Utak… És megint az utak. Úgy futnak velem, akár elmúlt, vagy jövendő életek. Mert lássuk be, ahogy az utaknál, ugyanúgy az életek között, is léteznek párhuzamok. Vannak könnyű és nehéz, göröngyös vagy sima életek, és utak is. De persze ez nem ennyire egyszerű. Olyan inkább akár egy nap, itt a caminón. Elindul az ember, és […]

Read more

És ti, akik fentről figyeltek, és vigyázzátok minden léptemet, hozzátok szólok. Legyetek velem, ez út alatt is. Ti kik tudjátok és látjátok minden rezdülését a lelkemnek, kérlek, segítsetek, és vigyetek igaz, és jó útra engem most is. Köszönök nektek mindent, mit eddig kaptam, és kérlek titeket, hogy lépjétek ti is meg minden léptemet majd, ott […]

Read more

Helyszín: a konyha. Félig nyitott ajtaján, felirat: IDEGENEKNEK BELÉPNI TILOS! Alatta, újabb felirat: SZOCIÁLIS HELYiSÉG Hely. Hely-telen. Kissé szűkös, levegőtlenségig zárt rendszer. Idő. Realatív. Van úgy, hogy órákon keresztül nem mozdul, csak áll némán. Gondolatok. Szárnyalnak. Már ha a plafon, és az örökké üvöltő elszívó, nem állja útját. Események. A normális, és az őrület határán. […]

Read more

Hosszú, néma, soha elmúlni nem látszó, ólmos pillanatok. Vannak, voltak és lesznek is. Ezek a pillanatok, olyan erővel nehezednek ránk, akár Atlasz nyakára és a vállára, az elhordozott földgolyó, tehetetlen súlya. Elnyomnak, megbénítanak, görcsössé rombolnak, úgy, hogy érzékek alattivá válok tőlük, és ilyenkor képtelen az ember fia, bármely cselekvésre és értelmes gondolatra. Aztán, ezek a […]

Read more

– Mit parancsol? – nézett rám a kocsmáros, unottan ásítozva, a délutáni álmossággal küszködve, miközben a pultot törölgette, egy kétes tisztaságú nedves konyharuhával. – Una cortado porfavor. Dobáltam felé, a spanyol-portugál szavakat keverve, miközben elgondolkodtam, mikor is kedveltem meg a bivaly erős, rövid, és sűrűn csordogáló, keserű, feketekávét. Mindegy is, a lényeg, hogy finom. Hely: […]

Read more

Vidám énekem, jókedvűen száguldott a Galicia erdőben, olykor a fák mohos törzsének ütközve, majd kacagó gyermekként suhant tovább, hogy végleg elnyelje a kósza aljnövényzet. Nemcsak a dalom, én is vidám voltam, már hosszú napok óta. Akár egy örvény, úgy szippantott magába, repítve hegyeken és völgyeken át. Oly sokszor voltam komor, vagy gondokkal terhes az elmúlt […]

Read more

Jöttömben, jártamban azon gondolkodtam, Igazság e, amit magamról gondoltam, Az vagyok, ki a tükörből visszanéztem, Vagy csak parányi rész az oldhatatlan egészben? S mi a tükörből, olykor visszanéz, Tükröződés, akár a Nap a Holdban? S vajon ha igen, mégis az én hol van? És van-e jó, a feltörő rosszban? Hogyha van egy Isten, akkor mégis […]

Read more

Sötét van a szobában. Csak a laptop képernyője világítja meg, furcsa, különösen álomszerű árnyakat rajzolva a falra. Nézem a filmet. A filmet, ami az útról, a Caminoról szól. Arról az útról, amit én is többször végigjártam már. Könnyek csorognak végig az arcomon. Nem azért, mintha annyira megható lenne. Nem. Szemem vakon néz a múltba, fel […]

Read more

Ülök az asztalnál, és az őszi estét bámulom, a meleg étterem ablakán keresztül. Az eső nagy szemekben kopog a terasz kövezetén, apróbb-nagyobb tócsákba gyűlve össze. Vasárnap van. A késő délutáni zsongás és a konyha felől áradó illatok, támadást intéznek az érzékszerveim ellen, de állom a sarat. – Köszönöm, csak egy kávét kérek – válaszolom, a […]

Read more

A fájdalom, olyan élesen hasított belém, akár a villámot kísérő mennydörgés, az ólmosan sötét éjszakába. Hirtelen, de úgy hogy számít rá, az embernek a fia. Készül rá előre, hiszen a vihart is meg szokták előzni, az összegyűlő, sötétlő fellegek. A fájdalom hullámaitól, melyek az arccsontomba nyilalltak, szemem álmosan pattant fel. Sötét. Sötét, és néma csend […]

Read more