Lennék az, aki létében már minden, nem múltamnak néma ajtaján szűkölő örömöm üvöltő kilincse, hogy el tudjak zárni mindent mi volt, s nyithassak egy jövőre nyíló, szeretetben égő, gyönyörű, új ajtót… kép Edit Álomvilága emtévé

Read more

Öregség, bölcs fegyelmezője vérnek, taníts meg hogy Csendemhez csendben érjek. Ne ingerelj panaszra vagy haragra, hangoskodóból halkíts hallgatagra. Ne legyek csacska fecskéhez hasonló, ritkán hallassam hangom, mint a holló. emtévé

Read more

Szoktál-e néha meg-megállni, és néhány percre megcsodálni a zöld mezőt, a sok virágot, az ezerszínű szép világot? A dús erdőt, a zúgó fákat, a csillagfényes éjszakákat, a völgy ölét, a hegytetőt? Nem, neked erre nincs időd! Szoktál-e néha simogatni, sajgó sebekre enyhet adni, hulló könnyeket letörölni, más boldogságán is örülni? Meghallgatni, akinek ajka bánatra nyílik […]

Read more

Az időt nem lehet koordinátákkal jelölni, képzelt tengellyel térbe-tenni, mivel a térre nézve legföljebb egy pont, vagy semmi, bár önmagában végtelen és mégis kiterjedéstelen, mert hogyha kiterjedése volna, jövő, jelen, múlt egybe folyna és két tengellyel … ezt még elgondolni is képtelenség és ha három tengelye volna, időtlen – ezért képtelen térré változnék a jelen. […]

Read more

Elevenen a csillagok alá, az éjszakák sarában eltemetve, hallod a némaságomat? Mintha egy égbolt madár közeledne. Így hívogatlak szótalan: az örök hallgatásból, idegen egeid alól valaha is kiásol? Eljut hozzád a panaszom? Hiába ostromollak? Köröskörűl a félelem zátonyai ragyognak. Számíthatok rád istenem? Úgy vágyom közeledre, dideregve csak hevesebb a szerelmek szerelme! Temess a karjaid közé, […]

Read more

A pokol térélmény. A mennyország is. Kétféle tér. A mennyország szabad, a másikra lefele látunk, mint egy alagsori szobába, föntről lefele látunk, mintha egy lépcsőházból kukucskálnánk lefele egy akarattal nyitva hagyott (felejtett?) alagsori szobának ajtaján át. Ott az történik, ami épp nekem kibírhatatlan. Talán nem egyéb, kibontanak egy rongyosládát, lemérik, hány kiló egy hattyú, vagy […]

Read more

Halál szorítja torkom mellemen ül éjszakánként a rémület a nemlét reménytelensége a tehetetlen tudat, hogy nem írhatom fölül a sorsomat hogy szoftver vagyok Isten hardverén és így hordoz a tenyerén vele, benne élek integrálódok, remélek s míg a karcos csendet hallgatom tengődöm és tolom időmet húsomba mar az emberlét magánya én vagyok a mindenség paránya […]

Read more

Amikor negyven éves lettem, nagyon sokalltam ezt a számot; egy évecskét hát letagadtam, hosszabbítván az ifjúságot. Nem tudtam akkor, mily parázslón ifjú, aki csak negyven éves, s magamat csalva ragaszkodtam ahhoz az egy ellopott évhez. Mikor azután ötven lettem, – de csak negyvenkilencet mondtam -, ma már tudom, – én balga lélek, akkor is még, […]

Read more

gránittömb a csönd. kutyám tekintetéből anyám szemébe látok. rezgő jegenyelomb fecseg a túlvilág titkairól. kettétört ág visszhangja jelzi: lángja feletti hatalmát elveszti a gyertya. az idő beleborzong önnön magányába. miféle igazságot hordoz az álmokban kaffogó farkasok hordája? milyen győzelmet villan a perc, ha nem harcol saját szabadságáért? hány határon kell átkelnem, ami tapintatos tanúja tetteimnek? […]

Read more

szobám délnyugati fala nem vagyok méltó hogy szüntelen ámulattal nézz rám vagyok porszem szálldogálgatok a léghuzatban fölkap elenged magányom piramisában erősen kapaszkodom a kávésbögre fülébe nehogy elragadjanak az álmok ma éjjel letelik a negyvenedik nap a sötétség csillagokat tetovál az égre fészkükké formálnak az imádságok hátamon az alázat púpjával szót értek az emberekkel de ha […]

Read more