vers

Nyár. Kert. Csönd. Dél. Ég. Föld. Fák. Szél. Méh döng. Gyík vár. Pók ring. Légy száll. Jó itt. Nincs más csak a kis ház. Kint csönd és fény. Bent te meg én. kép Pataki Takács Edit emtévé

Késő volt, mentem haza, lelkem az elmult nappal küszködött, mentem, mogorván, kimerülve, a kertek és villák között, nem is én mentem, csak a lábam vitt a fekete fák alatt, két lábam, két hű állatom, mely magától tudja az utat. S egyszerre a májusi éjben valami hullám megcsapott: illatok szálltak láthatatlan, sűrű és nehéz illatok, a […]

Örömöm sokszorozódjék a te örömödben. Hiányosságom váljék jósággá benned. Egyetlen parancs van, a többi csak tanács igyekezz úgy érezni, gondolkozni, cselekedni, hogy mindennek javára legyél. Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra. Az igazság nem mondatokban rejlik, hanem a torzítatlan létezésben. Az öröklét nem az időben […]

Én itt vagyok, akarva, nem akarva, A végtelen vetett a véges partra. Fekszem aléltan a sivár fövenyben És az óceán himnuszait zengem. Anyám, a tenger apadt, s itt hagyott, Kinek mi köze hozzá, ki vagyok? Gazdátlan, üres ház, mire se jó, Csak eldobni, vagy eltörni való. Apály s dagály közt, így, időm múlván, Várom, míg […]

Jó volna mindent elfeledni, hogy ki vagyok és hol születtem, hogy szeretetből s gyűlöletből milyen hálóba keveredtem. És álomnál is lebbenőbben jó volna – sok kényszert levetve – bújtató gondok szövevényén áttörni, mint gubón a lepke. Jó volna vérem lüktetését továbbadni a lágy pataknak, melyen a surranó hullámok egész a tengerig szaladnak. Szívemet kitárni a […]

Sok kétely és bűn a halálba láncol, de soktól néha már szabadulok. Kunyhóm falán az ősz mosolya táncol, barátaim a fák s a farkasok. Az utak, melyek innen szertefolynak, erdőmön túl az égre fölhajolnak s minden virág, fű, óra, cserje, kő egyetlen, boldog, nagy jelképbe nő s annak fényébe szőve éjszakám istent szívembe lopja a […]

Érzed, ha gondod, bánatod van szólok hozzád, veled vagyok; mint én is meghallom bajomban hozzám szivárgó sóhajod?! Nélküled élni nem tudok már; lásd, ha távol vagy, ha közel – édes bájad körül-lobog bár – keserű mámorod ölel. Kik összeforrottunk a bajban, tilosban (s bűnben – mondanák a szentek!), megleljük-e majdan a közös kegyelem szavát? Megleljük-e? […]

Én nem tudok A csendről, melybe száz forró titok És jövendő viharok lelke ébred; Hol nászát üli száz rejtett ígéret. A csendről, melyre mennydörgés felel, Idegzett húr most, ó most pattan el, Vagy fölzengi a nagy harmóniát, Az életet, az üdvöt, a halált, Mindegy! Valami jönni, jönni fog! Ily csendről nem tudok. De ismerem Hol […]

Mióta készülök, hogy elmondjam neked szerelmem rejtett csillagrendszerét; egy képben csak talán, s csupán a lényeget. De nyüzsgő s áradó vagy bennem, mint a lét, és néha meg olyan, oly biztos és örök, mint kőben a megkövesült csigaház. A holdtól cirmos éj mozdul fejem fölött s zizzenve röppenő kis álmokat vadász. S még mindig nem […]

Hajadon füzek, búzabóbiták – csupa illat és virág a világ, csupa mosoly és csupa kedv, csupa libegés: lányokon selyemruha – emitt a pipacsok, amott, az ég alatt pisze szellő szalad, a felhő szétszakad, s látszik egy kék falat égbolt – alatta terül el a nyár, s pacsirtaszóval frissen kiabál én játszom ugyan, de ti Vegyetek […]