Az ajtó nyikorogva nyílott ki. Mikor lenyomtam a kilincset, halk, semmivel sem összetéveszthető csilingelés csendült fel a porillatú helység távoli sarkából. Oly ismerős, és annyira tiszta volt a hangja, mintha angyalok szólaltak volna meg a Mennyek bejáratában. Beléptem nem keltett nagy ovációt. Sőt, az asztal mögött ülő idős, őszes bozontú férfin kívül senki sem reagált […]

Read more

Az út lassan, szinte kimérten vezeti a lábam a késő őszi, aranyban játszó, fákkal szegélyezett dombok között. Lábam alatt zizegve morzsolódnak egymáshoz a lehullott levelek, és az áthatóan tiszta levegőt megtölti az a semmihez sem hasonlítható fűszeresen rothadó illat, mely október derekát, és a közelgő téli elmúlást hozza hírül minden élőnek. Már vagy három órája […]

Read more

A határon állok. Mindeközben testben és lélekben egy képzeletbeli vonalon egyensúlyozok. Gondolataimba merítkezve figyelem alattam az örvénylő vizet, ahogy a híd lábánál meg-megtörnek a hullámok egymáson. A folyó, akár a határ, vonalként húzódik előttem és kanyarogva vész bele a délelőtti napfénybe. Miközben a létezésem egybeolvad a külvilággal, gondolathullámok csapódnak egymáshoz a lelkemben. Úgy ahogy a […]

Read more

A konyha, fojtogatón, nehéz levegőjében terjengő stressz úgy nyomott le a kedvetlenség és elkeseredés hullámai közé, ahogy a gyilkos teszi kiszolgáltatott áldozatával. Kiszolgáltatott!? Lassan, szinte perverz érdeklődéssel ízlelgettem a szó jelentését, míg a kezem, önálló serény tevékenységet folytatott, megszakítva minden összeköttetést működő testrészeim, és a lelkem között. Tudom, morfon -íroztam tovább -, hogy a konyha […]

Read more

Nézem az ablakomból a kertben játszó napfény különös árnyait. Mintha nem is a jelenben lennék, hanem valamely különös világ határán, ahol a múlt és jelen ködszerű képei egybeolvadnak, és akár pajkos gyerekek játszanak, kergetőznek egymással. Át, meg átvillannak egymáson, hol egybemosva az elmúlt időszakot az eljövővel, hol meg új alternatívákat festenek a kerti bokor, kopasz […]

Read more

Utak… És megint az utak. Úgy futnak velem, akár elmúlt, vagy jövendő életek. Mert lássuk be, ahogy az utaknál, ugyanúgy az életek között, is léteznek párhuzamok. Vannak könnyű és nehéz, göröngyös vagy sima életek, és utak is. De persze ez nem ennyire egyszerű. Olyan inkább akár egy nap, itt a caminón. Elindul az ember, és […]

Read more

És ti, akik fentről figyeltek, és vigyázzátok minden léptemet, hozzátok szólok. Legyetek velem, ez út alatt is. Ti kik tudjátok és látjátok minden rezdülését a lelkemnek, kérlek, segítsetek, és vigyetek igaz, és jó útra engem most is. Köszönök nektek mindent, mit eddig kaptam, és kérlek titeket, hogy lépjétek ti is meg minden léptemet majd, ott […]

Read more

Helyszín: a konyha. Félig nyitott ajtaján, felirat: IDEGENEKNEK BELÉPNI TILOS! Alatta, újabb felirat: SZOCIÁLIS HELYiSÉG Hely. Hely-telen. Kissé szűkös, levegőtlenségig zárt rendszer. Idő. Realatív. Van úgy, hogy órákon keresztül nem mozdul, csak áll némán. Gondolatok. Szárnyalnak. Már ha a plafon, és az örökké üvöltő elszívó, nem állja útját. Események. A normális, és az őrület határán. […]

Read more

Hosszú, néma, soha elmúlni nem látszó, ólmos pillanatok. Vannak, voltak és lesznek is. Ezek a pillanatok, olyan erővel nehezednek ránk, akár Atlasz nyakára és a vállára, az elhordozott földgolyó, tehetetlen súlya. Elnyomnak, megbénítanak, görcsössé rombolnak, úgy, hogy érzékek alattivá válok tőlük, és ilyenkor képtelen az ember fia, bármely cselekvésre és értelmes gondolatra. Aztán, ezek a […]

Read more

– Mit parancsol? – nézett rám a kocsmáros, unottan ásítozva, a délutáni álmossággal küszködve, miközben a pultot törölgette, egy kétes tisztaságú nedves konyharuhával. – Una cortado porfavor. Dobáltam felé, a spanyol-portugál szavakat keverve, miközben elgondolkodtam, mikor is kedveltem meg a bivaly erős, rövid, és sűrűn csordogáló, keserű, feketekávét. Mindegy is, a lényeg, hogy finom. Hely: […]

Read more