Zserbótorta dédipapának

 

Hozzávalók 20 vékony szelethez

  • 25 dkg teljes kiörlésű tönkölyliszt
  • 1 tojás
  • 5 dkg nyírfacukor
  • 20 dkg vaj
  • 1/2 dl tej
  • 1 dl tejföl
  • 2 dkg élesztő
  • 20 dkg darált dió
  • 5 dkg nyírfacukor
  • 20 dkg baracklekvár
  • 5 dkg étcsokoládé (80%)
  • 1 evőkanál étolaj

Elkészítés

Az élesztőt keverjük el a langyos tejben. A lisztet keverjük el a nyírfacukorral, tejföllel, a lágy vajjal, a tojással, adjuk hozzá az élesztős tejet.
Gyúrjuk össze a tésztát, hagyjuk 20 percig pihenni.
Osszuk szét 5 egyenlő adagra, majd nyújtsuk ki 20 cm átmérőjű körökre.
20 cm-s kapcsos tortaformát vajazzuk, lisztezzünk ki.
A cukrot keverjük el a darált dióval. Helyezzük a formába az első lapot, hintsük meg a dió egy egy negyedével, kanalazzunk rá 4 evőkanál lekvárt. Töltsük meg így a 4 lapot.
Tetejét szurkáljuk meg villával. 180 fokra előmelegített sütőben 40 percig süssük.
Ha teljesen kihűlt, vegyük ki a formából és vonjuk be a tetejét az olajjal megolvasztott csokoládéval.
Pirított darált dióval díszíthetjük.

kép és szöveg Edit Álomvilága
emtévé