcsa ez az egész? Ki vesz csak egy kiflit? Továbbszőttem gondolatban, és elkezdtem alaposabban megrágni a lehetőségeket. Ekkora vált biztosra számomra, hogy az egyetlen lehetséges magyarázat csakis az lehet, hogy az emberünk egy másik bolygóról érkezett. Továbbgombolyítottam elméletemet, miszerint ahonnan ő jött, ott a kifli valami egészen más lehet. Úgy találgattam, hogy egyfajta üzemanyag lehet a csillagközi utazásához. Nagy nehézségek árán juthatott csak a fémpénzhez is, mert ahonnan ő jött, ott az is nagy ritkaság számba megy. Vagy ő üldöz valakit vagy ő menekül valaki elől. És akkor az is eszembejutott, hogy korábban délelőtt, amikor bicikliztem a munkábamenet, rámhajtott egy teherautó, majdnem elgázolt. Nagyon siethetett, mert amikor elékanyarodtam még nagyobb gázt adott, és valamit ki is kiabált nekem a sofőr, amit nem értettem. Hát persze! Ezaz!
Már mindent értek!
Biztosan ő lohol a kiflis után. Biztosan valami fontos dolog van nála. Hátra sem néztem akkor, de biztosan valami bezáródó időkapuba igyekezett, amit épphogy elért, amikor én eléhajtottam. Ábrándozásomnak az vetett véget, hogy én következtem a pénztárnál, de még fél füllel hallottam ahogyan az idegen elköszön.
Sthhhikkkiirtushh.
– mondta alig hallhatóan a kijárathoz lépkedve. Ekkor senki sem nézte őt, de én tisztán láttam, hogy fogta a kiflit, berakta valami kicsiny szerkezetbe, fordított rajta párat, és áthaladt a fotocellás ajtón, ami nem nyílt szét. Az utolsó pillantban még rámnézett, és oly feledtébb érdekes mosoly terült el az arcán, amit azóta is idebent őrzök, pedig nyugtalansággal tölt el.
emtévé
