Tudjuk, hogy a Nap nem kél fel,
– nincs honnan, nincs hová, hiszen a Föld forog körötte –
mégis, a reggel misztériumához nincs semmi fogható.
Párából ébred a fű, a fa,
a dermesztő éj hűvöse könnyezik,
s könnyéből minden új erőre kap, életet merít, s erőt,
elviselni a déli Nap perzselő hevét.
Ilyenkor minden csendes, emberzajtól mentes.
Áhitat ez, amikor a szépség
a maga ősiségében képes megnyilvánulni,
mi avatatlan szem elől rejtezik.
szöveg Pálfalvi Dorottya
kép Somlai Tibor
emtévé
