A hit sohasem hiszékenység, hanem energia, amelyből egy mustármagnyi hegyeket mozdíthat meg, feltéve, hogy akiben felfénylik, a szívével is gondolkodik és az agyával is érez. szöveg Szepes Mária kép Pataki Takács Edit emtévé
Read more
Az ajtó nyikorogva nyílott ki. Mikor lenyomtam a kilincset, halk, semmivel sem összetéveszthető csilingelés csendült fel a porillatú helység távoli sarkából. Oly ismerős, és annyira tiszta volt a hangja, mintha angyalok szólaltak volna meg a Mennyek bejáratában. Beléptem nem keltett nagy ovációt. Sőt, az asztal mögött ülő idős, őszes bozontú férfin kívül senki sem reagált […]
Read more
Állok a hóban, már olvad roppan a lábam alatt játszik a fény egy vízcsepp épp előttem koppan a szívem meg halkan színeket rajzol lassan álmokat sző hogy új élet sarjad a hideget sarokba űzve illatok szállnak ébred a Föld nyílik a szem, majd körbetekint élnek a vágyak kéz szívre hajol erőt merítve messzire nézek kék […]
Read more
Az orromban érzem az illatát, kezemben ropogós héjú melegét. Valahogy kiveszett a mindennapokból a kenyérillatú otthon, ahogy a házisüti illatú ünnepek is ritkulnak. Régen természetes volt, hogy egy nő kenyeret sütött. Meg süteményt. Akik még a Búr háború előtt születtek, talán még emlékeznek erre, a zacskós levesek korában. De egy lakás akkor válik igazi otthonná, […]
Read more
Hiába nézed a hatalmas, távoli, tarka tájakat, hová vágyódva indulnál, ebből a szürke, apró poros zugból. Mert ha nincs itt, az a pici, talpalatti föld, mire lábad teheted, első lépésed előtt… Hát akkor elindulni sem tudnál! Csak lebegnél a semmibe. szöveg Somlai Tibor kép Edit Álomvilága emtévé
Read more
Beleszerettem a múltba, valahol a gesztenyefák alatt hagytam el. Hűtlenűl. Könnyeztem az úton, a hídon át Pestről Budára tartva. Megszakadt egy kicsit a szív. De nem szakadt a szál. Kötött álmomban oda, ahol apró lépteim napról-napra még könnyen haladtak. Gyermekből, nő felé. Szerettem játszani akkor. Ahogy most is elemem. Hittem felnővők, de sosem nőttem fel. […]
Read more
Nézem az ablakomból a kertben játszó napfény különös árnyait. Mintha nem is a jelenben lennék, hanem valamely különös világ határán, ahol a múlt és jelen ködszerű képei egybeolvadnak, és akár pajkos gyerekek játszanak, kergetőznek egymással. Át, meg átvillannak egymáson, hol egybemosva az elmúlt időszakot az eljövővel, hol meg új alternatívákat festenek a kerti bokor, kopasz […]
Read more
Meddő talajra ért kívánság nem ver gyökeret. Egy új év közeleg. Koccan pohár. Kíván a szív. Lélek sző álmokat. Szem, szembe néz. Kéz, kéz után nyúl. Marokra fog elcsúszó sóhajtásokat. Fordul a világ, állandó körben. Végtelen elnyújtott időben. A sors szorgos keze nem áll meg. Ki tudja miért vetett, saját mesénkből másoknak ágyakat. szöveg Bélay […]
Read more
kép Edit Álomvilág emtévé
Read more
Emlékszem mennyire nem szerettem gyerekkoromban a Karácsonyt. A szüleim valahogy nem tudtak ünnepelni, és az egész ünnep átcsapott valami muszájba, kellemetlen rokonlátogatásokkal fűszerezve, és csupa olyan ajándékot kaptam, aminek nem lehetett örülni. Aztán persze végre felnőttem és elkezdtem kialakítani a saját ünnepi szokásaimat. De felnőttként újra kellett azzal szembesülnöm, hogy ünnepelni nehéz. Elszoktunk tőle, nincsenek […]
Read more