Emlékszem kislány koromban amikor falni kezdtem a könyveket, egyik kedvenc figurám egy fiatal fodrászlányka volt. Nem különösebben a jelleme ragadott magával, arra nem emlékszem. Az eperszínű kiskosztüm varázsolt el, kis körömcipővel. Ilyen akartam lenni. Kopogni a járdán, hátradobva hosszú hajam. Na, ebből nem lett semmi. Valahogy a belülről fakadó saját jellemem, felülírta az álmot. Pedig […]

Read more

A világban elfoglalt villanásnál is apróbb helyemet tekintve, nővér vagyok. Egészen hivatalosan ápoló. Nem mellékállásban Anya, egy hívószám tulajdonosa, mely négy memóriakártyán van főcímerként mentve. Annyi keserű hang hallatszik mostanában erről a tevékenységről, azoktól akik művelik és azoktól, akiken alkalmazzák. Megjegyzem jogosan. Embert próbáló, spártai körülmények közt éljük átlagtól eltérő életünk. Klienseimtől, de főleg a […]

Read more

Mindig ezer gondolat cikázik a fejemben, néha szeretném csendesíteni őket. De azt hiszem külön életet élnek ők és én. Mostanság magyarságom, miértje és hogyanja is nagy szerepet kért. Bevallom felvillantak kósza álmok, álmok egy másik világról. De sosem tudtam eljutni odáig, mert szeretek itt élni, annyi emlék köt ide. Árokparti papsajt, hatalmas sütötök görgetések, millió […]

Read more

Szívemből élni, elmémtől csak létezni. A szívet a lélek vezérli, az elmét a kényelem. De milyen kényelmetlen állandó hadban állni a szívvel. És milyen fájdalmas visszanézni, pontosan látva a kényelem sivár fizetségét. A semmit. szöveg Bélay Krisztina kép Edit Álomvilága emtévé

Read more

Sokáig féltem az őszt. Elmúlás ízű… A nincs előtti utolsó gondolat. Most már megértettem. Hosszú időbe tellett. Sok körforgásba. Tanulnunk kell a természettől, a fáktól. Nézd hogyan vetkőzi le az emlékeit! A legszebb színeit ölti magára. Tavasz óta mi mindent megélt, mennyit látott. Találkozásokat, elválást, könnyeket és nevetést. Madarak nászát. Felnevelte gyümölcseit, másnak és magának. […]

Read more

Rövidek, hosszúak, szerteágazók… Önként és kényszerből választottak. Tüzek, és a tüzet kioltó eső. Szél, ami hírt visz, hoz. Ahogy a tűz füstjét. Figyelmeztetésül. Vagy illatot csábításként… Merre lépjünk? Vajon jól döntünk-e. Ki mondja meg? Ajtók… Kinyílók és bezáródók. Milyen félelem nyitni, zárni… Mennyi kétség… Hirtelen, vagy lassan vajúdott lépések… Senki nem lát lelkeket. Még a […]

Read more

Van nekem egy trénerem. Hál Istennek nem személyes ismeretség, mert felvágnám az ereimet. Időnként elküldi nekem levélben, hogy hogyan kellene kezelnem a férfiakat, hogy boldogabb legyek. Belátom, gyenge pillanatom volt amikor szóba álltam vele, de a regisztrációmat azóta is fenntartom, és remekül szórakozom, mert az ő világa annyira nem az enyém, és nyilvánvalóan azoknak a […]

Read more

Amúgy nem jártunk, mert felesége volt meg két tündéri kiskölyke. Szóval még éppen bele se unt a családi életbe, meg nős pasival amúgy se, meg tulajdonképpen csak néha összefutottunk a melóhelyen az ebédlőben, szóval ez csak egy szokásos figyelemfelkeltő felütés volt. Ami az érdekes benne, hogy odaült az asztalomhoz (jujj, emlékeztek még a horpadt alumínium […]

Read more

Többnyire elszántan szembemegyek. Kb mindennel. Elvárásokkal, előítéletekkel (jó a szőr az más, az privát hülyeség), ésszerűséggel, és szembe a félelemmel, fájdalommal, mert hiszek benne, hogy látom azt, amit más nem. Hobbi, perverzió vagy lustaság is lehet, mert ez a legkézenfekvőbb módja, hogy más legyek. Pontosabban, másnak érezhessem magam. Nagy különbség. Hiúság. Aztán amikor nyílok, mert […]

Read more

A fiam kb. nyolc éves volt, amikor egy alkalommal elmentünk csizmát venni. Neki. Nagyon utálta az egész vásárlás dolgot. Mutogattam a csizmákat, egyik sem tetszett neki, felpróbálni sem volt hajlandó. Jó, akkor mutassa meg, neki melyik tetszik. Erre mutatott egy lánycsizmát, hogy az. Próbáltuk meggyőzni, hogy azt nem lehet, de ő makacs volt. A többi […]

Read more