A pokol térélmény. A mennyország is. Kétféle tér. A mennyország szabad, a másikra lefele látunk, mint egy alagsori szobába, föntről lefele látunk, mintha egy lépcsőházból kukucskálnánk lefele egy akarattal nyitva hagyott (felejtett?) alagsori szobának ajtaján át. Ott az történik, ami épp nekem kibírhatatlan. Talán nem egyéb, kibontanak egy rongyosládát, lemérik, hány kiló egy hattyú, vagy […]

Read more

Halál szorítja torkom mellemen ül éjszakánként a rémület a nemlét reménytelensége a tehetetlen tudat, hogy nem írhatom fölül a sorsomat hogy szoftver vagyok Isten hardverén és így hordoz a tenyerén vele, benne élek integrálódok, remélek s míg a karcos csendet hallgatom tengődöm és tolom időmet húsomba mar az emberlét magánya én vagyok a mindenség paránya […]

Read more

Amikor negyven éves lettem, nagyon sokalltam ezt a számot; egy évecskét hát letagadtam, hosszabbítván az ifjúságot. Nem tudtam akkor, mily parázslón ifjú, aki csak negyven éves, s magamat csalva ragaszkodtam ahhoz az egy ellopott évhez. Mikor azután ötven lettem, – de csak negyvenkilencet mondtam -, ma már tudom, – én balga lélek, akkor is még, […]

Read more

gránittömb a csönd. kutyám tekintetéből anyám szemébe látok. rezgő jegenyelomb fecseg a túlvilág titkairól. kettétört ág visszhangja jelzi: lángja feletti hatalmát elveszti a gyertya. az idő beleborzong önnön magányába. miféle igazságot hordoz az álmokban kaffogó farkasok hordája? milyen győzelmet villan a perc, ha nem harcol saját szabadságáért? hány határon kell átkelnem, ami tapintatos tanúja tetteimnek? […]

Read more

szobám délnyugati fala nem vagyok méltó hogy szüntelen ámulattal nézz rám vagyok porszem szálldogálgatok a léghuzatban fölkap elenged magányom piramisában erősen kapaszkodom a kávésbögre fülébe nehogy elragadjanak az álmok ma éjjel letelik a negyvenedik nap a sötétség csillagokat tetovál az égre fészkükké formálnak az imádságok hátamon az alázat púpjával szót értek az emberekkel de ha […]

Read more

Ez a te életed senki másé nem nézheted meg filmeken sem hírportálon nem lájkolja senki sem az álmod sem az álmatlanságod sem a szorongásod tiéd az igazad és a hazugságod tiéd a vágy az érzés mind tiéd s tiéd a magányod nem kapaszkodhatsz mások életébe ha lehajtod fejed egy tenyérbe pillanatnyi fogódzó – semmi több […]

Read more

Először az áruházban látta a férfit. A pultnál beszélgetett az eladóval. – Egy fojtónyakörvet szeretnék! – Különböző méretűek vannak – válaszolta az eladó. – Mekkora érzelemhez kell? – Közepes termetű, de elég erős – hümmögött a férfi. – Tudja, hogy működik? Minél inkább feszíti az érzelem, annál jobban fojtogatja a nyakörv. Ezzel gyerekjáték megnevelni! A […]

Read more

mezítláb lépek a kifosztott időbe, mogyoróbokrok lombjában ajtót nyit a szél. a Vénusz őrizetlen parázs az éjszaka egén. senki sem talál rám, ha neved lángra lobban ajkamon. hívlak. némán körülrepülöd sóhajom. kölcsönadom a szemem, kövess engem a szobába zúduló sötétség folyosóján. dermedt agyag-ég mered ránk a plafon. gyorsabban őszül hajam fehéren izzó hamvadnál. a kertben […]

Read more

Való igaz, hogy a végső számvetéskor minden ember egyedül van. Nem számít, hányan veszik körül, lehet bármilyen híres, életének legjelentősebb pillanataiban nagy valószínűséggel magára marad. A születés perce egyszemélyes világ, a halálé szintén. E két legjelentősebb esemény között ott van a könnyek magánya, a változásért vívott harcok, a döntés pillanatai. Ezek azok a helyzetek, amikor […]

Read more

Annyiszor elesett bennem a bánat… Karjaid közé menekültem volna, ha nem te lennél búsulásom oka. Táncra perdültünk volna, ahogy szitakötő táncol a tó felett ringva, helyette, tűzvirágból haragot és sértettséget szórtunk meztelen lábunk elé a homokba. Addig húztuk-vontuk magunkkal a múlt törmelékeit, amíg toronnyá nem építettük félelmeinket egymásban. Lehetett volna másként… De hogy adjuk át […]

Read more