Állok a hóban, már olvad roppan a lábam alatt játszik a fény egy vízcsepp épp előttem koppan a szívem meg halkan színeket rajzol lassan álmokat sző hogy új élet sarjad a hideget sarokba űzve illatok szállnak ébred a Föld nyílik a szem, majd körbetekint élnek a vágyak kéz szívre hajol erőt merítve messzire nézek kék […]

Read more

Az utcát járom, valahol Magyarországon hol sokunk oly hontalan. Talán egy januári álom. A Nap süt, de senkin nem látom hogy fogadná a fényt. Oly kevés az arc mely gondtalan. Maguk elé néznek, úgy lépegetnek, egymásról tudomást se vesznek. Csak magukban mormolják a meghatározott igét, üres szólamot a kitalált világról és nem tudnak semmit. De […]

Read more

Csak egyedül, egyedül magamban, miért ne szerethetném az életet. Hisz úgyis oda adom darabját annak, aki kéri. Marad nekem sok. Önzően , önzetlenül nézni a halandó időt. Része az egésznek, mindig vagyok. Ahogy egésze az énnek. Egyszer belehalok. Ahogy születtem semmiből a semmibe. Nyomokat hagytam, nyomtalanul. Tévedtem, magam maradtam,de sosem egyedül. Egyedül magam kezét fogtam. […]

Read more

Meddő talajra ért kívánság nem ver gyökeret. Egy új év közeleg. Koccan pohár. Kíván a szív. Lélek sző álmokat. Szem, szembe néz. Kéz, kéz után nyúl. Marokra fog elcsúszó sóhajtásokat. Fordul a világ, állandó körben. Végtelen elnyújtott időben. A sors szorgos keze nem áll meg. Ki tudja miért vetett, saját mesénkből másoknak ágyakat. szöveg Bélay […]

Read more

Az ősz kezdetét egy száraz falevél zizzenő pörgése jelezte éjjel az úton. Pont Földvár és Szárszó között. Haladunk nyárból a télbe, végletes időkerékben. Hullám csókólja a partokat. Melegebb kabátot öltünk magunkra, legbelül őrizve az örök tavaszt. kép Pataki Takács Edit emtévé

Read more

A történet szülinappal, meg bakancslistával, meg ajándékkal kezdődik. Ajándék Tandemugrás… …hát na! Választhattam, kozmetikai ránctalanítás és ugrálás között. Nem volt kérdés, szeretem a ráncaim és vonz a magasság. Ugrok! Igazából vegyes érzelmekkel közeledtem a téma felé, mert ugye izgulni illik. Hát izgultam illedelmesen. Na, ez a rész nem érdekes. Mindennapi. Viszont gyorsan térjünk a fellegekbe! […]

Read more

Pillanat Lélegzet Zuhanás Életrobbanás Eszmélet Milyen jó a létezés naplementétől sikoltó ereje. Tested repül a semmibe. Minden tökéletes Már elhagyott, még várakozó idő egyazon. Csak neked adatott Kezedben tartod, de nem irányítod. Játszol vele Kacagva földre ejt Most tanulod Egy pillanat minden. Egy helyre vezet Hitted csak magad vagy, miközben féltve karoltak át ölelő kezek… […]

Read more

Nem volt kettőnk történetébe semmi több, megtanított veszteni. Ahogy felejteni, elfeledtetett. Adott még, fájdamas perceket, mit az öröm után élhettem meg. Mert nem a mennyiség számított, a mélység melybe zuhahant. A lélek alja, csillagokkal borított mező. Feküdtünk rajta. Számoltuk a lélegzetet. Ennyi volt, talán ma is van. Hát legyen. Akár egy. Ha röpke órára is, […]

Read more

Hát bevégeztetett. Fülledt esti borongásban keresem darabjaid, mit bennem vesztettél. Nem találom. Gondoltam hideget fújna arcomba, mint a lehulló zápor. Nem maradt semmi. Halványan mosolyra húzod a szád. Erre még emlékszem. Ahogy a szemed barna színére. A mélységét már nem ismerem. Túl messzire kúszott. A föld alá. Talán láva lett, egy mindig alvó vulkán rejtekében. […]

Read more

Van mikor nincs oka. Csak tele lesz az a bizonyos kis kamra, valahol a szív és gyomor között, megfeszít, és egy pontban kigurul. A zongorista ujjaiból. Hangként szalad a tüdőböl, szavakba rakva az életért égetett oxigént. Énekel. Valakiről a semmibe. Nem érti senki aki hallgatja. De ezt hiszi. Mindegy is. Nem ez a lényege. Saját […]

Read more