Emlékszem mennyire nem szerettem gyerekkoromban a Karácsonyt. A szüleim valahogy nem tudtak ünnepelni, és az egész ünnep átcsapott valami muszájba, kellemetlen rokonlátogatásokkal fűszerezve, és csupa olyan ajándékot kaptam, aminek nem lehetett örülni.
Aztán persze végre felnőttem és elkezdtem kialakítani a saját ünnepi szokásaimat. De felnőttként újra kellett azzal szembesülnöm, hogy ünnepelni nehéz. Elszoktunk tőle, nincsenek igazi tradíciók, amikhez igazodni lehet. Az ünnep már szinte mindenütt nélkülözi a szakralitást, ami nélkül pedig nem ünnep az ünnep.
Kemény munkával küzdöttem ki magam a fogyasztói társadalmi elvárás mókuskerekéből. Egy hirtelen elhatározással mindenkivel közöltem aki számított az életemben, hogy eddig és ne tovább, innen kezdve nincs ajándékozás.
Az Ünnep az ünnepről fog szólni, azaz arról, hogy körbeülöm az asztalt azokkal, akiket szeretek. Persze az asztalon van sok finom étel, karácsonyi ízek, illatok, és fények töltik be a szobát, és semmi több. De ez pont elég, hogy a Karácsony igazi Ünneppé nemesüljön, a Fény ünnepévé minden értelemben.
És amióta ehhez tartom magam, gyönyörűségessé vált ez az Ünnep.
Kívánom tiszta szívből, hogy mindenki találja meg a saját igazi Karácsonyát.
szöveg Pálfalvi Dorottya
kép Pataki Takács Edit
emtévé
