AZ UTOLSÓ NAPOK
Már csak holnap, s utána még egyszer,
Felkelek majd, mikor a Nap még nem kel,
És lassan, ahogyan a méterek egymás után mennek,
Úgy fut az út, lábam alatt, fel a hegymek,
S a néma, tehetetlen percek egyre telnek,
Mint hátamon a zsák, mint ahol indulàskor termettek,
S már nincsen helye szívemben, csak a néma csendnek,
És a kék Óceán halkuló, vad, morajának,
Ahogy habos nyelvét a sziklákba vájja,
S a dermesztőn hideg permetekben hulló széllel,
Hol sirályok vitorláznak,
Mutatva utat, a hosszú szivárványnak,
Hogy teret teremtsen színekből, az öböl kijáratának,
És a nyugodt, lágy, szeretettel teljes csendnek,
Mely mint a hullámzó habok, a Napot,
Úgy nyel majd el, engem…
2016. November 7.
kép és szöveg Régeni János
emtévé
