vers

Én nem tudok A csendről, melybe száz forró titok És jövendő viharok lelke ébred; Hol nászát üli száz rejtett ígéret. A csendről, melyre mennydörgés felel, Idegzett húr most, ó most pattan el, Vagy fölzengi a nagy harmóniát, Az életet, az üdvöt, a halált, Mindegy! Valami jönni, jönni fog! Ily csendről nem tudok. De ismerem Hol […]

Mióta készülök, hogy elmondjam neked szerelmem rejtett csillagrendszerét; egy képben csak talán, s csupán a lényeget. De nyüzsgő s áradó vagy bennem, mint a lét, és néha meg olyan, oly biztos és örök, mint kőben a megkövesült csigaház. A holdtól cirmos éj mozdul fejem fölött s zizzenve röppenő kis álmokat vadász. S még mindig nem […]

Hajadon füzek, búzabóbiták – csupa illat és virág a világ, csupa mosoly és csupa kedv, csupa libegés: lányokon selyemruha – emitt a pipacsok, amott, az ég alatt pisze szellő szalad, a felhő szétszakad, s látszik egy kék falat égbolt – alatta terül el a nyár, s pacsirtaszóval frissen kiabál én játszom ugyan, de ti Vegyetek […]

Létem ha végleg lemerült ki imád tücsök-hegedűt? Lángot ki lehel deres ágra? Ki feszül föl a szivárványra? Lágy hantú mezővé a szikla csípőket ki öleli sírva? Ki becéz falban megeredt hajakat, verőereket? S dúlt hiteknek kicsoda állít káromkodásból katedrálist? Létem ha végleg lemerült, ki rettenti a keselyűt! S ki viszi át fogában tartva a szerelmet […]

Állok a parton lassú hullámok mossák a jelent fehérre a szél kék létízű az idő se nem hideg, se nem meleg a gondolat nem rombol, nem teremt a holnap tud majd építeni a ma pihen nem vár, nem siet nem feszít, nem feszül félig nyitott szemmel ül a jövő nem felejti szándékát velem kép Kaiser […]

Hogy mondjam el a bánatom, ha nincsen hogy sírjak azon, amin már nem tudok lélek mélyére temetve az akkori tudást feledve, elrejtve nem láthatok titokba süllyedt bánatot így nem is bánkódhatok ne kérdezd miért jöttem azt se meddig maradok talán míg kedvem tartja nem várom meg a langyos holnapot arra vannak mások csendesek, megalkuvók erre […]

Minthogy belőle egyéb nem maradt, szeretem, ami körülötte volt, a kispárnát, melyre feje hajolt, karperecét, elárvult tárgyakat, a kulcsot, mely hozzá vitt, távolabb erdőket, városokat, úti port amit együtt vertünk fel, a mosolyt, mely szívéből a szemébe szaladt mikor festették: – nem pótolja, de az egész világ tele van vele, s most tudom csak igazán, […]

Húszéveskori önmagunkkal ha találkoznánk negyvenévesen: irigyelnénk, vagy megpofoznánk. Aki tegnap voltál ma már nem te vagy, Aki holnap léssz ma még nem te vagy. Csak az emlékezet csalása fűzi egy életté a folyamatos halált. Mert meghal szünetlen az én, meg az énre az én, a bennem sületlenebb én, a velem okosabb én, a rajtam kopottabb […]

Én írok levelet magának – Kell több? Nem mond ez eleget? Méltán tarthatja hát jogának, hogy most megvessen engemet. De ha sorsom panasz-szavának szívében egy csepp hely marad, nem fordul el, visszhangot ad. Hallgattam eddig, szólni féltem, és higgye el, hogy szégyenem nem tudta volna meg sosem, amíg titokban azt reméltem, hogy lesz falunkban alkalom, […]

Ha ezt a szót, e kurta szót Ki tudnám egyszer ejteni Egyszerűn, hangsúlytalanul, Ahogy ágról a zuzmara pereg, Ahogy az esőcsepp a mélybe hull… Ha tudnám egyszer ezt kiejteni Vigaszt nem várón, visszhangtalanul. Ha tudnám egyszer ezt úgy ejteni, Hogy nem kellene mögé rejteni Fájó lemondást, keserű dacot, Titkolt reményt, elfojtott haragot. Ha úgy ejthetném, […]