Az ember gyakorlatilag mindig egyedül van testbe zárt lélekként.
Egyedül születünk, és egyedül halunk meg.
De az egyedüllét sokféle lehet.
Lehet kellemes, feltöltődést hozó,
lehet elmélyülést segítő, vagy helyzeteket tisztázó.
És lehet kellemes énidő, amikor önmagamra figyelek, hogy utána, másra jobban tudjak.
De van magányos egyedüllét is, amikor az ember elveszettnek érzi magát, azt hiszi nem fontos senkinek, és ez szomorúsággal tölti el.
Az ünnep mindig nehéz időszak azoknak, akik magányosak.
Figyeljünk oda egymásra, mert van, amikor elég egy jó szó, vagy egy érintés, hogy a helyére kerüljenek a dolgok.
Az ember társas lény, és erről nem szabad megfeledkezni.
Egy szó,
egy mosoly, nem kerül semmibe, mégis ragyogóvá teheti egy másik ember napját.
Ne fukarkodjunk a szeretettel, a legszebb ajándék, amit bármikor és bárkinek adhatunk.
És ne feledjük,
az ünnepet a lélek emelkedettsége teszi ünneppé.
Ha képes vagy megélni, boldog emberré tehetsz másokat, miközben magad is boldog emberré válsz.
szöveg Pálfalvi Dorottya
kép Pataki Takács Edit
emtévé
