Ezt mondta tegnap a kislányom egy sztori kapcsán.
Tudom, nyelvtanilag nem helyes, de tartalmilag kifogásolhatatlan.
Nina a múlt héten többször kölcsönadta azoknak a gyerekeknek a saját kesztyűjét, akik nem hoztak az oviba és emiatt nem tudtak önfeledten játszani az udvaron a hidegben. Elmesélte, hogy ő szívesen adja, főleg a kisebbeknek. Első hallásra, csak beleharaptam a szám alsó szélébe.
Igyekeztem százig számolni magamban és valami okosat kitalálni, hogy véletlenül se tűnjek irigynek, csak azért, mert én nem feltétlenül gondolom így a dolgokat. Nina keze totál tönkre van, kiszáradt, kirepedezett és az aranyomnak még fáj is.
Mielőtt megszólalhattam volna, annyit fűzött hozzá, sebaj anya, örülök, hogy nem vagy mérges és tudom, hogy este be fogod kenni, hogy meggyógyuljon, mert te is úgy születtél, hogy jóságokat tegyél.
Na ezen a ponton túlfolyt a könnyem a megharapott szám szélén.
Gyorsan, melegében megkérdeztem tőle, hogy kitől hallotta azt, hogy ő arra született, hogy jóságokat tegyen.
– Senkitől anya. Ezt már akkor tudtam, amikor megszülettem.
Hát persze, Kicsim! Én is!
Sőt már előtte biztos voltam benne!
kép és szöveg Nagy Barbara
emtévé
