Pálfalvi Dorottya ÉRTHETŐ SZAVAK

 

Minden élő lény ugyanolyan fontos számomra!

Nem emelem ki az embert, mert a lényeget tekintve nincs különbség.
Aki képes egy állatot, vagy növényt bántalmazni, az, adott körülmények között, nem viselkedik másképp embertársaival sem.
A kollektív felelősség egymás iránt, a szeretet, az elfogadás, és a
“minden és mindenki az Egy része”
érzete kell, hogy áthasson bennünket minden helyzetben, kapcsolatban.

Aki nem szereti a Földet, és lakóit, az nem szereti önmagát sem!

Újra érthetjük az állatok és növények beszédét. Beszélnek hozzánk, tanítanak minket. Ősi tudás hordozói ők, testvéreink, egyek velünk. Nyissuk ki a szívünket és minden szavukat érteni fogjuk.

Halljuk meg végre a Föld szavát is, akit mi magyarul édes Anyaföldnek hívunk, aki sírva esd kegyelemért, miközben gonoszul bántjuk, sanyargatjuk, szipolyozzuk, semmit sem viszonozva felénk sugárzott szeretetéből, feledve, hogy ő tart minket életben.

Vannak, nem is kevesen, akik régóta értik az állatok, növények és kövek beszédét.
Ők tudják, érzik a mesék igazságát.
Akik meséket írnak, arra tették fel az életüket, hogy közvetítsenek a földi halandóknak a látható és láthatatlan világ között.

A változások nem maguktól történnek!

Mi alakítjuk teremtő erőnkből fakadóan a Világot.
Attól lesz szép és élhető, ha azzá tesszük.
Mindenki a saját életterében, ami kihat minden másra.

Ez az egyén felelőssége! Nem elég ölbetett kézzel ülni, és arra várni, hogy majd mások Rendet tesznek helyettünk!

kép Edit Álomvilága
emtévé