Csak a Jóisten a megmondhatója milyen régen csendültek dallamok belőle. A billentyű elefáncsont lapocskái valamelyik háború, vagy gyerekcsíny áldozatai lettek, ahogy azok a délutáni mazurkák, amik lágy, kis finom, női kezek könnyű billentése nyomán csendültek fel, és amikre selyemharisnyába burkolt lábacskák verték a taktust egykor a perzsaszőnyeg puhaságán.
S, azok a vázák, melyek díszítették, tele illatos virággal, és a nehéz csipketerítők, amik dús mintával omlottak le az oldalán, s a gyertyák viasza is lecsöpögött néha, a megsárgult, agyonjátszott kottalapokra…
Tisztek tisztelegtek, és lánykák kacagtak, amikor gyors iramban megindultak a dallamok, táncra perdítve a hallgatóságot a szobában.
De Bach fensége, és ájtatos imák is zengtek fekete testéből, s a nyitott ablakon tavaszillat áradt, befurakodva a billentyűket feszítő drótok, és a kis fémkalapácsok közé.
szöveg Pálfalvi Dorottya
kép Edit Álomvilága
emtévé
