Rám ömlik a világ tébolyult zaja.
Süket hozzá elmém.
Csak saját szívdobbanásom visszhangzik
tökéletesre alkotott magamban.
Azt hallom, zakatol az álmaimtól.
Ébren alszom napjaim.
Haladni kéne a korral, lassan érni, majd
pirosló almaként hullani alá.
Avarban várni a dért.
Csendben játszani halált.
szöveg Bélay Krisztina
emtévé
