Az év legmisztikusabb éjszakáján a valóságon túli világ kapui tárva-nyitva vannak, tündérek, koboldok, szellemek bóklásznak az emberek közt, fények gyúlnak az éjszakában, és lángra lobbannak a szívek.
Szent Ivánkor minden megtörténhet!
A nyári napforduló az évnek az a jellegzetes időpontja, amikor a Nap az égbolton a legmagasabb delelési ponton áll. A Föld – különösen az északi félteke – ilyenkor terményekben bővelkedik, szépsége és ereje teljében van. Egyféle csúcspont ez, hiszen a nappalok a következő napfordulóig innentől már csak rövidülhetnek. Ezen a napon – június 21-én – az év leghosszabb nappalát és legrövidebb éjjelét élhetjük meg évről-évre.
Szent Iván éjjele mégsem június 21-ére, hanem június 24-ére esik, ennek oka a tényleges naptári évek közti különbségben, illetve az egykori naptári reformokban rejlik. Így a nyári napforduló napja és megünneplése időben napjainkra már elvált egymástól.
A nyár csillagászati értelemben vett kezdete korábban valóban Szent Iván napra, azaz június 24-ére esett, de erre ma már az eltolódás miatt három nappal korábban, június 21-én kerül sor. Évszázadok, vagy egy évezred múlva a napfordulók még korábbi dátumra fognak esni.
A nyári napforduló már a neolitikus idők óta jelentőségteljes nap az emberiség történetében.
A kelták, a germánok, a szlávok és az északi népek többsége már a kezdetektől megünnepelte ezt, mint ahogy ezt ma is teszik. Papjaik, druidáik a Föld és az Ég nászának tartották e különös napot, s ennek megfelelően is tisztelegtek előtte.
A korai pogány népek hite serint, a leghosszabb nap éjjelén révületbe esve képessé válhatnak arra, hogy testüket elhagyva a Tejúton keresztül eljussanak a holtak birodalmába, az alsóvilágba. Ennek a páratlan utazásnak az volt a célja, hogy a holtakkal érintkezve útmutatást és segítséget kérjenek többek között a jövőről, a termésről, a gyermekáldásról, a viszályokról, vagy az istenek megbékítésének módjáról.
A keresztényi logikába is beleillett a fény és a sötétség küzdelme.
A kereszténység ezt a napot Keresztelő Szent János napjává tette. Az Iván elnevezés a régi magyar Jovános, Ivános alakból ered, illetve a János névnek a szláv formájából.
A nyári napfordulóra eső Keresztelő Szent János ünnepe az V. században vált elterjedtté, s a keresztény ünnep magába olvasztotta mindazokat a hiedelmeket és rítusokat, amelyek korábban a különböző népeknél a nyári napfordulóhoz kapcsolódtak.
Európa szerte – különösen az északi és a szláv népek – gyakorolták Szent Iván varázslatos éjszakáján a mágikus praktikákat, amelyek a megtisztulással, gyógyítással, az egészség megőrzésével, szerelemmel, a házassággal és a termékenységgel voltak szoros kapcsolatban.
Nem volt ez másképp a magyar néphagyományban sem.
A tűz nem véletlenül vált a világosság, a tisztaság, az egészség, a szenvedély, az elevenség, a szerelem és az örök megújulás jelképévé a magyar hiedelemvilágban is.
Az ünnep elengedhetetlen kelléke a tűz, mint a Nap hatalmának szimbóluma. Őseink tűzgyújtással támogatták az Égi Király uralmát. Örömtüzeket raktak, égő fáklyákkal járták körbe a termést és a jószágokat, hogy megóvják a rossz szellemektől.
A Nap égi útját jelképezve, tüzes kereket gurítottak le a dombról egy folyóba vagy tóba.
A tűzugrással a Nap érlelte termés nagyságát szerették volna befolyásolni, ezért a legrátermettebb ifjak szívesen fitogtatták erejüket vele.
A legenda szerint Szent Iván előestéjén virágzik a páfrány.
Úgy tartják, az aranyosan fénylő virág csak néhány pillanatig él, azután elhervad és elenyészik. Aki keresve-keresetlen mégis rálel, érteni fogja az állatok nyelvét és meglátja a földbe rejtett kincseket. A boszorkányok a hiedelem szerint a páfrány virágának köszönhették a varázstudásukat, s általuk voltak képesek láthatatlanná válni.
Halandó ember azonban képtelen volt megszerezni ezt a virágot, mert a növény a virágzást megelőző pillanatban varázsport hintett szét maga körül, amely álomba ringatta a szerencsés megtalálót.
A különleges éjszakát megelőző napon, zöldellő faágakat tettek az ajtókra, ablakokra, de még a tyúkólakra is, hogy elűzzék a boszorkányokat és megelőzzék a rontást.
Az ezen az éjszakán meztelenül szakajtott gyógynövényeknek különleges gyógyító hatást tulajdonítanak.
A Nap megsegítése
Amikor az ember még mágikus összhangban élt a természettel, a nyárközépi tűzgyújtással a Napot, a fényt támogatta a sötétséggel vívott harcában.
A kereszténység uralomra jutása után a Nap megsegítésének motívuma fokozatosan a háttérbe szorult, ennek ellenére a tűzünnep megőrizte mágikus karakterét.
Az emberek a tűzet a világosság, a tisztaság, az egészség, az elevenség, a szenvedély, a szerelem és az örök megújulás jelképének tekintik mind a mai napig, és ünneplik is Szent Iván varázslatos éjszakáján.
emtévé
