Világot rengető nagy hangzatos felismerések követik az emberiség útját időtlen idők óta, mégis mire ment vele?
Amióta a világ világ, mindig voltak gondolkodó lények, akik keresték, kutatták az élet értelmét lényegét. Tanulmányok, tudós munkák és szent tanok születtek e megismerés vágyából, de a lényeg nagyon egyszerű.
A létezés értelme a létezés maga. Lehet ezt csűrni-csavarni bármilyen irányba, a lényegen nem változtat. És ebben a felismerésben a halálfélelem a legfontosabb kulcs.
Lehet Istent misztifikálni, hinni, megtagadni, valami mindent uraló felsőbbrendű lényként félni, de ettől sem jobb, sem érthetőbb nem lesz semmi.
A dolgok megértéséhez alapvető tényekkel tisztában kell lennünk, és el is kell fogadnunk létező valóságként.
A világ egy virtuális tér, akár tetszik, akár nem.
Semmi sem kézzel fogható, akkor sem, ha van kezed és meg tudod fogni az asztalt.
Isten megértésének a kulcsa a halálfélelemben rejlik.
A halállal minden kultúra kiemelt fontossággal foglalkozik, és mind igyekszik valami, az emberi elme számára megnyugtató magyarázatot, illetve végkifejletet előre vetíteni, ami nem jóvátehetetlen.
De itt nincs jó és rossz.
Itt egy rendszer van, ami tőlünk nem független, mert szerves részei és alkotó elemei vagyunk, de az elménk akaratától tökéletesen független.
Most itt rögtön fölmerül a kérdés, miért beszélnek a vallások szabad akaratról?
Szabad akarat létezik, de meglehetősen szűk keretek közé van szorítva.
Ahhoz, hogy a rendszert egy kicsit is képesek legyünk megérteni, meg kell értenünk a semmi fogalmát.
Bármilyen viccesen hangzik talán épp a materializmus közelít a leginkább Isten fogalmának a megértéséhez. Ugyanis azt tanítja, hogy a halál után nincs semmi.
Igazából a keleti filozófia alaptanításai is ezt sugallják, amikor a nirvána elérését tűzik ki legfőbb célként. Csak míg ők ezt megnyugtatásnak és a tökéletes eléréséhez vezető útnak szánják, addig a materializmus ezt rideg és rémisztő valóságként tárja elénk, kegyetlen anyagelvűségre hivatkozva.
Az egyetlen vigaszt az anyagmegmaradás törvénye nyújtja.
Anyag nem vész el, csak átalakul.
És valójában ez mindennek a kulcsa. Ez a bizonyos nevén nem mindig nevezhető átalakulás.
Természetesen nem született még a világra ember, aki ezt jónéven venné, és a saját halálát képes lenne, puszta átalakulásnak tekinteni, ahol egy kupac sárcsomóra és egy léleknek nevezett 21 grammos izére esik szét.
De mi az, hogy semmi?
Itt kivétel nélkül minden elme bekapcsolja az error gombot. A semmit ugyanis lehetetlen értelmezni. Körülírni is csak a valami ismeretében tudjuk, ugyanúgy, ahogy az egy fogalmát is csak a kettő ismeretében tudjuk meghatározni.
Tehát a porból lettünk, porrá leszünk hangzatos halotti beszédet fordíthatjuk úgy is, hogy semmiből lettünk, semmivé leszünk.
A semmi, a vigasztalan, értelmezhetetlen, rémisztő semmi, ami jéggé fagyasztja az ember szívét, képes arra, hogy valamiként nyilvánuljon meg.
A semmi az a teremtő erő, ami képes arra, hogy bármit létrehozzon.
Kérdés, hogy ha bármit képes létrehozni, akkor arra miért nem képes, hogy örökké éljünk? Isten miért nem feszegeti a határait, ahogy az ember az orvostudomány felhasználásával?
Azért mert Istennek nincsenek határai. Határai csak az embernek vannak.
Az állandósult pillanat valójában azonos a halállal, mert a létezést csak az idő/tér összefüggései miatt érzékeljük folyamatnak. Ha nincs folyamat, nincs semmi. Örökké tartó pillanat sincs. A változás mint folyamat ugyan állandó, de a folyamatos változás miatt semmi sem képes örökké megtartani sem a formáját, sem a tartalmát.
Isten folyamatosan megnyilvánul.
Nincs tere, ideje, ezeket csak az emberi elme érzékeli, és osztályozza rémisztőnek vagy épp kellemesnek a pillanatnyi hangulatától függően.
Az embernek pont ugyanez lenne a dolga, hogy megnyilvánuljon teremtő erőként, és hozzátegyen valamit Istenhez, a világhoz és persze önmagához.
Egyet nem szabad elfelejteni, minden Isten, az Ős Mindenség, vagy Teremtő Erő, nevezd aminek tetszik, hited szerint.
Nincs semmi más, mert minden, de minden a világon Isten megnyilvánulása, alakká vagy épp energiává formálódása.
És itt jön be a sokat emlegetett szabad akarat, amivel az ember rendelkezik.
Az embernek nagyobb tere van a Földön, mint bármely más élőlénynek.
Nagyobb fizikai, szellemi tere, ami magától értetődően nagyobb felelősséget is jelent. Erre utal a Bibliában található mondat: „Úrnak lenni mindenek felett”.
Az ember képes rá, hogy csodálatos dolgokat alkosson, teremtsen a világban. De egymás leigázása nem tartozik ezek közé.
Van egy rossz hírem! A bolygót nem a lelketlen és kapzsi uralkodók teszik tönkre, még csak nem is az ördög, hanem az emberi butaság.
Az a végtelen bornírt ostobaság, amivel beletespednek az életüknek nevezett vegetációba, és elméjüket szellemük művelése és tágítása helyett otromba acsarkodásra, gyűlölködésre, kárörvendésre és irigykedésre használják.
Akik igazságos elosztást követelnek, azok nem fogják fel miről beszélnek.
A világ igazságos. A földi javak igazságosan vannak elosztva pazarlás nélkül. Nézz meg egy vadon termő gyümölcsfát, és érteni fogod miről beszélek. Semmi sem vész kárba, minden hasznosul valamilyen formában.
Isten – vagy nevezzük ez esetben Teremtő Erőnek – abszolút igazságos.
Nem így az ember. Az ember jóvátehetetlenül igazságtalan. Minél ostobább annál inkább.
Másokat szidni a világ igazságtalansága miatt pedig a világ legostobább dolga.
Kit hibáztatsz a saját elrontott életedért?
Sorolhatod hosszan a listát, de fájdalom, a sor veled kezdődik. Ha nem pallérozod az elméd, ha nem töltöd föl a lelked szépséggel, ha nem vagy képes a szépség rendszerét megérteni, nem tudsz a rendszer, az Isteni rendszer részeként létezni, rabszolga leszel egész életedben, amiből a halál sem jelent megváltást. Rabszolga leszel, a saját magad rabszolgája, akkor is ha másokat nevezel meg rabszolgatartódként.
A szépség rendszere az alaptanítás.
Az ember képes rá, hogy szépnek lássa a dolgokat maga körül. A szépség észrevétele egyenes arányban áll az érzelmi intelligencia mértékével.
Ha szépnek találsz valamit, akkor szeretni fogod a szépségéért.
Ha szereted félted, és vigyázni fogsz rá.
Minél több dolgot látsz szépnek a világban, annál több dologra fogsz vigyázni.
És minél kevésbé érzékeled a szépséget, annál nagyobb pusztítást végzel magad körül.
Az élet célja, a létezés maga.
Semmivé válni rossz, Isten sem szereti ezt az állapotot, azért nyilvánul meg.
De semmivé válni életedben is lehet. Ha nem csinálsz semmit, csak vegetálsz, akkor gyakorlatilag halott vagy. Élő halott, aki nem jó semmire, és az már csak technikai kérdés, hogy mikor temetnek el a valóságban.
Méltósággal élni, szeretettel élni, szép nyomot hagyni magad után a mindenség palettáján minden pillanatban, a legszebb terv, amihez egy ember tarthatja magát az életében.
A jó gondolatok, tervek, teremtések pedig mindig a semmiből születnek.
szöveg Pálfalvi Dorottya
kép Pataki Takács Edit
emtévé
