Állok a parton lassú hullámok mossák a jelent fehérre a szél kék létízű az idő se nem hideg, se nem meleg a gondolat nem rombol, nem teremt a holnap tud majd építeni a ma pihen nem vár, nem siet nem feszít, nem feszül félig nyitott szemmel ül a jövő nem felejti szándékát velem kép Kaiser […]

Read more

Hogy mondjam el a bánatom, ha nincsen hogy sírjak azon, amin már nem tudok lélek mélyére temetve az akkori tudást feledve, elrejtve nem láthatok titokba süllyedt bánatot így nem is bánkódhatok ne kérdezd miért jöttem azt se meddig maradok talán míg kedvem tartja nem várom meg a langyos holnapot arra vannak mások csendesek, megalkuvók erre […]

Read more

Csak egyedül, egyedül magamban, miért ne szerethetném az életet. Hisz úgyis oda adom darabját annak, aki kéri. Marad nekem sok. Önzően , önzetlenül nézni a halandó időt. Része az egésznek, mindig vagyok. Ahogy egésze az énnek. Egyszer belehalok. Ahogy születtem semmiből a semmibe. Nyomokat hagytam, nyomtalanul. Tévedtem, magam maradtam,de sosem egyedül. Egyedül magam kezét fogtam. […]

Read more

Minthogy belőle egyéb nem maradt, szeretem, ami körülötte volt, a kispárnát, melyre feje hajolt, karperecét, elárvult tárgyakat, a kulcsot, mely hozzá vitt, távolabb erdőket, városokat, úti port amit együtt vertünk fel, a mosolyt, mely szívéből a szemébe szaladt mikor festették: – nem pótolja, de az egész világ tele van vele, s most tudom csak igazán, […]

Read more

Az ősz kezdetét egy száraz falevél zizzenő pörgése jelezte éjjel az úton. Pont Földvár és Szárszó között. Haladunk nyárból a télbe, végletes időkerékben. Hullám csókólja a partokat. Melegebb kabátot öltünk magunkra, legbelül őrizve az örök tavaszt. kép Pataki Takács Edit emtévé

Read more

Nem volt kettőnk történetébe semmi több, megtanított veszteni. Ahogy felejteni, elfeledtetett. Adott még, fájdamas perceket, mit az öröm után élhettem meg. Mert nem a mennyiség számított, a mélység melybe zuhahant. A lélek alja, csillagokkal borított mező. Feküdtünk rajta. Számoltuk a lélegzetet. Ennyi volt, talán ma is van. Hát legyen. Akár egy. Ha röpke órára is, […]

Read more

Lágyan csípte végig arcom a hajnali derengés Ébredj – súgta Nem szabad hogy rózsákról szőtt álmaidból örökre körbe fogjanak a tüskék Húzd a csizmád, menj ki a hóba, vakítson szembe a való Törje ketté a jég ökölbe dermedt kezed Használd arra amire való Annyira fázz, hogy vágyd a kandalló tüzét Keresd a mában Nem vitte […]

Read more

Színek játéka az arcon Ecsettel vont tovább gondolások Biborba takart fáradtság Olyan valótlanul tetszelegett Olyan távoli Olyan sosem látott Ismeretlen Ijesztően más volt Mint egy átutazó kellemetlen vendég Nem tetszett El akarta csomagolni a lényegem Sosem jöhet vissza Lakattal zártam le a nagykaput kép Lara Zankoul emtévé

Read more

Te látod, mennyim van. Én tudom mennyit érek. Ilyen kettősséggel kiperegnek az évek. És nem érted. Szeretek a fűben játszani. Rettent a hideg kő érintése, a borospohár koccanása a márvány lapon nem érdekel. Vizet szeretnék, kezemből, kezezedből. Mert arra szomjazom. Mezitláb végigsétálni a hajnalon. Megpihenni, ott ahol akarok. Éjjel bámulni egy csillagot. Tét nélkül beszélni. […]

Read more

Olvastam, hogy örökre szeret aki hozzád a legjobban tartozott Te sem gondoltad másként Életfogytig és tovább Kijelöltétek utatok a legszebb történetben Gondoltam feléd Égre néztem megint nevettem Mint sokszor életedben Tejszínbe tornyosultak az angyal lakta hófehér felhő habok Szerintem játszol bennük Néha erre nézel Rendezed a a testetlen gondolatokat Vigyázod az elhagyottak álmát Mosolyogtam rád […]

Read more