mezítláb lépek a kifosztott időbe,
mogyoróbokrok lombjában ajtót
nyit a szél. a Vénusz őrizetlen parázs
az éjszaka egén. senki sem talál
rám, ha neved lángra lobban ajkamon.
hívlak. némán körülrepülöd sóhajom.
kölcsönadom a szemem, kövess
engem a szobába zúduló sötétség
folyosóján. dermedt agyag-ég mered
ránk a plafon. gyorsabban őszül hajam
fehéren izzó hamvadnál. a kertben
elgázolt gyík nyúlik el a hajnal.
piros körték bombázzák a földet.
szád leszek, csak ne vigasztalj
a majd szóval. kezem lesz kezed,
zúgjon simogatásod, mint viharos
Tó, hullámod ragadjon el.
szívemben álmok-álma, vágyak-vágya.
mellkasomban kimondhatatlan súlyra
ébredek. félhomálylok. fallá magasodnak
a fiókba zárt ereklyék. emléklabirintusban
tapogatózom. ki sosem találok.
add vissza szemem, nem láthatsz ilyen
nyomorultnak. add vissza szám, karom.
nem szólsz, ujjaid nem hárfáznak hátamon.
halott vagy. halott! édes angyalom. kioltom
arcod délibábját. szememből kiszabadul és
téged keres a megkötözött zápor.
emtévé
