Párizsban jártam, akkor mutatta kezét az ősz. Ködbe fordult a Szajna partja, a fákon pár színes falevél mutatta csak a múló időt. A város él, nincs benne semmi lassulás. Hevesen dobban minden pillanatban, rendnek tűnik a hangos felfordulás. Itt lélegezni kell, befogadni minden illatot. Szeretni lehet csak, ölelni a pillanatot. Mert elragad, nem enged egy […]

Read more

döcögös gyerek lettem épp újra felnövök egyedül, nélküled… sejtemben a sejt arcomon a mosoly könnyemben az éltető erő mozdulatom minden hajlása eléd borul szeretni a végtelenig, a végesből lopott embeségem pillanataival… szöveg Bélay Krisztina kép Bélay Andrea emtévé

Read more

Te hiszel az angyalokban? Titkosan járnak a nyomodban fölfogják estedet könnyeidre port hintenek ne lássa más a gyöngeségedet hogyha fázol betakarnak melegben szellőt kavarnak hűsítve homlokod s az álmodban kacagva terelnek csillagot csillogó vágyként rejtik fejedbe s hogy elérhesd, felemelve tartják törékeny lelked szöveg Bélay Krisztina emtévé

Read more

A bohóc sír, az angyal nevet, Sorban álltam, térdre löktek a szófegyverek. fülem bedugva talpra állok Nem hallok többet, most már látok. Levél hullik Bőrig ázok Megrázom magam, tovább fázok Tűzet gyújtok átmelegszem Ruhám száraz, meg sem rezzen, őszi mezőn végig fekszem. Este lesz, majd nappal váltja, Fényt szórok a szivárványra, Kiabálok, néma szívvel Dobban […]

Read more

Vigyázz mit kívánsz, sose akard, simogasd a bőrőd alatt elsuhanó óhajokat szedd marokba mint virágszírmokat a tavaszból kösd zsebkendőbe őrizd teleken át ne törjön színét se veszítse illata álmodban kisértsen majd ébredj vele ha kell minden reggelen türelmet tanulj az ébredésből a mindenség nagyságát se feledd érezd apró léted haladj az utadon ne térj le […]

Read more

Keresem az életem fonalát Leejtett szálakat felveszek Összekötöm az elttépetteket, elveszett helyére másikat teszek. Színekbe fésülöm Lágyan közé fekszem Beterít. Nem fáj. Emlék szál meghasít. Fonja az élet Lassan összeáll Jelen a múlttal keresztbe álmodik egy színpadon. Mivé lesz, nem tudom Fonalak közt félve lépdelek Megsebezni senkit nem merek Félre állok Figyelek Rend van Szín, […]

Read more

Már hallani a fák sóhaját a napfény felé nyúlnak ujjuk végén rügy fakad azzal írnak Szeretőknek zöld levelet Virág pecséttel Harmattal zárva küldik messze Madárdalt kívánnak benne fészkeket fészekben lakó életet Esőt a földnek Folyónak hullámot ágaknak lombot Neked, engem, Téged, nekem… Elénk szórták az éveket Csillaggal játszó éjeket Hajnalt a hűs füvön Ölembe hullt […]

Read more

Ha egészen a dolgok mélyére nézek, meg kell állapítanom hogy a világ gömbölyű. Ez így van a kezdetek óta. És nem értem, miért akarják a gömbölyű világot kockásítani egyes embertársaim. A kocka ugyan szintén mértani test, de éle van. nem is egy, mindjárt tizenkettő, ráadásul nyolc hegyes csúcsa. Tehát nem csak vág, de szúrhat is. […]

Read more

Állok a hóban, már olvad roppan a lábam alatt játszik a fény egy vízcsepp épp előttem koppan a szívem meg halkan színeket rajzol lassan álmokat sző hogy új élet sarjad a hideget sarokba űzve illatok szállnak ébred a Föld nyílik a szem, majd körbetekint élnek a vágyak kéz szívre hajol erőt merítve messzire nézek kék […]

Read more

Az utcát járom, valahol Magyarországon hol sokunk oly hontalan. Talán egy januári álom. A Nap süt, de senkin nem látom hogy fogadná a fényt. Oly kevés az arc mely gondtalan. Maguk elé néznek, úgy lépegetnek, egymásról tudomást se vesznek. Csak magukban mormolják a meghatározott igét, üres szólamot a kitalált világról és nem tudnak semmit. De […]

Read more