Nyár. Kert. Csönd. Dél. Ég. Föld. Fák. Szél. Méh döng. Gyík vár. Pók ring. Légy száll. Jó itt. Nincs más csak a kis ház. Kint csönd és fény. Bent te meg én. kép Pataki Takács Edit emtévé
Read more
Késő volt, mentem haza, lelkem az elmult nappal küszködött, mentem, mogorván, kimerülve, a kertek és villák között, nem is én mentem, csak a lábam vitt a fekete fák alatt, két lábam, két hű állatom, mely magától tudja az utat. S egyszerre a májusi éjben valami hullám megcsapott: illatok szálltak láthatatlan, sűrű és nehéz illatok, a […]
Read more
Ha engem nézel, engem is szeress ne a testemet, hanem a lelkemet a test romló hús csupán, ha csak ezt látod, mi marad azután, hogy fogynak a napok, holdak, hajnalok változik bőröm simasága, hajam színe fogy izmaim ereje de lelkem szabad marad röpülni képes, s ha a szíveddel nézed, szikrázó fényben látod azt s együtt […]
Read more
Az ember néha eltűnődik mi fontos, mi nem, utána néz az elmaradtnak, nézi fáj-e, ha nincs vele, aztán körülnéz maradt-e, amiről hitte, kellene, s látja az évek, hogy morzsolják a fontosnak hitt dolgokat. Mindig ott van egyszerre minden, és azzal együtt, semmi se… (megjelent: Pálfalvi Dorottya HOLD FÉNY című verseskötetében) kép Anastasiya Dobrovolskaya emtévé
Read more
Örömöm sokszorozódjék a te örömödben. Hiányosságom váljék jósággá benned. Egyetlen parancs van, a többi csak tanács igyekezz úgy érezni, gondolkozni, cselekedni, hogy mindennek javára legyél. Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra. Az igazság nem mondatokban rejlik, hanem a torzítatlan létezésben. Az öröklét nem az időben […]
Read more
Suhant mellettünk a táj arcod éles rajz volt a szőke búzatáblák, s aranyló fák előterében lélekben kitártam karom, gondoltam hagyom, hogy a száguldás szele átfolyjon ujjaim között boldog voltam olyan földöntúli ragyogásban, amit abban a megtartó szabadságban érez valaki, mikor tudja, a világ akkor övé ha elengedi, s én elengedtem… Azt hittem boldog vagy te […]
Read more
Te vagy a szél, mely érinti arcom te vagy a víz, mely mossa testemet a levegő melyet magamba szívok a sár mely öleli léptemet elszállsz a széllel leperegsz mint a víz kiáramlasz tüdőmből, s leporladsz karcsú bokámról… mindig itt vagy, s nem vagy sehol felolvadsz a végtelen honában elillansz, mint a füst nyomodban édes illat […]
Read more
Lelked harmattá olvadt cseppjeit, a reggeli fény tétován felissza miközben kezed álomtól ittasan kávéd után kutat s vállam súrolja tekinteted, palástként vonva körbe a hosszú éjszaka párnaráncait finoman letörölve kép Marc Thirouin (megjelent: Pálfalvi Dorottya HOLD FÉNY című verses kötetében) emtévé
Read more
Mozdulatlanság ül bennem, megrekedt erő nem valami felemelő a lét vagy lélekzet rekedt meg a napok peregnek erőtelen szemek maggá, életté nem vált folyamatok azt érzem elakadok tekinteted keresve nézek szembe az ablak mögött rejtőző sötétben tükröződve néz vissza rám saját tekintetem talán erőt meríthetek belőle önmagamból töltekezve előre lépve a változás felé melyben már […]
Read more
Én itt vagyok, akarva, nem akarva, A végtelen vetett a véges partra. Fekszem aléltan a sivár fövenyben És az óceán himnuszait zengem. Anyám, a tenger apadt, s itt hagyott, Kinek mi köze hozzá, ki vagyok? Gazdátlan, üres ház, mire se jó, Csak eldobni, vagy eltörni való. Apály s dagály közt, így, időm múlván, Várom, míg […]
Read more