Amikor leszáll az éj, megváltozik az erdő. Baglyok rikoltoznak a lombkorona sötétjében, kisebb-nagyobb sziklák görögnek le a meredek szurdokfalon a szarvasok patái alól, amik inni térnek le a patakhoz a mindent elfedő homályban. Villámgyorsan cikázó denevérek tizedelik a nyughatatlan kérészeket és a szaporodni induló, nemrég ébredt éjjeli lepkéket. Rókák és nyestek osonnak a bozótban, egerek és pockok után kutatva, de nem vetik meg a kövi rákokat sem, amelyek napnyugta után százszámra bújnak elő a meder szikláinak rejtekéből.
Ám óriási forgatag kavarog a kopár erdőtalajon és az ösvényeken is. Mindazon lények, amelyek nappal egy hűvös, árnyas repedésben, nyirkos zugban vagy egy farönk védelmében vészelték át a tikkasztó órákat, most vándorútra kelnek. Hatalmas meztelencsigák siklanak hangtalanul a patakparti sziklákon, éhes barna varangyok várják a talajra hulló, megfáradt kérészeket és termetes lószúnyogokat. Kaszáspókok kutatják fel a pórul járt, eltaposott bogarak testeit, de néha összetűzésbe kerülnek más dögevőkkel, amik azonban a maguk mérettartományában félelmetes ragadozók is egyben. A nagyfutrinkák rovarlárvák, gyűrűsférgek és meztelencsigák után kutatnak, de nem vetik meg az eléjük keveredő könnyű prédát sem: az álganéjtúrók friss tetemeit, amiket még nem szárított ki a forró júniusi nap. Mind közül az egyik legszebb, Dömörkapu éke, a kék laposfutrinka, amely nem csak a kaszáspókokkal kel birokra, ha kell, hanem a gerincesek egy részével szemben is állja a sarat. Ha fenyegetve érzi magát, potrohát felemelve kellemetlen szagú, maró hatású anyagot fecskendez ki bűzmirigyéből, amely még néhány edzett rovarevő emlőst és madarat is meghátrálásra késztet.
A képen látható rovar: Carabus intricatus – Kék laposfutrinka
kép és szöveg Újvári Zsolt
emtévé
